Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Amazóniai esőerdők: nem egy fát kell megmenteni, hanem a féktelen fogyasztással kell szembeszállni

„Összeomlás szélén az amazonasi esőerdő”, „soha nem látott tüzek tombolnak Brazíliában”, „veszélyben a föld tüdeje” – a klímakatasztrófa körül kialakult morális pánik az elmúlt héten csúcsra pörgött az amazonasi esőerdők kapcsán. Pedig nem igaz, hogy soha nem látott tüzek lennének, és nem csak Brazíliában, illetve nem csak Dél-Amerikában vannak ilyenek. Azt pedig csak halkan teszem hozzá, hogy ez az ügy nem maga a klímakatasztrófa, és önmagában ez az ügy a teljes klímaválság kezelése nélkül nem megoldható.

Tényleg Amazónia hozza el a világvégét?

Az Amazonas-medencében az elmúlt hetekben zajló tűzvészek problémát jelentenek, de korántsem akkorát, mint amekkora médiafigyelem összpontosul rájuk. Bár ahogy a médiában megjelent, valóban 80 százalékkal több erdőtűz van idén, mint egy évvel ezelőtt, de ha a 2016-os számokhoz viszonyítjuk a növekedést, akkor már csak elenyésző növekedéssel találkozunk. 2016-ban január elseje és augusztus 21. között körülbelül 70 ezer, idén ugyanebben az időszakban 75 ezer erdőtüzet regisztráltak a térségben.

Ahogy a BBC cikke emlékeztet, a térségben a tűz aktivitásának és intenzitásának mérésére használt összes CO2-ekvivalens kibocsátás 2010 óta valóban idén a legmagasabb – eddig kicsivel több mint 200 ezer megatonnával -, de ez igazából közel van az évtized átlagához. Ezzel szemben a 2000-es évek elején volt, hogy ez a kibocsátás meghaladta a 400 ezer megatonnát, és annak az évtizednek az átlaga jóval magasabb volt a mostaninál. Így soha nem látott tüzekről nem érdemes beszélni.

De akkor nincs is baj az Amazonas mentén?

De azért azt sem lehet mondani, hogy nincs probléma. Ugyanis az elmúlt évtizedekben az új termőföldek és a tőke érdekében folytatott erdőpusztítás tényleg látványos eredménnyel járt, és tényleg bajban van az amazóniai térség esőerdő-hálózata, amely megmentéséért tényleg érdemes lenne tenni.

Az elmúlt évtizedekben ugyanis az amazonasi esőerdő majdnem ötödét, egy Törökországnyi területet irtott ki a helyi farmerek és a nagytőke koalíciója, amit nemcsak a természet, hanem a helyi őslakos közösségek tagjai is megsínylettek. Ha pedig ez így folytatódik tovább, annak tényleg lehet visszafordíthatatlan negatív következménye.

Bolsonaro szélsőjobbjának és a tőkének a koalíciója rombol

Azt is láthatjuk emellett, hogy Bolsonaro, kormánya és támogatói tényleg nem barátai az esőerdőnek. Mi is hírt adtunk arról, hogy a brazil szélsőjobboldali elnök hívei például büntetlenül rendeztek gyújtogatást az elnököt támogatva; hogy Bolsonaro folyamatosan veri szét, csökkenti az esőerdő védelmére létrejött szervezetek támogatását, sőt most egy új törvényt fogadtak el Brazíliában, ami csak az elnök aláírására vár, és tovább gyengíti az erdők védelmét.

Nem csak Brazíliában van gond az erdőtüzekkel

Ha megnézzük szintén a BBC cikkét, abból azért az derül ki, hogy a legerősebb kibocsátású erdőtűzek a bolíviai-brazil határon vannak, egy részük már Bolívia területén. Tehát miközben Bolsonaro tényleg nem túlzottan a fák barátja, addig azt is látnunk kell, hogy a mostani erdőtüzek nem mind az ő tőkét és helyi gazdálkodókat kiszolgáló politikájának eredményei.

Ha pedig arra gondolunk, hogy Indonéziában, Afrikában vagy Oroszországban is óriási tüzek vannak, akkor már kicsit megoszlik a felelősség, illetve feltevődik a kérdés, lehet-e egyként kezelni ezeket az erdőtüzeket, mennyi belőle a közvetlen emberi tevékenység, mennyi a közvetett emberi tevékenység nyomán előálló klímaváltozás hatása, és mennyi a klímaváltozástól független természetes tevékenység.

Ha  ebből a tényezőösszesből kiemeljük csak az emberi tevékenységet, és megnézzük milyen mozgatórugók vannak mögötte, akkor annyiban a sztori független a szélsőjobboldali politikától, hogy az inkább a fogyasztói kapitalizmushoz kapcsolódik, amelyben élünk.

Mert bár van különbség abban, melyik kormány mennyire szolgálja ki a tőke igényeit, illetve mennyire védi a környezetet, az alapvető tény, hogy   mezőgazdasági célú erdőpusztítás a fogyasztási és termelési igényeket szolgálja ki.

Az amazóniai területeken például főként marhahúst termelnek, de Közép-Amerikában számos területen pusztítják az erdőket a szója vagy avokádó termesztése érdekében is.

