Hanyatlás és szétváló világok: „magyarok” és „cigányok” a rendszerváltás után

A cigánymagyar különbségtétel és a rokonság című könyvében Kovai Cecília nem csupán terepmunkáinak gazdag tapasztalatait osztja meg, hanem fontos kérdéseket vet fel a magyarországi cigányságról szóló politikai közbeszéd, tudástermelés és általában véve a cigány mint társadalmi kategória jelentése kapcsán is. A közel 15 éven át tartó antropológiai terepmunka eredményeit összefoglaló könyv egyik legfőbb erőssége, hogy egyidejűleg képes megjeleníteni az antropológiai kutatásokra jellemző helyi nézőpontot és a makroszinten zajló társadalmi-gazdasági strukturális változásokat is.

Ennek köszönhetően választ kaphatunk a magyarországi falvakban az elmúlt évtizedben felerősödő etnikai (cigány–nem cigány) konfliktusok tágabb összefüggéseire is.

Különbségtétel és a rokonság

Kovai Cecília kutatásait egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található faluban végezte, ahol klasszikus antropológiai módszerek segítségével vizsgálta a cigány–magyar különbségtétel változásait a helyi társadalomban. A 2000-es években megkezdett kutatás helyszínválasztása sem véletlen. Az észak-magyarországi falvak a rendszerváltás strukturális változásait leginkább elszenvedő települések, a súlyos társadalmi-gazdasági problémák a leginkább itt fogalmazódtak meg „cigányproblémaként” – hatást gyakorolva az országos politikai közbeszéd radikalizálódására is. A 2000-es évektől a régió településein tapasztalható etnikai feszültségek szoros kapcsolatban álltak a gazdasági hanyatlással, amit a térségben működő gyárak bezárása és a növekvő munkanélküliség okozott. A helyi társadalom etnikai és osztályviszonyainak újratermelődése veszélybe került és kiemelt problémává tette az etnikai különbségtétel mechanizmusait.

Kovai Cecília (2018): A cigány–magyar különbségtétel és a rokonság. Budapest: L’Harmattan Kiadó.

A kötet címe (A cigány–magyar különbségtétel és a rokonság) elsőre meglehetősen provokatívan hangozhat az olvasó számára. A szerző a cigány–magyar ellentétpár használatával azonban nem az igazi „cigány” és „magyar” alakját kívánta megrajzolni, és nem is a magyarság vagy a cigányság „lényegét” akarta körvonalazni. A szerzőt az etnikai kategóriák és az osztályviszonyok közötti összefüggések és jelentések érdeklik. A helyi szinten megragadható „cigány–magyar különbségtétel” az etnikai kategóriák (cigány és nem cigány), valamint az osztálypozíciók (alávetett és hegemón) összefonódásának következménye.

Az etnikai szembeállítás csupán eszköz, amelyen keresztül a helyi közösséget érintő strukturális problémák elbeszélhetők.

A cím második fele a „cigány–magyar különbségtétel” és a felértékelődő rokonsági kapcsolatok közötti összefüggésekre világít rá. A rendszerváltás utáni gazdasági hanyatlás következtében az osztálypozíciók egyre erősebbé váló összefonódása a „cigány–magyar különbségtétellel” a rokonsági kötelékek felértékelődését eredményezte. A rokonság megerősödése tehát a cigányok helyi közösségben betöltött peremhelyzetének következménye.

A cigányság erős rokoni kapcsolatainak oka tehát nem a cigányság „sajátos etnikai jegyeiben” keresendő, hanem egyfajta válasz a többségi társadalom stigmatizációs eljárásaira.

A „saját” rokonsági hálózat nem pusztán a megélhetést segítő kapcsolati tőkét jelenti, hanem olyan azonosulási lehetőséget is teremt, ahol a stigmatizált jelentésektől védve lehet „cigánynak lenni”. A rokonság így egyszerre nyújt menedéket, védelmet és biztonságot, de egyúttal meg is nehezítheti a falusi cigányság társadalmi felemelkedését.

Ennek a szövegnek az eredeti változata az Új Egyenlőség oldalán jelent meg.

