Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

MSZP: Ötpontos védelmi csomag a magyar emberek biztonságáért

Ez a cikk több mint 4 éves.

A Magyar Szocialista Párt számára a magyar emberek élete, egészsége és biztonsága a legfontosabb. Tisztában vagyunk azzal, hogy a rendkívüli helyzet rendhagyó döntéseket és intézkedéseket kíván. Éppen ezért minden olyan kormányzati intézkedést támogatni tudunk, és támogatni fogunk, amely a koronavírus terjedésének akadályozását szolgálja, és amely a koronavírus-járvány nyomán kialakuló gazdasági és társadalmi válság hatásait tompítja.

Milyen eszközökkel enyhíthetőek a COVID-19 okozta, azonnal jelentkező negatív gazdasági hatások, hogyan biztosítható ezekben a hetekben, hogy ne essenek el további társadalmi csoportok az alapvető javaktól? Hogyan védhető ki, hogy a gazdaság egy 2008-hoz hasonló negatív spirálba kerüljön?

A Momentum tegnap közölt írásával sorozatot indítottunk, melyben szerkesztőségünk minden parlamenti frakcióval rendelkező ellenzéki pártot (Jobbik, MSZP, DK, LMP, Párbeszéd), valamint baloldali közgazdászokat is arra kért, mondják el, mit javasolnak a kialakuló helyzetben. Írásaikat a napokban közöljük a Mércén.

A Covid-19 nevű koronavírus egyre intenzívebb magyarországi terjedésére tekintettel határozott és késedelem nélküli döntésekre van szükség. A járvány alapvető változtatásokat követel meg mindannyiunk életvitelében, a gyermekektől a munkavállalókon keresztül a különösen veszélyeztetett idősebb korosztályokig. A Magyar Szocialista Párt természetesen megteszi azokat a javaslatait, amelyek a válságban segítséget nyújthatnak az embereknek a megélhetésük, egészségük biztonságának garantálása érdekében.

Problémának látjuk, hogy a kormány nem, vagy csak jelentős késedelmek árán hajlandó megoldani a feladatait, sokszor szinte ki kell kényszeríteni a szükséges lépések megtételét. A magyar embereknek azonban erre nincsen ideje.

A járvány megfékezése, a társadalmi és gazdasági hatásainak kezelése haladéktalan, határozott és komplex cselekvéssel oldható meg.

Erre a cselekvésre ma Magyarországon a kormánynak van lehetősége – figyelembe véve az elmúlt évek egészségügyet, oktatást, szociális szférát és az önkormányzati jogokat érintő központosító intézkedéseit –, ezért az intézkedések meghozataláért a felelősség a kormányé.

Ötpontos védelmi csomag a magyar emberek biztonságáért

Az MSZP olyan határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek, mely a koronavírus-járvány megfelelő kezeléséhez szükséges intézkedéscsomagot tartalmazza, ami 5 csomópont köré összpontosul:

  1. A magyar emberek egészségét védő intézkedések
  2. A dolgozó emberek, munkavállalók és hazai KKV-k érdekeit védő intézkedések
  3. Az időseket, nyugdíjasokat, és szociális ellátásban részesülőket védő intézkedések
  4. A pedagógusokat, diákokat és a köznevelésben érintett embereket védő intézkedések
  5. A szülőket védő intézkedések

 A magyar emberek egészségét védő intézkedések

  • A járvány megfékezése érdekében az egészségügyi ellátást sürgősen meg kell erősíteni. Elfogadhatatlan, hogy több százezer ember él olyan településeken, ahol nincsen háziorvos, ezért azonnal biztosítani kell a praxisok feltöltését.
  • A hatékony megelőzés érdekében szűrőbuszokat kell felhasználni, melyek képesek az ország bármely pontjában teszteket végezni.
  • Különösen fontos, hogy a frontvonalban küzdő orvosok, nővérek, ápolók megfelelő védőfelszereléssel legyenek ellátva, erről, valamint a műszerekről, lélegeztetőgépekről soron kívül gondoskodni kell.
  • A megfelelő védőfelszereléseket a közszolgáltatás többi dolgozója számára is biztosítani kell.
  • Nagyon fontos a pontos és szakszerű tájékoztatás, mind a betegség megelőzése, mind annak kezelése miatt, valamint, hogy mindenki hiteles tájékoztatást kapjon a járvány helyzetéről.
  • A lehetőségekhez mérten csökkenteni kell az orvos-beteg találkozásokat, ami a telemedicina nyújtásával érhető el.
  • Jelen körülmények között egyszerűen nem léphet életbe az a szabályozás, mely előírná, hogy egészségügyi járulék meg nem fizetése esetén bárki is kiessen az ellátásból, ezt el kell törölni.

A dolgozó emberek, munkavállalók és hazai KKV-k érdekeit védő intézkedések

A járvány gazdasági hatásai az MSZP álláspontja szerint komoly kihívások elé állítják a munkavállalókat, a magyar kis- és közepes vállalkozásokat. Megsegítésük a kormány kiemelt feladata lenne, azonban a meghozott intézkedések közel sem elégségesek!