Nem a gyújtogatás, hanem a féktelen fogyasztás a probléma

Pontosan ezért az amazóniai esőerdőért történő aggódás félrecsatornázása az aggódásnak és az erőforrásoknak. Amikor átutalunk ezer vagy tízezer forintot a fák megmentésére, és ezzel megnyugtatjuk a lelkiismeretünket, vagy amikor Bolsonaro rendszerét lesajnáljuk szemben a fejlett nyugati demokráciákkal, nem a lényeggel foglalkozunk. Ugyanis a fogyasztásra épülő rendszerek, és saját fogyasztásunk hozza létre azt a globális kapitalizmust, aminek szükséglete a természeti erőforrások pusztítása.

Úgyhogy amikor az amazóniai esőerdőkért aggódunk, pont oda jutunk vissza, mint amikor bármikor a jövő társadalomról vagy a klímakatasztrófáról beszélünk, hogy legalább öt teendőnk van:

  • Egyrészt elutasítani azt a nevetséges zöldrefestést, ami a fogyasztói logika mentén működő rendszer cégei és vezetői tesznek. 20 millió dollár felajánlása a világ legerősebb országaitól, vagy egy-egy cég felajánlása nevetséges és kamu akkor, amikor rendszerszintű változásokra van szükség. Például olyan rendszerszintű változásokra, ahol a termelés nem egy az egyben a centrum országainak gazdasági igényeit szolgálja ki, hanem tekintettel van a hosszú távú hatásokra is és ezzel a periféria szükségleteire. Kérdés, hogy ez hogyan lehetséges, és a jelenlegi globális rendszer keretei között egyáltalán az-e?
  • Másrészt olyan közösségek, ügyek szervezetek és szerveződések megszervezésére van szükségünk, amelyekkel arra kényszerítjük a politikai erőket és a tőkét, hogy változtassanak az erőforrásokhoz való hozzáállásukon. Ezt saját fogyasztásunk átalakításával, mozgalmak, politikai pártok támogatásával és létrehozásával tudjuk megtenni.
  • Harmadrészt szükség van arra, hogy szép lassan az előző átalakulás mentén konkrét szabályozási lépésekkel kezdjünk el gátat vetni a természeti erőforrásaink, a levegő, a víz, a növényzet, a nyersanyagok kizsákmányolásának, és magát a termelést is olyan irányba tolni, ami egy klímbarátabb fogyasztási rendszert tud támogatni.
  • Mindemellett pedig a saját fogyasztásunkat is át kell alakítani. Lehetőségeinkhez mérten törekedjünk arra, hogy ne vegyünk olyan termékeket, amiket messziről szállítással hoznak ide, nem vásárlunk pálmaolajat tartalmazó termékeket, csökkentjük a saját hús, víz és energia fogyasztásunkat is, kevesebb szemetet termelünk.
  • Végül pedig fontos tudomásul vennünk, hogy ez viszont középosztálybeli úri huncutság lesz mindaddig, ameddig nem lesz a politikánk, a közös ügyeink intézésének része a klímatudatosság, és nem lesz része az állami oktatásnak, figyelemfelhívásnak, és nem támogatja az állam azokat a szegénységben élő embereket, akik mondjuk csak műanyaggal tudnak fűteni, mert tűzifára nem futja. Az egyéni cselekvés és változtatás nem sokat ér ugyanis, ha ez nem társul olyan közösségi cselekvéssel, amely segít azoknak is a változtatásban, akik maguk nem rendelkeznek elegendő tudással, képességekkel vagy erőforrással a változtatásra.

Viszont pontosan ezért, önmagában kezelni az amazonasi esőerdő katasztrófáját erősen problematikus, és elviszi a figyelmet a  valódi cselekvéstől. Sőt az elmúlt héten azt is láthattuk, hogy a morális pánik és az erre reagáló / ezt gerjesztő kattintásvadászat milyen durván képes elterelni egy témát. A ki tudja, honnan szedett térképek, amiken háromszor akkora pöttyökön mutatják a tűzvészt, és az egyszerűen megfogható téma, durván alakította a klímaváltozásról szóló diskurzust pillanatok alatt.

Persze ez érthető, hiszen a fákat szeretjük, Magyarországon még értjük is, mit jelent a kipusztításuk. A meggyőző vizualizációk könnyen adnak el egy ilyen ügyet, miközben a klímaváltozás nehezen érthető tudományos fejleményeinél sokkal érthetőbb az, hogy van ott egy fa vagy nincsen, a tűz pedig régóta a pusztulás és a pusztítás szimbóluma.

Tehát  az amazóniai esőerdők pusztulása egy egyszerűen érthető kép vagy mém lett, amely tökéletesen alkalmas volt arra, hogy a közösségi média világban, ahol mindenki minél egyszerűbben azt akarja mutatni magáról, hogy ő jó és a jó oldalon áll, egy órási médiahájpot generáljon.

Csakhogy közben egyfajta maszk lett a klímakatasztrófa óriási problémaözöne fölött az amazóniai esőerdők problémája, amely a lényeget elrejti. Ugyanis ez a helyzet csak egy darabkája a klímaváltozás problémáinak, és amely nem megoldható az egész kirakóssal való foglalkozás nélkül. Mégis az elmúlt héten az az érzése támadt az embernek, hogy ebből az egy kirakó darabból akarjuk kirakni az egész képet.

Olvass tovább!