Az Új Egyenlőség rendszeresen közöl olyan társadalom-, politika-, gazdaságelméleti írásokat, amelyek hasznos szempontokat, kereteket nyújtanak a közéleti gondolkodáshoz, vitákhoz. A lap öndefiníciója szerint „a gazdasági demokrácia alapértékeit – egyenlőség, szabadság, igazságosság és szolidaritás – képviseli”. A Mérce – az Új Egyenlőség szerkesztőivel egyeztetve, olykor szerkesztve – rendszeresen közli újra a magazin szövegeit.

Túl az antropológián

Kovai Cecília könyvének újszerűsége abban is rejlik, hogy túllép saját szaktudományának keretein, és párbeszédet kezdeményez „a cigány–magyar különbségtételt” vizsgáló többi társtudomány – a szociológia és a néprajztudomány – megközelítéseivel is. Ez nem csupán a felvetett kérdések alaposabb körbejárására ösztönzi az olvasót, de értékes áttekintést nyújt az etnicitással és a rokonsággal foglalkozó egyéb társadalomtudományi szakmák magyarországi tudástermelési módjaival kapcsolatban is.

A szerző alapos és kritikai áttekintést nyújt a magyarországi cigánysággal foglalkozó szociológiai kutatásokról. A szerző szerint a szociológiai vizsgálatok sajátossága abban rejlik, hogy a cigányok kirekesztettségét elsősorban a formális intézményekhez való hozzáférésen keresztül vizsgálják, a cigányságot pedig kizárólag etnikai hátrányként értelmezik. Mindeközben azonban javarészt figyelmen kívül hagyják egyebek mellett az etnicitásból eredő önszerveződés lehetőségét. Emiatt a szociológiai kutatások elsősorban arra kíváncsiak, hogy miképp lehet ledolgozni a szociális hátrányokat, és a nagy társadalmi intézményrendszerek (mint az oktatás, a bérmunka világa vagy éppen a jóléti rendszerek) miképpen tudják feloldani a – a társadalmi hátrányként értelmezett – cigányságot a „többségi társadalomban”.

Az antropológiai és etnográfiai nézőpont sajátossága ezzel szemben a peremhelyzet „relativizálásában” és az intézmények világán kívül eső túlélési stratégiák számbavételében rejlik.

E kutatások sokkal inkább a számszerűleg is kisebb, hagyományos, a többségi társadalom asszimilációs nyomásainak ellenálló cigány közösségek életére kíváncsiak.

Ezek kutatásán keresztül pedig valóban beigazolódni látszik az etnikai különállás és a sikeres túlélési stratégiák közötti összefüggés. A szerző azonban felhívja a figyelmet arra, hogy az államszocializmus alatt proletarizálódott hazai cigányság helyzete e megközelítéseken keresztül nem érthető meg teljesen.

Munkájában rendkívül sikeresen ötvözi a hazai szociológiai és a nemzetközi antropológiai kutatások megközelítéseit, létrehozva egy újszerű, a helyi társadalmi viszonyokhoz alkalmazkodó megközelítésmódot.

Az absztrakttól a mindennapi tapasztalat ábrázolásáig

A könyv legfőbb erőssége a cigány–magyar különbségtételhez kapcsolódó mindennapi tapasztalatok megjelenítése. A terepmunka eredményeinek elemzése során a rendszerváltás utáni süllyedő falvak problémáinak és viszonyainak általános térképe elevenedik meg. A kötet az antropológia látásmódnak köszönhetően élményközeli módon mutat be mindennapi helyzeteket.

A könyv voltaképpeni helyszíne „a magyar falu”, ahol a magyarországi cigányság döntő többsége él, ahol a rendszerváltás utáni évtizedekhez kötődő gazdasági lecsúszás a legdrámaibb volt, és ahol a cigányokhoz kapcsolódó politikai radikalizmus a leginkább felütötte a fejét. A könyv a cigányság romló helyzetét így a magyar „vidék” gazdasági-társadalmi hanyatlásának részeként mutatja be.