  • A megfertőződés szempontjából veszélyeztetett munkaköröket ellátó munkavállalók számára speciális pótlékot kell bevezetni.
  • Meg kell tiltani, hogy akár a közszférában, akár az elmúlt években a legnagyobb foglalkoztató és nyereséget elérő multinacionális vállalatoknál elbocsátásokra kerüljön sor.
  • Az egyes szektorokban már elkezdődött tömeges elbocsátásokra tekintettel a munkanélküli ellátási idejét 3 hónapról 9 hónapra kell emelni, és biztosítani kell a megélhetést biztosító ellátási összeget is.
  • Azok számára, akik munkájuk azonnali elvesztése miatt jövedelem nélkül maradtak és jelenleg nem jogosultak semmilyen szociális támogatásra, speciális megélhetési juttatást kell biztosítani.
  • Sok munkavállaló kerülhet karanténba, ennek szabályozása rettentő hiányos, e téren méltányos és igazságos szabályozást kell kidolgozni, a dolgozóknak karantén idején is jár a munkabérük! Biztosítani kell, hogy egy esetleges járványügyi karantén esetén a kieső időre járó munkabérek támogatására a Nemzeti Foglalkoztatási Alap felhasználható legyen.
  • A magyar KKV-k részesüljenek jelentős adókedvezményben a szociális hozzájárulási adó fizetése alól, ezzel minél több munkahely megmentését szolgálva.

Az időseket, nyugdíjasokat, és szociális ellátásban részesülőket védő intézkedések

Az idősek, a nyugdíjasok és szociális ellátásban részesülők védelme az intézkedéscsomag kiemelt célja, mert ők a leginkább kitettek a járvány hatásainak.

  • Sem a nyugdíjak, sem más ellátások összege nem csökkenhet, még recesszió esetén sem!
  • Sőt, az élelmiszerárak jelentős emelkedése miatt a 2,8%-os nyugdíjemelés helyett 6,5 %-os emelésre lenne szükség.
  • Nem tekinthetünk el a nyugdíjprémium kifizetésétől sem, ezek folyósítását mihamarabb el kell rendelni.
  • Az energiahordozók világpiaci árának tartós csökkenésére figyelemmel az átlagfogyasztás mértékéig a lakossági gáz árát 32%-kal, az áram és a távhő árát pedig 10-10%-kal kell csökkenteni, ezzel biztosítva, hogy a több, otthon töltött idő ellenére a háztartások rezsiköltsége ne emelkedjen.
  • A végrehajtásokat a veszélyhelyzet idejére fel kell függeszteni.
  • Azonnali intézkedések kellenek a hajléktalan személyek ellátásában is a várható tömeges megbetegedések miatt.
  • Elengedhetetlen, hogy a járványhelyzet miatt növekvő szociális feladatok ellátásához szükséges forrásokat a kormány soron kívül biztosítsa.

A pedagógusokat, diákokat és a köznevelésben érintett embereket védő intézkedések

Az ellenzék által már egy héttel hamarabb követelt iskolabezárások végrehajtásának kezelésére a kormány még nem hozta meg a megfelelő intézkedéseket.

  • A magyar családok megnyugtatása érdekében törvényben kell rögzíteni, hogy az iskolabezárás sehol sem eredményezheti a tanév megismétlését.
  • A távoktatás csak akkor lesz hónapokon keresztül működőképes, ha nincsen különbség a magyar diákok lehetőségei között: minden magyar gyermekes háztartásban biztosítani kell az internetszolgáltatást, valamint be kell vonni a közszolgálati médiumokat a távoktatásba.
  • Rengeteg olyan gyermek van, akik csak az iskolai tanév ideje alatt jutnak hozzá a mindennapi meleg ételhez. Éppen ezért az intézkedéscsomag garantálja, hogy ez az iskolabezárás idején is biztosított lesz, ha kell, ingyenes házhoz szállítás útján is.

 A szülőket védő intézkedések

  • Az iskola- és óvodabezárásokkal a szülők olyan kihívásokkal néznek szembe, amit a nagyszülők segítsége nélkül kell, hogy megoldjanak: a gyermekek folyamatos felügyeletét. Nem maradhatnak magukra, állami segítséget kell kapniuk!
  • Biztosítani kell, hogy a szülő otthon maradhasson gyermeke mellett, jövedelemkiesés nélkül.
  • A kieső munkabér, jövedelem, illetve a biztosítási idő megakadása különös módosításokat igényel a szociális- és családi támogatásoknál is, ezért a családi adókedvezményt az alanyi jogon járó támogatások emelésével kell biztosítani.
  • Ki kell dolgozni az előzetes biztosítási időhöz kötött támogatások szükséges módosítását is, amely megfelelően kezeli a várhatóan elhúzódó járvány okozta időszakot.

Végezetül tény, hogy a veszélyhelyzet idején az önkormányzatok feladatai megsokasodnak, melyeket csak akkor tudnak korlátozás nélkül megoldani, ha a kezük nincs megkötve: a legfontosabb bevételük, az iparűzési adó felett szabadon rendelkezhessenek, hiszen az idősek, a nyugdíjasok, a szülők és a gyermekek megfelelő ellátása és egészségének védelme ma minden más célnál fontosabb!

Az írást változtatás nélkül közöltük. 

Címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt