Sorozatos csörtéik ellenére a Fidesz is megszavazta Webert az EPP frakcióvezetőjének

Az Európai Néppárt (EPP), a Fidesz Európai Uniós pártcsaládja nagy többséggel a  Keresztényszociális Unió (CSU) jelöltjét, a pártcsalád frakcióját eddig is vezető Manfred Webert választotta meg a párt élére, a 160 leadott szavazatból 156-ot szerzett meg a bajor politikus – írja az Azonnali.

Az EP-választáson a legtöbb helyet szerzett frakció ma, vagyis szerdán alakult meg, az eredmény pedig nem meglepő, tekintve, hogy eddig is Weber irányította a frakciót és nem is volt más jelölt vele szemben.

A Néppártnak ugyan továbbra is tagja a Fidesz, azonban a Spiegel értesülései szerint a párt tagjai nem vállalnak néppárti vezető pozíciót.

A Spiegel értesülései nyomán a Népszava azt írja, Weber bekeményít a Fidesszel szemben, és habár korábban döntés született tagságának felfüggesztéséről, a frakcióban Gonzales Pons szóvivő szerint nem létezik a felfüggesztés intézménye, magyar képviselők nem jelöltették magukat magasabb pozícióba. Pons erről twitteren azt írta,

„Bármely pozíciót betölthetnek, mert teljes jogú tagjai a néppárt frakciójának. A Fidesz nem felfüggesztett státuszú az EPP-frakcióban. A felfüggesztés alapszabályunkban nem létezik”.

Nagy a kavarás a Fidesz frakcióbeli státuszával kapcsolatban

Az elmúlt napokban ellentmondásos hírek jelentek meg arról, mi is most a Fidesz státusza az Európai Néppárt (EPP) frakciójában. Az Néppártban magában ugyanis fel van függesztve a Fidesz, ezért itt nem tölthet be pozíciókat és nem is szavazhat, de az nem világos, hogy az európai parlamenti frakcióban is ez-e a helyzet. A frakció szóvivője tegnap egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tett, előbb azt állította, a frakcióra is ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a pártcsaládra, később azonban cáfolta ezt. A fideszes EP-kéviselő, Szájer József szerint is teljes jogú tagok a frakcióban, és csupán önként határoztak úgy, hogy nem indulnak a vezető pozíciókért (például az előző ciklusban által betöltött frakcióvezető-helyettesi székért.) A Spiegel már idézett cikke is arról ír, hogy a fideszesek elvben jelöltethetnék magukat frakciópozícióra, de mégsem teszik, ez viszont Weber nyomására történt így, nem pedig önkéntes elhatározásból.

A magyar kormánypárt tagságáról várhatóan novemberben dönt az EPP. Bár a kampányban még egy esetleges néppárti-szélsőjobbos többség lehetőségében reménykedett Orbán Viktor és pártja, ez a remény mára szertefoszlott, így Gulyás Gergely hangján nemrég be is jelentették: maradnának az EPP-ben. Egy német lapnak adott interjúban Gulyás már a kampányban bevándorláspártinak minősített zöldekkel és liberálisokkal való együttműködést sem zárta ki. A néppárti maradás érdekében a Fidesz még a különbírósági rendszer felállítását is jegelte múlt héten.

Habár Weber elnyerte a konzervatív pártcsalád frakcióvezetőségét, továbbra is pályázik az Európai Bizottság elnöki posztjára, ahol a szintén EPP-s Jean-Claude Juncker utódja lenne, ekkor azonban le kellene mondania a frakcióvezetésről.

A Fidesz pedig továbbra sem tartja alkalmasnak Webert az EB vezetésére.

Miután eredetileg, mikor felmerült a neve határozottan kiálltak mellette, Weber és a magyar kormánypárt viszonya súlyosan elmérgesedett az elmúlt hónapokban.

A bajor politikus többször is súlyos kritikákat fogalmazott meg a magyar kormánnyal kapcsolatban, kérte a Fidesz néppárti szavazati jogának felfüggesztését, fenyegette kizárással a pártot, és hasonlította már dzsihadistákhoz is a Fideszt.

A csúcsjelölti rendszer tekintetében sincs egyetértés a Fidesz és az EPP között – Orbán nemrég még a kormánypárti médiában ördögként lefestett Emmanuel Macron francia elnökkel is találkozott, hogy a rendszert és Webert fúrják, miközben a nagy befolyással rendelkező CDU kijelentette, továbbra is a jelenlegi rendszer pártján állnak.

via Azonnali/Népszava
Címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsõdi Balázs
Olvass tovább!