A Momentum Mozgalom politikusai által jegyzett cikk a koronavírus-járvány által okozott gazdasági csődhelyzetről előremutató és megfontolandó javaslatokat is tartalmaz, az pedig dicséretes, hogy elindult egy komplex gondolkodás arról, mit kell tenni a csőd hatásainak csökkentésére és a válság mérséklésére.

Az első legfontosabb szerintem az, hogy bár minden pártnak megvan a maga ideológiai háttere: a Momentum liberális párt, az MSZP szocialista, az LMP zöld, ez most nem a vegytiszta ideológiák és a nagy világmegváltó eszmék ideje. A válságot egy világméretű járvány okozta, egy természeti jelenség, nem emberi cselekedetek, és ez mindenki számára új helyzetet teremt. Ez nem az egy forrásból származó megoldások ideje, így bár az LMP is tud javaslatokkal élni, mindenben partnerek leszünk, amelyben segítő szándékot látunk. A Momentum Mozgalom javaslatai is ilyenek, még ha egy részét nem is feltétlenül tartjuk a legszerencsésebbnek.

Az első, amelyben kevés vitára látok teret az az, hogy a járvány a közszolgálati szektorokra óriási terhet ró. Az egészségügyben, szociális szektorban és egyéb humán közszolgáltatásokban dolgozók azok, akik sokszor súlyos veszélynek kitéve, szinte megállás nélkül dolgoznak a veszélyhelyzet mérséklésén. A legfontosabb az, hogy legalább anyagilag tudjuk megköszönni ezt az emberfeletti munkát, hiszen a humán közszolgáltatásokban dolgozók bérszínvonala drámaian alacsony. Ezért egyrészt ki kell fizetni túlórában azoknak a dolgozóknak, akik a járvány leküzdésén dolgoznak ezt a munkát, másrészt pedig érezhető és alapbéresített 30-50%-os béremelést kell adni a veszélyhelyzet végén azonnal. Ez a béremelés, bár jelentős összeg, nem jelent valódi problémát az államháztartás szempontjából, és mivel a humán közszolgáltatásban alapvetően alacsony a fizetés, a fizetés drasztikus növelése keresletélénkítő hatással is jár, amire hatalmas szükség lesz a veszélyhelyzet végét követően. A béremelés még egy pozitív hatással járna: a szociális szektorból jelenleg hiányzó 15 000 embert pótolni lehetne átképzés után azokkal, akik a legrosszabb állapotban lévő szektorban dolgoztak idáig (vendéglátás, turizmus). Ez a szolgálat lehet önkormányzati is, állami finanszírozással, mert a gyakorlati munkát úgyis az önkormányzatokkal együtt kell elvégezni, nekik nagyobb a terepismeretük. Ráadásul mivel a szociális szektorra a társadalom elöregedése miatt egyre nagyobb igény lesz, ezek akár lehetnek biztos álláshelyek is.

A második legfontosabb az, hogy a járvány frontvonalában dolgozó magyar hősök után azoknak is segítséget nyújtsunk, akik a járvány gazdasági áldozatai: az újonnan munkanélkülivé válók. A feladatunk, hogy olyan védőhálót képezzünk, amin senki sem esik ki – minden válság a gyengébbeket, a munkájukat vesztőket és rossz anyagi helyzetűeket érinti leginkább. Nekik nincs megélhetésük, az albérletet-hitelt törleszteni kell. Ennek kezelésére javasoljuk az alábbi intézkedéseket:

• Aki nem tud elhelyezkedni, és munkanélkülivé vált, annak meghosszabbított álláskeresési támogatás feltétel nélkül legalább 3 hónapig, legalább a minimálbér összegéig.
• Albérlettámogatás a munkanélkülivé váltak számára, legalább 3 hónapra.
• Lakás- és más hitelek törlesztőrészleteinek felfüggesztése magánszemélyeknek.
• Állam által fizetett „távolléti díj” azoknak a dolgozóknak, akiknek otthon kell maradniuk a gyerekükkel vagy gyerekeikkel (háztartásonként 1 főnek). A nettó fizetéssel megegyező, amíg a járvány tart plusz egy hónapig.
• Banki szolgáltatási díjak csökkentése, ahogy azok az LMP nemrég beadott törvényjavaslatában szerepelnek.

A harmadik lépésnek az állami mentőcsomagjának kell lennie a magyar egyéni vállalkozóknak és a KKV-szektornak. Elengedhetetlen az adó- és járulékfizetési kötelezettség felfüggesztése a válság által érintett vállalkozásoknál, drágább az államnak hosszútávon a rengeteg csőd, mint pár hónap kimaradt járulék. Emellett a veszélyhelyzet után el kell indulnia egy korlátlan 0%-os MNB hitelkeretnek könnyített és gyorsított hitelbírálattal. Ide minden juttatott hitel vissza fog térülni, hiszen munkahelyeket és megnövekedett belföldi fogyasztást fog eredményezni.

