Mi viszi arra a fiatalokat, hogy politizáljanak?

Élénk és mozgalmas hetet tudhat maga mögött a magyar ifjúságszociológia. A múlt heti Aktív Fiatalok Magyarországon nappali tagozatos egyetemisták és főiskolásokról szóló kutatási beszámolója után nem kellett sokat várnunk egy újabb – a magyar fiatalok politikai aktivitásával foglalkozó – kötet megjelenésére, melyet szerda délután az Örkény István könyvesbolt zsúfolásig megtelt galériáján mutatták be. A politika és a magyar fiatalok című kötet a magyar és nemzetközi ifjúságkutatási irányvonalak alakulását, a politikai szocializáció diszciplínáját, valamint a Magyarországon élő fiatalok (15–29 éves) politikához való viszonyával és részvételével foglalkozik.

A politika és a magyar fiatalok. Fotó: Gergely Bea

A kötet annak a Progress (PRGA) könyvek legújabb, 10. kiadványa, mely 2017 óta olyan, a magyar társadalmat érintő égető kérdésekkel foglalkozik, mint a magyar közoktatás jövője, a Fidesz kormányzása vagy épp az európai jóléti modellek válsága. A délutáni kötetbemutatót Ágh Attila – a Progress Alapítvány elnöke – indította, aki rövid bevezetőjében rámutatott, hogy a PRGA gondozásában megjelent könyvek célja, hogy a tudományos érdeklődés célkeresztjében lévő témák ne ragadjanak be a társadalomtudományos mezőbe, hanem éppen, hogy ellenkezőleg, nagyobb érdeklődést és vitát generáljon a magyar társadalomban, akár a nagykörút világán kívül élők körében is.

A kötet szerzőit – Oross Dánielt és Szabó Andreát – Pillók Péter ifjúságkutató és egyetemi oktató kérdezte. Persze nem tudományos beszélgetésen ülnénk, ha nem a címben szereplő fogalmak konceptualizálásával indítanánk; mit értünk fiatalok és az ifjúság alatt? – hangzik el a moderátori kérdés.

A politika és a magyar fiatalok könyvbemutató az Örkény könyvesboltban
Balról jobbra: Ágh Attila, Szabó Andrea, Oross Dániel, Pillók Péter, Szarka Károly. Fotó: Fényes Csongor

Szabó Andrea szerint az észak-amerikai és nyugat-európai tudományos és a politikai érdeklődés valahol a 60-as évek végén kezdi felfedezni magának azt a II. világháború után született (baby boom) generációt, akik fiatalkori életstílusukban, viselkedési mintázataikban és mindenekelőtt a szabadidőhöz való viszonyukban gyökeresen eltérnek a korábbi generációktól. Az ekkoriban megjelenő és fokozatosan elterjedő újfajta politikai viselkedési mintázatok (gondolhatunk például itt az Eper és vér című filmben is látható sit-in-re) pontosan a megnövekedett szabadidőnek a termékei.

A magyarországi ifjúságkutatás hosszú és igen termékeny aldiszciplínának számít, pláne, ha a mindenkori fiatalok politikához való viszonyára (itt, itt, itt) vagyunk kíváncsiak. Még bőven az államszocializmusban járunk, amikor a hetvenes évek elején létrejön az első ifjúsággal foglalkozó budapesti székhelyű kutatócsoport, mely egyszerre ötvözi a német iskola és az angolszász társadalomtudomány ifjúságszociológiájával foglalkozó hagyományait, s ami ugyan a ’89-es rendszertranszformáció után  darabjaira hullik, az ott nevelkedő kutatók (és az ő tanítványaik) az ezt követő három évtizedben továbbra is szép számmal rukkolnak elő az újabbnál újabb kutatási eredményeikkel (itt, itt, itt). Mindeközben – köszönhetően a különböző társadalomtudományi képzési formáknak megjelenésének és azok terebélyesedésének – immár Pécsett, Debrecenben, Szegeden egyre több és több kutatócsoport jelenik meg, melyek kutatásaik fókuszában (itt) az ifjúság, mint társadalmi csoport megismerése és annak problémáiknak feltérképezése áll.

A fiatalokkal kapcsolatos érdeklődés az intézményesüléssel párhuzamosan fokozatosan kezd áttapadni az időközben  újabbnál újabb felsőoktatásban résztvevő diákokra; ennek következtében jobbnál jobb szemináriumi, szak- és/vagy tudományos diákköri dolgozatot (TDK), kutatási jelentést olvashatunk, melyben a diákok a legkülönfélébb társadalomtudományban bevett kutatási módszereket alkalmazva olyan kérdésekre keresik és adnak választ, mint hogy miért alacsony a politikai aktivitás, milyen lakhatási, munkaerő piaci kihívásokkal állnak szemben a mai magyar fiatalok. Talán ideje lenne ezeknek az eredményeknek publicitást adni és az abban leírtakat megfontolni.

De mi viszi arra a fiatalokat, hogy politizáljanak?

A politikai érdeklődés nem a semmiből születik, egy rettentően hosszú, kihívásokkal teli tanulási folyamat – a politikai szocializáció – előzi meg, melynek kitüntetett színterei (család, oktatási intézmények, kortársak, média, stb.) és szereplői (szülők, oktatók, barátok, újságírók, stb.) vannak. Oross Dániel szerint a későbbi politikai aktivitásban észlelt elmaradás már a korai gyermekkori szocializációban kezdődik. Míg például Svédországban már az iskolás kort megelőző időszakban preskola (bölcsőde és óvoda) korú gyerekeket is megkérdezik az intézet oktatói, hogy mit szeretnének csinálni egy random keddi délutánon, addig a magyar modell még mindig a hierarchikus szemléletet közvetíti, vagyis (ennél a példánál maradva) a döntéshozói folyamatba egyáltalán nem vonja be a gyerekeket és az óvópedagógus maga dönti el, hogy mivel töltik el azt a bizonyos kedd délutánt. Az ilyen apró szocializációs emlékek, a nyitott társadalmi légkör és a látszólag teljesen egyszerű, mindennapos döntési folyamatokba való bevonás erősen meghatározzák a későbbi politikai aktivitást.

A magyarországi politikai aktivitás elmaradásának egy másik oka, hogy az északi, valamint a nyugat-európai országokra jellemző demokratikus szocializációs modell – hiába adatott meg a lehetőség a ’89-es rendszerváltást követően – hazánkban továbbra is messzi és sajnos 2010 óta egyre inkább elérhetetlen vágynak tűnik. A demokratikus szocializációs modell kialakulását nehezíti az is, hogy a szocialista típusú modell (pl. négy fal közötti vasárnap délutáni politizálás) átöröklődött a kilencvenes évekre. Amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy az iskola padsorai közül – a tankötelezettség 16 éves korra való szállítása miatt – korán kikerülő fiatalok állampolgári szocializációja az iskola elhagyással párhuzamosan gyakorlatilag megszakad. Nagyjából pont abban a korban, amikor kezd kialakulni a politikai érdeklődésük, így lényegében esélyük sincs, hogy részt vegyenek a demokratikus szocializációban.  

Tovább tetézi problémát, hogy a szocializációs színterek közötti kapcsolat fragmentált, vagyis esetleges és szaggatott, így például hiába bátorítja a család a fiatalt az önmagáért és másokért való kiállásra, az érdekérvényesítésre, ha az iskolai színtéren ezt nem tudja gyakorolni, vagy éppen fordítva. De ez még a jobbik eset. A legjellemzőbb forgatókönyv mégis az, hogy a politikai ismeretek átadását illetően a család és az iskola egymásra mutogat, egyik sem hajlandó eleget tenni politikai szocializációs feladatának. Gondoljunk csak bele, hogy várható el fiataloktól, hogy belépjenek a szervezett politizálás világába akkor, amikor az iskola a nem is annyira rejtett tantervén keresztül inkább az alattvalói, mint az állampolgári szocializációt tartja újabban helyesnek?

Oross Dániel szerint, nem lehet „ráönteni” a fiatalokra az állampolgári nevelést, vagyis nem az a megoldás, hogy megemeljük az állampolgári ismeretek heti óraszámát. A szerző szerint az iskola teljes légkörét érdemes kinyitni, aminek következtében megjelenhet a demokratikus gondolkodás. Hogyan? Ha már Svédország, az előző évi országos és helyhatósági választásokon a svéd állami televízió (SVT) olyan fiatalokról forgatott dokumentumfilmet, akik az ország különböző nagyvárosait járva gimnáziumokkal, helyi kereskedőkkel, szupermarketekkel kooperálva tartottak órai és utcai pepp talkokat, workshopokat amiben a politikai részvételre való buzdítás mellett arról kérdezték a járókelőket, vagy épp a gimnáziumi tanulókat, hogy nekik mit jelent a demokráciában való részvét. Így is lehet.

Visszatérve Magyarországra: a fiatalok politikába való becsatornázását az is nehezíti, hogy nincs egy olyan „előszoba”, ahonnan egyszerű lenne belépni a pártpolitika világába.

A pártok ifjúsági szervezetei kiüresedettek, s – ahogy arra Oross Dániel rámutatott – amennyiben az ott aktívan résztvevő fiatal nem a bevett norma szerint jár el, mint az anyapártban megszokottak, könnyen előfordulhat, hogy a fiatalt szankcionálják, akár kizárásra is kerülhet.

A kutatók meglátása szerint, azok a pártok, akik sikeresen tudtak magukhoz édesgetni fiatalokat, legtöbbször közösségépítésen keresztül érték el azt. Olyan közösségi élményt (pl. közös táborozás, rendszeres aktivista találkozók) adtak nekik, mely valóban eggyé tudta forrasztani az érdeklődő fiatalokat. Talán nem véletlenül próbált meg annak idején a 2012/13-as Hallgatói Hálózat (HaHa) és a ‘13-as egyetemfoglalásban résztvevő diákok is hasonló eszközöket használni (pl. közös fórumozások), de a korai Momentum Mozgalom (pl. ‘17-es nyári Nyitás fesztivál), sőt újabban a Sétáló Budapest aktivistái is szívesen próbálnak szabadidős aktivitáson keresztül politikai közösséget építeni.

FORRÁS: HALLGATÓI HÁLÓZAT/FACEBOOK

A szerzőpáros szerint az új típusú mozgalmaknak, valamint a látszólag kis súlyú és sokszor online világban megjelenő cselekvéseknek (pl. politikai hírek megosztása, like gomb megnyomása, kommentírás) lehet kitüntetett szerepe a fiatalok mozgatásában, melyek, ha első olvasatban apró cselekvésnek is tűnnek, kulcsfontosságú állomása lehet egy új (politikai) közösség megszervezésében.

Mindemellett rendkívül fontosak azok az alulról jövő állampolgári kezdeményezések, mint amilyen a középiskolásokból álló Független Diákparlament (FDP) mely önmagát szervezve meg sikeresen lépett be az érdekérvényesítés mezejébe és ami egy jó gyakorlóterepként, esetleg ugródeszkaként is tekinthető a nagypolitika világába való belépés előtt. A látszólag egymástól elkülönülő mozgalmak, politikai szervezetek nemcsak, hogy teret adnak és összekötik a politikai kérdések iránt érdeklődő fiatalokat, de átrajzolhatják  az addigi politikai szocializációt és olyan vitakultúrát taníthat, ami sajnos a jelenlegi magyar közoktatásban legtöbbször elsajátíthatatlan.

Diákfórum. Fotó: Fényes Csongor

Egyik oldalról, nincs okunk optimizmusra. Az oktatási intézményekből való elszivárgás, a felsőoktatás szűkülése, a helyi kezdeményezések ideig-óráig való létezése, az érdekképviseletet ellátni hivatott szervezetek strukturálatlansága csöppet sem kedvez a jövő generációi számára. A másik oldalról viszont azt látjuk, hogy ha kis számban és korlátozottan is, de vannak olyan színterek (mozgalmak, online platformok), melyek hozzájárulhatnak a fiatalok politikai világba való becsatornázásához.

Ahogy Szabó Andrea zárógondolatában arra helyesen rámutatott, ma szinte teljesen megjósolhatatlan, hogy a hierschmani tiltakozás-kivonulás-hűség forgatókönyvből melyik valósul meg a magyar fiatalok politikai aktivitását illetően.

Vajon kinőheti magát a közeljövőben egy olyan politikai generáció, amely tagjai épkézláb alternatívát tudnak kínálni a jelenlegi politikai klientúra ellen?

Vagy éppen ellenkezőleg, bottal üthetjük azon politikailag aktív generáció nyomát, ami épp tőlünk nyugatabbra fekvő országban keres boldogulást?

Címlapkép: FORRÁS: HALLGATÓI HÁLÓZAT/FACEBOOK
Olvass tovább!