Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Szijjártó is felszólal a december óta tartó ellenzéki tüntetések miatt szervezett szerb „Békemeneten”

Ez a cikk több mint 5 éves.

Miután a szerb ellenzék óriási tömegeket visz az utcákra szombatonként a hónapok óta tartó tüntetéssorozat miatt, a kormány és az államfő lemondását követelve, válaszul a kormány is elkezdett szervezkedni.

A szerbiai tüntetéshullám december óta tart, eredetileg egy ellenzéki politikus megveretése váltotta ki a megmozdulásokat, mely hamarosan Vučić és kormánya elleni tiltakozássá terebélyesedett. Hétvégénként rendszeresek a tüntetések Belgrádban és az ország több pontján, januárban egy időre a szerb tévé székházába is bejutottak a tiltakozók, körbezárták ez elnöki palotát, később pedig ellenzéki vezetők, a „Szövetség” nevű egyesülés tagjai egy fényképet és egy koszorút helyeztek el a kormánypárti privát tévé, a TV Pink székháza előtt a meggyilkolt koszovói szerb politikusra, Oliver Ivanovićra emlékezve, akit a tüntetők szerint többek között a tévé propagandája miatt öltek meg.

A tüntetéshullámot a kezdetektől konzekvensen figyelmen kívül hagyja a közszolgálati média, a demonstrációkról nem tudósít, illetve az ellenzék szerint folyamatosan a tüntetőket támadja. Mostanra mindössze egy napilap, egy hetilap és kisebb sajtóorgánumok maradtak függetlenek a kormánytól, így a tüntetők követelései közé a közmédia reformja is bekerült.

A Magyar Hang értesülései szerint a Szerb Haladó Párt a mai napra, Belgrádba szervezett demonstárciójára minimum 100 ezer embert vár, akik a tervek szerint nem csak a parlament épülete előtt gyűlnek majd össze, hanem a közeli utcákat is megtöltik majd.

A Magyar Hang szerint az újvidéki, Dnevnik nevű újságnak adott interjújában a Damir Zobenica, a Párt végrehajtási alelnöke azt mondta, hogy nem csak Szerbiában kíváncsiak rengetegen a tüntetésre, hanem

olyan nagy az érdeklődés környező országokból is, hogy alig tudnak autóbuszt biztosítani az emberek számára.

Emiatt több, külföldi turisztikai céget is be kell vonniuk a szállításba, még magyar céget is megkerestek.

Zobenica azt is nyilatkozta, hogy a rendezvényen nem csak az államfő, Aleksandar Vučić és Milorad Dodik, a háromtagú boszniai államelnökség egyik elnöke mond beszédet, hanem meghívák Szíjjártó Péter külügyminisztert is. A szerb Blic értesülései szerint a Ribilja Corba nevű együttes is fellép, valamint felszólal a szerb hősként nyilvántartott Dragutin Dimcevski is, aki a koszovói háborúban vett részt.

Címlapkép: MTI/Bruzák Noémi