Varga Judit igazságügyi miniszter a fiatalos kormánykommunikáció jegyében facebookos videóban jelentette be, hogy 2020 az áldozatsegítés éve lesz az Igazságügyi Minisztériumban, miután okultak a győri gyerekgyilkosság után készített jelentésből, és még a szabályozások is változni fognak. A videót az alább tudjátok megnézni:

A miniszter a videóhoz mellékelt szövegben össze is szedte mondanivalója sarokpontjait, melyeket a győri kettős gyermekgyilkosságról készült jelentés megállapításaiból derivált:

• Zéró tolerancia az erőszakkal szemben.
• Aki más életére tör, azt ne lehessen feltételes szabadságra bocsátani! Tavasszal szigorítjuk a feltételes szabadságra bocsátás szabályait.
• Meg kell vizsgálni azt is, hogy a bíróságok megfelelő szigorral lépnek-e fel az élet elleni bűncselekmények esetében. Érvényesül-e a középmérték szabálya a büntetések kiszabásánál?
• A bírói joggyakorlat felülvizsgálatát kezdeményezzük a szülői felügyelet és kapcsolattartás, valamint a gyermekelhelyezés tekintetében is.
• A gyermekvédelmi jelzőrendszer működését is felül kell vizsgálni mindezzel összefüggésben.
• 2020 az áldozatsegítés éve az IM-ben. Megduplázzuk az Áldozatsegítő Központok kapacitásait, erre idén 600 millió forintot költünk.
• Az Isztambuli Egyezménynek az ügyhöz semmi köze, a magyar jogrendszer a nők védelmében az Egyezménynél hatékonyabb és erősebb védelmet biztosít. Nem ratifikáljuk a migrációt is támogató Egyezményt, amely azt is állítja, hogy az emberek nem férfinak és nőnek születnek, hanem léteznek társadalmi nemek.

A javaslatcsomagnak vannak pozitív részei – mint hogy több forrással és kapacitással fog működni az áldozatsegítő rendszer, hovatovább az áldozatsegítés évébe léptünk, kifejezetten pozitív fejlemény, hisz a témában jártas szervezetek szerint a kormány eddig nem teljesített valami fényesen ebben az ügyben.

Hasonlóan pozitív fejlemény az erőszakkal szembeni zéró tolerancia, ha például arra gondolunk, hogy a tavaly novemberben, a partnere által brutálisan megvert többgyerekes anya esetében mind a minisztérium, mind a legfőbb ügyész leginkább tehetetlennek tűnt, még két napja is. A fordulat talán ezt az ügyet is előrébb mozdíthatja.

Ideje volt már felülvizsgálni a gyerekek láthatását és elhelyezését érintő bírósági gyakorlatokat, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszert is. Így talán elkerülhetők lesznek az olyan esetek, mint amelyről nálunk is megjelent beszámoló, mikor az apa erőszakkal magához ragadta ikergyerekeit, kiket így anyjuk hónapok óta csupán a rácson keresztül láthat volt párja lakásának ajtajában, miközben a különböző hivatalok és állami szervek nem tudnak, vagy nem akarnak tenni semmit az ügyben. Az igazságügyi miniszter iránymutatása és a várható jogalkotás talán tisztább helyzetet fog teremteni a hasonló ügyekben is, ahogy egy megfelelően működő rendszerben a győri eset se történhetett volna meg.

Ahogy a tragikus győri eset megmutatta, olybá tűnik, a feltételes szabadságra bocsátás terén is voltak hibák az eddigi rendszerben, mely nem ismeri a nők elleni erőszak hátterét, ezért hatósági pszichológiai vizsgálatok olyan embereknél is mindent rendben találhatnak, akik aztán olyan szörnyűségeket követnek el, mint a győri tragédia.

Ami viszont problematikus, az az utolsó pont, miszerint az Isztambuli Egyezmény ratifikálására semmi szükség. Egyrészt nőjogi szervezetek szerint a magyar jogrend nem nyújt hatékonyabb védelmet a nők számára, ugyanakkor előkerül a migránskártya, melyet nem először használ a kormányzati kommunikáció, hisz Németh Szilárdnak már korábban is az jutott eszébe a nők elleni erőszakról, hogy az Isztambuli Egyezmény helyett majd megvédi őket a határkerítés.

Vagyis az eddigi kommunikáció alapján könnyen elképzelhető, hogy a nők elleni erőszak kérdéséből is migrációs kérdést csinál a kormányzati kommunikáció, mivel a szélsőjobboldalnak kedvelt témája, hogy a fehér európai nőknek valójában a színesbőrű emberektől kell rettegniük. Miközben az erőszakot, bántalmazást, zaklatást általában az áldozathoz közel álló személy követi el, ahogy azt a fenti példákból is láthattuk.

Ehhez kapcsolódóan sajnos a videóban nincs szó a társadalmunk működését alapvetően meghatározó nemi egyenlőtlenségekről, ami a megelőzni kívánt erőszakos cselekmények kiváltó oka.

Nem egy-egy elszigetelt ember megbomlott elméje okozza a tragédiákat, hanem a rendszer, melyben egy férfi többet ér egy nőnél.

Nincs szó a videóban a macsó kultúráról, a nők tárgyiasításáról, a férfiakban élő jogosultságtudatról, az alá-fölé rendeltségi viszonyokról, a nőkről kialakult és a kormányzat által egyébként aktívan alakított képről, miszerint a nő a férfi tartozéka, akinek feladata, hogy elég gyereket szüljön és finomakat főzzön.

Márpedig a kormányzati kommunikáció épp, hogy ezt sulykolja az imázsfilmekkel, a megboldogult családok évével és a tradicionális családmodellel, melyben az apa a családfő, és a férfi és női princípiumok egyértelmű hierarchia-rendszerbe rendezik a feleket.

Hiába van akármennyi női miniszter, államtitkár és helyettes államtitkár, míg nincs kezdeményezés a kormányzat részéről arra, hogy a rendszerszintű egyenlőtlenségeket és elnyomást igyekezzen csökkenteni, addig pedig a szimptómák kezelése a legnagyobb jóindulattal is legfeljebb félmegoldás.

Vagyis, ahogy feljebb írtam, vannak ebben a csomagban előremutató lépések, hogyne lennének, hisz az eddigi helyzetből nem nehéz jó irányba elmozdulni.

Azt pedig, a genderpánikra reagálva, nagyon kevesen állítják, hogy az emberek ne nőnek vagy férfinak születnének, ez ugyanis biológiai alapvetés (persze, elenyésző mennyiségben vannak, akik mindkét nem nemi jellegeit magukon hordozzák születésükkor, de a miniszter vélhetően nem erre gondolt). Azt viszont a társadalomtudományok művelőinek jelentős része elismeri, hogy léteznek társadalmi nemek, ami nem azt jelenti, hogy kislányokat akarnak kisfiúknak nevelni és vice versa, hanem (többek között) azt, hogy a gondolkodásunkat és a nemi szerepekről alkotott képünket a neveltetésünk és a minket érő külső hatások befolyásolják, nem a kromoszómáink.

Ezt pedig érdemes lenne a kormánynak is elismernie.