A magyar vidék hanyatlása és a cigány–magyar különbségtétel

Kutatásaiban Kovai Cecília amellett érvel, hogy a cigány–magyar különbségtétel változását és az ehhez kapcsolódó etnikai konfliktusokat elsősorban a tágabb, globális átalakulás magyarázza. A hetveneses években megindult asszimiláció alapfeltételét a bérmunka jelentette. A bérmunka világa s ezzel a hazai cigányság munkaerőpiaci integrációja nyolcvanas években azonban az államszocializmussal együtt válságba került. A rendszerváltást követő átalakulás nyomán a kilencvenes évekre a bérmunka szinte teljes egészében hozzáférhetetlenné vált a falusi cigányok számára.

Ez az átalakulás és lecsúszás nem csak a cigányokat, hanem a nem-cigány falusiakat is érintette, megrendítve az addig szilárdnak hitt vidéki társadalmi viszonyokat.

A rendszerváltást követő hanyatlás folytán a magyar falura nehezedő társadalmi, gazdasági és politikai nyomást az ott élők önerőből, intézményes úton képtelen voltak megoldani. Az emberek által megélt strukturális változások a helyi állam összeroskadása következtében a cigány–magyar különbségtétel nyelvére fordítódtak le. E folyamatok visszavonták a cigányoknak az asszimilációért cserébe kínált integrációs ajánlatot és az etnikai határhúzások fokozatos radikalizálódásához vezettek – érvel a szerző. A falu hanyatlása a helyi középosztály részleges elvándorlását eredményezte, amely együtt járt a cigányság láthatóságának növekedésével. „A magyar falu hanyatlása” így kéz a kézben járt „a cigányok megjelenésével”, rámutatva a strukturális változások és az etnikai különbségtétel közötti összefüggésre.

A szerző szerint a cigány–magyar különbségtétel a rendszerváltásig is egyenlőtlen viszonyon nyugodott, ezek alapja azonban a cigányokkal szemben az elismerésért cserébe támasztott asszimilációs elvárás volt. Ennek értelmében a „magyarok” zavartalanul fent tudták tartani a cigányok felett gyakorolt uralmukat, amely magától értetődő, láthatatlan és elbeszélhetetlen volt. A társadalmi kategóriaként értett „magyar” a cigányok számára vágyott, de valójában elérhetetlen eszményként jelent meg, amihez mindazonáltal folyamatosan viszonyulhattak valamiféleképpen.

A szerző szerint ez az elnyomáson alapuló, mégis szilárd egyensúlyi állapot roppant meg a rendszerváltás utáni években, és alakította át a cigány–magyar különbségtételt a magyar falvakban.

Három megfogható példán – az iskola, a munka világa és a falusi térhasználat átalakulásán – keresztül mutatja be a cigány–magyar különbségtétel átalakulását és a faluközösségekre gyakorolt általános hatását. A szegregált iskola kialakulásán, a rokonsági alapon szerveződő informális munka térhódításán és a faluban végbemenő telepfelszámolási programon keresztül érzékletesen mutatja be, hogy egyrészt miként tolódtak el a korábban szilárdnak hitt etnikai határok, milyen következményekkel jártak e folyamatok a cigány–magyar különbségtétel továbberősödésére, a falusi társadalmak működésére.

Nagy változások a falusi társadalomban

A szerző érzékletesen mutatja meg, hogy az egyénekhez, testvérpárokhoz és szomszédságokhoz kapcsolódó történetek mind-mind valamilyen nagy strukturális változásra reflektálnak. Az egyik legfontosabb ezek közül a helyi munkaerőpiac átalakulása. A falusi osztálypozíciókat formáló bérmunkapiac a rendszerváltást követően fokozatosan szűkült be és vált egyre nehezebben hozzáférhetővé a magyarországi falusi lakosság számára. Amíg a rendszerváltás előtt a formális bérmunka alsóbb szegmensei a „cigányok” számára is elérhetőek voltak, addig a rendszerváltás utáni beszűküléssel a „magyarok” kizárólagos terepe lett.

A „cigányok” szinte teljes egészében kiszorultak a formális bérmunkapiacról, aminek következtében a korábbinál fokozottabban az informális pénzszerzési stratégiákra lettek utalva.

A strukturális átalakulások következményeként „magyarok” és „cigányok” tér- és időkezelése még inkább szétvált. Míg a formális bérmunka-végzés helyszíne a falun kívül található, addig az informális bérmunka szerveződése a helyi rokoni hálózatokon keresztül zajlik. Az informális és a formális munkavégzés helyének eltérése ezért „magyarok” és „cigányok” nyilvános megjelenését és otthonát is elkülöníti, ami csökkenti a mindennapi érintkezések esélyeit, és világossá teszi az asszimilációs ígéret kudarcát.

