Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

1,3 milliárd forintnyi túlárazott ügyvédi megbízást talált Pécs új polgármestere az önkormányzatnál

Ez a cikk több mint 4 éves.

Sajtótájékoztatón jelentette be Péterffy Attila, Pécs új polgármestere, hogy az immár hetek óta zajló átvilágításon újabb gyanús ügyletekre sikerült bukkanniuk.

Ahogy azt már korábban mi is megírtuk: Péterffy szinte közvetlenül az önkormányzati választás után jelentette be, hogy elindította a városi cégek átvilágítását. Az átvilágítással foglalkozó, kizárólag pécsi ügyvédekből álló csoport vezetője, Bodnár Imre akkor a Szabad Pécsnek azt nyilatkozta:

az ellenőrzés elsősorban a vagyongazdálkodást célozza, arra kíváncsiak, hogy eddig felelősen és a szabályoknak megfelelően történt-e minden: a szerződésekre, beszerzésekre, pályáztatási folyamatokra is rá fognak nézni.

Nem sokkal ezután Pécsen két önkormányzati cégnél is felálltak vezető beosztású dolgozó.

Október végén pedig Péterffy Attila közölte: az önkormányzati cégek vezetői után az önkormányzati intézmények vezetőit is arra utasította,

hogy egyeztetés és polgármesteri engedély nélkül a szabad előirányzatok terhére ne vállaljanak új kötelezettséget, ne haladják meg a rendelkezésükre álló előirányzatokat, sőt törekedjenek a megtakarítások elérése.

Az átvilágítás során újabb érdekes részletre sikerült bukkannia az új városvezetésnek.

Bodnár Imre a mai sajtótájékoztatón bejelentette: megvizsgálták, hogy az önkormányzat, és az alá tartozó gazdálkodó szervezetek milyen ügyvédi szolgáltatásokat vettek igénybe az előző önkormányzati ciklusban, és ez mennyibe került.

A végösszeg igencsak borsos: több mint 1,3 milliárd forint ügyvédi munkadíjat fizetett ki az önkormányzat és annak gazdálkodó szervezetei. Bodnár beszámolója szerint vannak olyan gazdasági társaságok, mint például a városüzemeltetéssel foglalkozó Biokom, amely 217 millió forintot, vagy a Tüke Busz, ami 160 millió forintot fizetett ki ügyvédi díjakra.

Bodnár közölte:

„Álláspontunk szerint körülbelül egyharmadával túl vannak árazva ezek a jogi szolgáltatások.”

Péterffy hozzátette: nem elég, hogy feltárták ezeket a problémákat, olyan intézkedéseket is hoznak, amelyek meggátolják, hogy a jövőben hasonló problémák léphessenek fel.

A polgármester jelezte, hogy december 15-i hatállyal az összes, általuk aggályosnak ítélt ügyvédi megbízást felmondják, az elsődleges céljuk ugyanis az, hogy a lehető leghamarabb „takarékos üzemállapotba” hozzák a várost. Azt is jelezte, hogy a jövőben nem lesznek az eddigihez hasonló, átalánydíjas ügyvédi megállapodásaik, amelyek konkrét tartalom nélkül működnek, ezek ugyanis „tipikusan kifizetésre alkalmas” eszközök. Ehelyett a továbbiakban óradíj alapú, kifejezetten konkrét ügyletekhez kötött szerződéseket kötnek majd.

És mivel úgy látják, hogy eddig az volt a gyakorlat, hogy a határozott időtartamú szerződésekkel bebetonoztak egyes ügyvédeket (akiknek aztán súlyos milliókat fizettek ki), a jövőben kizárólag 30 napos határidővel felmondható konstrukciókban gondolkodnak majd, hogy ez ne történhessen meg többé.

„Ezek azok az intézkedések, amelyek a közpénz feletti gondos gazdálkodást garantálni tudják” – fogalmazott a polgármester.

A sajtótájékoztatót a Szabad Pécs közvetítette, itt lehet újra megnézni: