Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kutatást, motozást és lefoglalást rendelt el a NAV a Momentumnál

Ma reggel a Momentum Mozgalom Múzeum körúti székhelyén megjelent a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának Vizsgálati Osztálya, majd arról tájékoztatta a párt munkatársait, hogy kutatást, motozást és lefoglalást rendeltek el a Momentum irodájában

„költségvetési csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folyamatban lévő büntetőügyben a bűncselekmény tárgyi, okirati bizonyítékainak, bizonyítási eszközeinek felkutatása és biztosítása céljából”

– írja a Momentum nemrég kiadott közleményében.

A párt szerint a kutatást a Momentum 2018-as országgyűlési kampány költségvetési támogatásának elszámolása miatt rendelte el a NAV, valószínűsíthetően az Állami Számvevőszék (ÁSZ) korábbi feljelentése miatt.

Ahogy arról mi is beszámoltunk januárban, az ÁSZ 2018 októberében kezdeményezte a Momentum költségvetési támogatásának felfüggesztését, azzal az indokkal, hogy nem tudták elérni a pártot, ezért a 2018-as választási kampányköltéseivel sem számolt el szabályszerűen, a Momentum szerint azonban ők számtalanszor keresték az ÁSZ-t, amely viszont ügyet sem vetett  rájuk. Akkor az ÁSZ egy videójában még azzal is meggyanúsította a Momentumot – a párt szerint minden alap nélkül -, hogy külföldről kaphatott tiltott támogatást a kampányához.

2019 februárjában aztán az ÁSZ megállapította, hogy a pártnál megteremtették a törvényi előírásoknak megfelelő gazdálkodás alapvető kereteit, vagyis újra hozzáférhet felfüggesztett állami támogatásához.

A párt közleménye szerint mióta visszavonták a felfüggesztést, semmilyen problémát nem jelzett sem az ÁSZ, sem a NAV.

„Nem kértek be újabb iratokat, nem kerestek minket az ügyben, most azonban két héttel a választások után hirtelen bűncselekményekkel gyanúsítják a Momentumot, és fiktív számlákat keresnek.

Miközben sem a kamupártok, sem a kormánypártok gyanús költéseit nem vizsgálják, az EP és az önkormányzati választások után a legerősebb ellenzéki párttá vált Momentummal szemben ismét hirtelen akcióba lendült az állampárti gépezet, minden eszközzel megpróbálva ellehetetleníteni minket. Nem ijedünk meg tőlük.”

– írják.

Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja a Mércének elmondta, a hatóság a teljes 2018-as országgyűlési kampányra vonatkozó költségeikkel kapcsolatos dokumentációjukat lefoglalta.

Hajnal azt is mondta, az ÁSZ az állami források felfüggesztését feloldotta, de mindeközben feljelentést tett a Momentum ellen – ez juthatott most el a NAV-ig.

Frissítés 18:21

A Mérce birtokába került határozat szerint a NAV a nyomozást azzal indokolta, hogy a Momentum a 2018-as országgyűlési választások során több mint 500 millió forint kampánytámogatásban részesült, ezzel kapcsolatban pedig az a gyanú merült fel,

„hogy a párt által közzétett, a kampányköltségek elszámolását alátámasztó bizonylatok között fiktív adatokkal ellátott bizonylatok találhatóak, a vonatkozó számlák mögött nincs valós teljesítés, így a Momentum Mozgalom a jóváhagyott céltól eltérően használhatta fel a költségvetésből származó pénzösszegeket.”

Az indoklásban emellett az ÁSZ 2018-as jelentése is szerepel, ami alapján a hatóság szerint felmerült annak a gyanúja, hogy a Momentum nem, vagy hiányosan tett eleget a kampánytámogatásokkal kapcsolatos elszámolási, számadási vagy tájékoztatási kötelezettségének, valótlan tartalmú nyilatkozatot tett, vagy valótlan tartalmú, hamis vagy hamisított okiratot használt fel.

Időközben az ÁSZ is közleményt adott ki, mely szerint

„Az Állami Számvevőszék a 2018. évi országgyűlési választás kampánypénzeinek ellenőrzése során megállapította, hogy a Momentum Mozgalom mintegy 500 millió forint költségvetési támogatás törvényes felhasználását nem igazolta. Ezért az ÁSZ 2019 januárjában a törvényi kötelezettségének eleget téve feljelentést tett. Az ÁSZ hangsúlyozza: amennyiben egy döntő mértékben közpénzekből működő párt megsérti a közpénzek felhasználására és elszámolására vonatkozó előírásokat, akkor a gazdálkodása nem átlátható az adófizető állampolgárok, valamint a saját párttagsága felé sem.”