Hosszabb távon

„Nem olyan nagy baj, ha az alsógatyánk nem Bangladesből vagy Kínából érkezik.” (Jordán Ferenc, hálózatkutató)

A járvány hozta gazdasági válságot ki kell használni arra, hogy gazdaságunkat rezilienssé – stabillá, ökológiailag fenntarthatóvá – tegyük. Tudatában vagyunk annak, hogy egy kis és nyitott gazdaságú ország önmagában nem tud ilyen változást elérni, még saját határai között sem tudja ezeket maradéktalanul megvalósítani. Ám mind az EU-ban, mind a világban olyan alapvető és forradalmi változások zajlanak, hogy ami ma még illúzió, holnap egységes EU-politika lehet.

A magyar gazdaság rákfenéje, hogy túlságosan függ a nemzetközi termelési láncoktól és túl erőforrás-igényes. Nem lehet cél ugyanannak a visszaépítése, mint amit a válság lerombol. A klímagyilkos, erőforrás-pusztító gazdasági rendszert meg kell változtatni.

A minimum cél az alapvető szükségleteket kielégítő termelés lokalizálása: víz, élelem (beleértve a mezőgazdasági termelés alapanyagait), energia, ruházkodás, tisztító és tisztálkodási szerek és eszközök, építőanyag. Ezeket meg kell termelnünk itthon, maximum szűk regionális keretek között.

A nemzetközi szállítás volumenét, különösen az alapvető szükségleti cikkek területén drasztikusan csökkenteni kell, egyrészt a stabilabb hazai gazdaság, másrészt a klíma és az erőforrások védelme érdekében. A nemzetközi turizmus és a légiközlekedés volumenét is jelentősen csökkenteni kell.

A cél a körkörös gazdaság, egy, az ökológiai korlátok között maradó, alacsony energia- és anyagfogyasztású gazdasági rendszer kiépítése.

A mi felelősségünk, hogy az elhalasztott vagy az állami beruházások a koronavírus okozta válság után hol s mibe történnek, az elhalasztott fogyasztás mire irányul. Amibe sokkal több kellene, az az energiahatékonyság (épületek „mélyfelújítása”), megújuló energiák, az ennek megfelelő elektromos hálózati rendszer kiépítése, a nagyságrenddel több hulladékáramot kezelni képes hulladékgazdálkodás, az ipari és közlekedési légszennyezés csökkentése, a városi és helyközi közlekedés átalakítása. S a mindezeket támogató kutatás-fejlesztés (különösen az energiatárolás területén).

Mindeközben meg kell védeni még meglévő természeti erőforrásainkat. A vizünk, a levegőnk, a talajunk, az erdőink nem lehetnek a profitszerzés által tönkretett, kizsákmányolt területek, használatuk csak szigorú fenntarthatósági keretek között lehetséges. Ennek érdekében:

• A mezőgazdaságot át kell állítani a szelíd, talajkímélő technológiákra, kistáblás, bio- és tájgazdálkodásra.
• Vizeink megőrzése érdekben a folyóinkat szabályozottan ki kell engedni a gátak közül. Az egyre nagyobb kincset jelentő vizet a tájban kell tárolni, tájgazdálkodási rendszereket létrehozva.
• Ivóvízkészletünk kiaknázását ne lehessen koncesszióba adni „ásványvíz” (valójában: műanyag-palack) gyáraknak nyakló nélkül. A vízhálózat felújítását el kell kezdeni sokkal nagyobb mértékben.
• Erdőinket meg kell védeni: a tarvágást Natura 2000 területeken és állami erdőkben meg kell tiltani. Több örökerdő kell, és fakitermelés csak szálaló módon történhet.
• A levegőnk védelme érdekében a fűtési rendszereket tisztábbra kell cserélni, és nagy arányú épületszigetelési programot indítani.

Az előbb felsorolt intézkedések is sok beruházást igényelnek, és hozamuk tartós – nincs tehát olyan veszély, hogy ha megszüntetjük a multiknak adott sok 100 milliárdos éves apanázst (például az úgynevezett „beruházás-ösztönzési” támogatásokat), akkor a beruházási ráta, így a későbbi fejlődés bezuhan. Egyébként is olyan rendszereket kell kiépítenünk és támogatnunk, amelyek beilleszthetőek egy nem növekvő, „csak” fejlődő gazdasági-társadalmi rendszerbe. A végtelen fogyasztásnövekedést gerjesztő és minden erőforrást leraboló globális piacgazdaság, és főszereplői, a nemzetközi nagyvállalatok nem ilyenek.