Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Pécsen mától az önkormányzati intézmények csak a polgármester beleegyezésével költekezhetnek Csődközeli állapotban hagyta a várost az előző, fideszes vezetés

Ez a cikk több mint 4 éves.

Péterffy Attila, Pécs új polgármestere 10 napja jelentette be, hogy elindította a városi cégek átvilágítását. Az átvilágítással foglalkozó, kizárólag pécsi ügyvédekből álló csoport vezetője, Bodnár Imre akkor a Szabad Pécsnek azt nyilatkozta:

az ellenőrzés elsősorban a vagyongazdálkodást célozza, arra kíváncsiak, hogy eddig felelősen és a szabályoknak megfelelően történt-e minden: a szerződésekre, beszerzésekre, pályáztatási folyamatokra is rá fognak nézni.

Azt mi is megírtuk a múlt héten, hogy Pécsen két önkormányzati cégnél is felálltak már vezető beosztású dolgozó (ahogy egyébként Újpesten is).

Ma pedig Péterffy Attila polgármester Facebook-oldalán közölte: az önkormányzati cégek vezetői után az önkormányzati intézmények vezetőit is arra utasította,

hogy egyeztetés és polgármesteri engedély nélkül a szabad előirányzatok terhére ne vállaljanak új kötelezettséget, ne haladják meg a rendelkezésükre álló előirányzatokat, sőt törekedjenek a megtakarítások elérése.

Péterffy megosztotta azt a levelet is, amelyet elküldött az önkormányzati intézmények vezetőinek. Ebben azt írja:

„Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata polgármestereként utasítom Önt, hogy 2019. október 28. napjától kezdődően a szabad előirányzatok terhére új kötelezettséget kizárólag vis mayor esetén külön polgármesteri engedéllyel vállalhat.

Az év végéig történő napi működés tekintetében megkötött keretkötelezettségvállalások esetén kiemelt figyelmet fordítsanak arra, hogy a kiadások ne haladják meg a rendelkezésre álló előirányzatokat, sőt megtakarítás elérésére törekedjenek.

A kiemelt előirányzatokon belüli átcsoportosítások is polgármesteri engedélyhez kötöttek.”

Péterffy jelezte azt is: Pécs gazdaságának szempontjából kulcsfontosságú, hogy a város tulajdonában álló önkormányzati cégek és intézmények gazdálkodása átlátható, ellenőrizhető és felelős legyen, és a rendelkezésükre álló pénzt a feladatuk teljesítésére költsék.

Pécset 2009 óta, amikor az időközi választáson nyert, Páva Zsolt vezette. A város 2017 végére csődveszélybe került, a kormány pedig lényegében gazdasági gyámság alá vette. Amikor 2012-2013-ban a kormány átvállalta az önkormányzatok adósságait, Pécset 45,7 milliárd forint tartozástól menekítették meg. Ennél nagyobb adóssága akkor egyedül Budapestnek volt. Páva Zsolt idén nyáron jelentette be, hogy ősszel már „nem kívánja megmérettetni magát” az önkormányzati választáson. Helyette Vári Attila korábbi kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázót, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját indította a Fidesz.

Október 13-án Péterffy Attila a Mindenki Pécsért Egyesület színeiben (ami egy majdnem teljes ellenzéki együttműködés volt, csak az LMP maradt ki belőle) elég magabiztosan győzte le Vári Attilát, ráadásul a képviselő-testületben is meggyőző többsége lett az ellenzéknek.

FRISSÍTÉS 17.35:

Sok mindent megmagyaráz az intézkedés szükségességéről Péterffy Attila 24.hu-nak eljuttatott közleménye, amelyben többek közt azt írja: 23 milliárd forintos adóssággal vette át a várost a fideszes vezetőségtől.

Többek közt így fogalmaz:

„Páva Zsolt, Pécs volt fideszes polgármestere a múlt héten még arról beszélt, hogy 7 milliárd forint megtakarítással adta át a várost. Ám ez a számsorok egy nagyon furcsa értelmezése, a rideg valóság sajnos egészen más.

A polgármesteri hivatal pénzügyi főosztályának összesítése alapján Pécs önkormányzatának és gazdasági társaságainak teljes hitelállománya szeptember 30-i állapot szerint nem kevesebb, mint 18,2 milliárd forint. Erről Páva Zsolt volt fideszes polgármester mélyen hallgatott múlt heti közleményében, de azt megelőzően sem tárta a nyilvánosság elé a céges adatokat.”

Ráadásul Péterffy rámutat arra is, hogy 2019 májusában, az EP-választások előtt  az akkor városvezetés még azt kommunikálta, több milliárd forint szabad pénzeszköze van az önkormányzatnak. Ehhez képest szeptember 30-ra már elég jelentős (4,84 milliárdos) mínuszban voltak, vagyis néhány hónap alatt sikerült így túlköltekezniük.

Péterffy szerint a helyzet „válságos”. A számok hétfőn váltak ismertté, ezért hozott azonnali intézkedéseket, hogy az átadás-átvétel időszakára megtilthassa az önkormányzati cégek és intézmények vezetőinek új kötelezettségek vállalását.

Az új polgármester úgy fogalmazott közleményében:

„A fenti drámai számok a polgármesteri hivatal pénzügyi főosztályától származnak, de nem lepődnék meg, ha a Fidesz a korábbi kommunikációját folytatva tagadni kezdené, hogy pár év után ismét a csőd szélére kormányozta a várost. Ha ez megtörténik, azonnal törvényességi felülvizsgálatot kérek a kormányhivataltól: mondják ki ők, az államigazgatás szerve, hogy ezek a számok a drámai valóságot tükrözik.

Pécsett véget ért az a korszak, amelyben a valós problémákat propagandával és hazudozással lehetett elfedni. Szembesültünk a problémával, és bár az első feladatunk, hogy elkezdjünk megoldást keresni rá, ahogy azt a kampányban ígértem, a szembesítést most a felelősök sem fogják tudni elkerülni.

Péterffy Attila posztja itt olvasható:

Címlapkép: MTI/Sóki Tamás