„[A magyar] reggel elmegy a közeli nagyvárosba dolgozni, délután hazajön, a falu tereit némileg funkcionálisan használja. Az ő perspektívájából az inkább informális vagy csak ad hoc jellegű bérmunkából élők idő- és térkezelése egyfajta renden kívüli, azt áthágó aktusként értelmeződik. Napközben az út szélén ácsorgó fiatal cigány férfiakat látunk, akik mindig indulásra készek, ugranak az első telefonra, amikor akár egy távoli unokatestvér vagy ismerős ajánl pénzszerzési lehetőséget. Ebben a tevékenységben az idő másféle kezeléséhez szokott ember a tétlenségnek, sőt az idő elherdálásának felháborító példáját láthatja, meglett férfiakat, akik a nap kellős közepén az utcán ácsorognak, unatkoznak, telefonjaikat nyomogatják, miközben valójában a külső szemlélő számára ismeretlen és láthatatlan rokonsági vagy ismeretségi hálózatok dolgoznak a megélhetésért” (82).

A szerző e szétváló világok bemutatásán túl az erősödő különbségtétel közösségre gyakorolt hatását is taglalja. Az egykor uralkodó helyzetben lévő „magyarok” nyitottabbá váltak a radikális jobboldali mozgalmak kínálta szimbólumokra, ami a magyarországi falvakban a nyíltan cigányellenes politikai erők megerősödéséhez vezetett.

Az addig asszimilációs életpályákon mozgó „cigányok” pedig fokozatosan lemondtak a „magyarrá válás” be nem teljesülő ígéretéről, és elkezdték megalkotni saját cigányságukat a populáris kultúrán, a civil önszerveződéseken és a nemi szerepeken keresztül.

A könyv talán legmegragadóbb része egy felfelemelkedőben lévő, asszimilációs pályán mozgó család négy lánygyermekének pályaívét mutatja be. A négy nővér születése között 7-7 év telt el, így a legnagyobb és legkisebb lány között pontosan 21 év a korkülönbség. A négy lánytestvér életpályáját olvasva betekintést kaphatunk a felemelkedési esélyek, az asszimilációs ígéretek és boldogulási lehetőségek változásáról, fokozatos beszűküléséről. Míg a legnagyobb lány, Kisjutka, a „magyarokkal” együtt járt iskolába, és a párválasztása folytán az asszimilációs utat választotta, addig a nála 7 évvel fiatalabb Betti már a faluban maradt, és a felértékelődő rokoni hálózatban találta meg boldogulását. Miközben a harmadik, Szintike, a faluban megerősödő cigány etnikai önszerveződés motorjává vált, ami új lehetőségekkel és kihívásokkal kecsegtetett a korábban stabilnak hitt asszimilációs életpályákkal szemben, aközben a legfiatalabb, Lilike már egy erősen különbségtevő helyi társadalomba született bele, szegregált iskolába jár, cigánysága pedig megváltoztathatatlan és stigmatizált társadalmi kategória.

Kovai Cecília könyve szomorú, de hiánypótló látlelet nem csupán a cigány–magyar különbségtétel rendszerváltást követő változásairól, hanem a magyar vidéken zajló gazdasági-társadalmi folyamatokról is. A gazdasági lecsúszás és az ezzel együtt járó, fokozatosan mélyülő társadalmi és politikai árkok jól láthatóan a helyi közösségek széthasadásához vezettek. „Cigányoknak” és „magyaroknak” egyre kevesebb tudásuk van egymásról, és eközben egyre kevesebb ismeretük van arról is, milyen folyamatok játszódnak le e rendszerváltás után magukra hagyott falusi társadalmakban. Kovai Cecília könyve – a magyar szociográfiai hagyományokat folytatva – ezekről a helyekről ad kimerítő és gazdag tudósítást az érdeklődő olvasóközönség számára.

Kovai Cecília (2018): A cigány–magyar különbségtétel és a rokonság. Budapest: L’Harmattan Kiadó.

Címlapkép: Wikimedia Commons
Olvass tovább!