Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Jámbor András: Kumich László halálos „forradalma”

Amikor csak a profit és a hatékonyság számít, és az ember nem, akkor az az állam, állami cég, multi, önkormányzat vagy önkormányzati cég, ami ezt hagyja, az roncsol, rombol, és végső soron öl. Az az állam, ami ezt hagyja, gyilkol.

Kumich László, Kelebia postamestere hétfőn főbe lőtte magát, vagyis, bár ő húzta meg a ravaszt, a felelőst a gyilkosságért máshol kell keresni. A halála előtt a posta belső rendszerén szétküldött levele majdnem pontosan nevezi meg a felelőst:

„Halálomért egyedül és kizárólag a Magyar Posta felel.”

Egy ilyen helyzetben egy jobb társadalmi szervezettséggel rendelkező országban tízezrek mennének az utcára, hogy teljesítsék Kumich László utolsó kívánságát, csatlakozzanak követelése mellé, hogy a túltolt profitéhség és hatékonyság ellen tiltakozzanak az emberért, a hivatásért, a megbecsültségért.

A 45 éve hivatását teljesítő postamester levelében tökéletesen leírta, hogy a túlterheltség, az újabb és újabb teljesíthetetlen szolgáltatások, amelyek csak a cég likviditását segítik, hogyan vezetnek az ember kizsigereléséhez. Hogy a sorsjegy- és biztosításárulás, a folyószámlavezetés csak újabb és újabb feladatok voltak, amiknek a postamesteri hivatáshoz közük nem volt, plusz erőforrást nem adtak az elvégzésükhöz, ellenben, ha nem teljesítette valamelyik posta, akkor erőforrást vontak el tőlük. Hogy a lerobbant munkakörülmények, az irodától 40 méterre lévő budi, a leépített szolgáltatások mind-mind hogyan vezettek ahhoz, hogy egy ember önkezével vetett véget az életének, még abban a pillanatban is a hivatását szolgálva.

Nem csupán az a probléma, hogy meghalt egy ember, miközben minden fölösleges emberi élet elvesztése egy tragédia. Itt meghalt egy ember, aki az állam szolgálatába adta a munkáját, aki 46 éven keresztül rendszereken, gazdasági mechanizmusokon és kormányokon át küzdött azért, hogy a közösséget szolgálja, és már nem bírta tovább.

És nem csak a postások nem bírják tovább, hanem nem bírják a szociális munkások, a tűzoltók, a rendőrök, az ápolók, a tanárok.

Emberek százezrei, akik a hivatásukat, a közösséget akarják szolgálni, választhatnak az önkizsákmányolás, a mentális szétesés, a túlterheltség és a megbecsülés hiánya, illetve a pályaelhagyás között. Ha erre van egyáltalán lehetőség.

Miközben azon sajnálkozunk, hogy esnek szét a közösségeink, a vidék egyes részei kiürülnek, élhetetlenek lesznek, pont leszarjuk azokat, akik a hivatásukat vállalva küzdenek az emberekért, a közösségünkért, saját magukat szó szerint feláldozva, saját magukat szó szerint felfalva.

Halljuk meg Kumich László segélykiáltását arról, hogy hol az ember a rendszerben! Hogy nem épülhet fel úgy sem az állam, sem egy önkormányzat, sem egy cég, hogy csak a hatékonyságra és a profitra figyel, az emberre pedig nem, hogy olyan vezetők és olyan államirányítás, olyan politika kell, amely nem a hatékonyságot és a profitot, vagy könyörgöm, legalább nem csupán azokat nézi, hanem az embert, a közösségeinket, azokat, akik a hivatásukat űzve élik a mindennapjaikat.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

Ha egymilliárdba kerül, egymilliárdba, ha százmilliárdba kerül, százmilliárdba, de akkor is megéri megbecsülni ezeket a hivatásokat és a közösségről gondoskodó emberek munkáját, még akkor is, ha nem hoz profitot. Hiszen ki nem szarja le a profitot ott, ahol egy közösség s majdan egy ország süllyed el?

Címlapkép: MTI / Balogh Zoltán
Olvass tovább!