Az őszi választásokon induló jelöltjeit küldte a szombathelyi ellenzék a városi cégeket felügyelő bizottságokba

Este 10-ig tartott a szerdai közgyűlés Szombathelyen, ahol nemrég átvette az ellenzék a közgyűlésben a többséget. A várost továbbra is vezető, fideszes Puskás Tivadar posztbolsevista puccskísérletet emlegetett. Többek között a városi cégek felügyelőbizottságának átalakítását és egy migrációt vizsgáló bizottság felállítását szavazta meg az ellenzék.

Még tavaly októberben számoltunk be arról, hogy a Czeglédy Csaba megüresedett helyéért rendezett időközi választáson a független László Győző nyert a fideszes Melega Mikóssal szemben. A helyi Fidesz ezzel a vereséggel elvesztette az abszolút többség lehetőségét, így az ellenzék képes volt olyan sikereket elérnie később a közgyűlésen, mint a rabszolgatörvény önkormányzati bevezetésének betiltása.

Ezután február végén sikerült összefognia az ellenzéki többségnek egy botrányba fulladó ülésen. Molnár Miklós független alpolgármester az ellenzékkel szavazott a napirendet illetően, utat nyitva ezzel számos a városvezetési átláthatóságot szolgáló módosítás megszavazásának. Ezek között voltak:

  • A város közbeszerzési irodavezetésének leváltása,
  • a városi tévé vezetőjének leváltása és a városi hetilap újraindítása,
  • az Elios-lámpák szakértői vizsgálata
  • és az önkormányzati intézmények dolgozói 20 ezer forintos cafeteria juttatásban részesülése.

A polgármester „bevándorláspárti” ellenzékről és „szivárványkoalíció”-ról beszélt, Hende Csaba volt honvédelmi miniszter, és a választókerület országgyűlési képviselője pedig mind Molnárt, mind a jobbikos Balassa Pétert is „a jobboldal árulójának” titulálta. A helyi Fidesznek végül obstrukcióval sikerült elérnie, hogy a költségvetésről ne tudjon szavazni a közgyűlés és valószínűleg hasonló volt tervben a mai napra, mivel a polgármester újraszavazását indítványozta a javaslatok egy részének.

Közben az árulóként címkézett alpolgármester munkáját is igyekeztek minél inkább ellehetetleníteni.

Molnár Miklóstól megvonták a fizetéskiegészítését, így a politikus keresete bruttó 200 ezer forint lett, elvonták jogköreit, majd a helyi Ugytudjuk szerint még a titkárnőjét is áthelyezték más pozícióra.

A mai napon pedig ismét hosszú ülés során, de ismét sikerült az ellenzéknek – szerintük – a városvezetés nyilvánosságát szolgáló intézkedéseket megszavaznia, minderről pedig a helyi Nyugat.hu élő közvetítésben számolt be.

Az önkormányzati cégek felügyelőbizottságaiból visszahívták a fideszeseket és az őszi választásokon induló ellenzéki jelölteket küldték a helyükre.

Később többek között az is kiderült, hogy a jobboldali Pro Savaria Egyesület – melynek színeiben Molnár Miklós alpolgármester lett – önállóan fog indulni a választásokon, valószínűleg ezzel a helyi Fidesztől magához vonzva jobboldali szavazókat.

Mivel a fideszes képviselők szokás szerint „bevándorlás-párti”-nak titulálták az ellenzékieket, utóbbiak az MSZP-s Nemény András javaslatára megszavazták, hogy hozzanak létre egy bizottságot a Szombathelyt érintő migráció vizsgálatára. A Fidesz tartózkodott, Lendvai Ferenc képviselő szerint amíg Orbán Viktor a miniszterelnök, és Szombathelyen Puskás Tivadar a polgármester, addig nem kell tartani illegális migránsoktól.

Végül a költségvetés került napirendre, este 7-kor azonban a túl sok javaslat miatt annak vitáját szavazás nélkül lezárták és további tárgyalását a március 28-ai közgyűlésre halasztották. Az ülést végül a polgármester este 10-kor lezárta és a ellenzék által összehívott másnapi rendkívüli ülést elhalasztotta, mivel annak ügyei a szerdai közgyűlésen már megtárgyalásra kerültek.

Mérce / Nyugat.hu / Index
Címlapkép: Nyugat.hu
Olvass tovább!