Kossuth Zsuzsanna, az 1948-49-es forradalom és szabadságharc tábori kórházainak főápolónőjének, Kossuth Lajos testvérének születésnapján ünnepeljük 2014 óta minden évben a Magyar Ápolók Napját, mely az elmúlt években rendre alkalmat adott a kormány és az ellenzék egészségügyi rendszerrel kapcsolatos vitáinak.
Kormányoldalról idén is a győzedelmes üzenetek kerültek az ünnepi köszöntők középpontjába. Kásler Miklós emberi erőforrás-miniszter még hétfőn arról, hogy az elmúlt időszakban számos intézkedés történt az ápolók helyzetének javításáért. A tárcavezető kiemelte az intézkedések közül a béremelést, a lakhatási körülményeik javítását célzó lépéseket és az igénybe vehető ösztöndíjat. Elmondása szerint az egészségügyi dolgozók ebben az évben 8 százalékos, jövő januárban 14 százalékos, novemberben 20 százalékos, majd 2022-ben további 30 százalékos béremelésben részesülnek.
Kitért arra is, hogy a következő időszakban 8,5 milliárd forintot költ a kormány nővérszállók felújítására, komfortosabbá tételére, illetve újak építésére. Az ország tizenhárom megyéjét érintő beruházások közül kiemelte Szombathelyet, Kaposvárt, Kecskemétet és Nyíregyházát, ahol új nővérszálló fog épülni.
Arra a kérdésre, hogy elengedő-e a szakdolgozói létszám, és megbecsültnek érzi-e az ápolókat, a miniszter azt válaszolta: jelentős béremelések történtek a magyar egészségügyi ágazatban, de nem biztos, hogy belátható időn belül „utol tudjuk érni a nyugat-európai országok bérszintjét”. Kásler Miklós hozzátette: a múlt héten tették közzé az üres álláshelyek számáról szóló dokumentumot, amelyből az a kedvező tendencia látszik, hogy 20-30 százalékkal több orvos dolgozik most, mint tíz éve, és hasonló a helyzet az ápolók esetében is.
A tárcavezető szerint az ápolói létszám elegendő a magyar betegek ellátásához, a szakembergárda megtartásához szükséges lépések „az utolsó pillanatban, de határozottan megtörténtek”.
Az ellenzéki pártok nem látják ilyen rózsaszínben az ápolók helyzetét. Az LMP közleményben fejezte ki „köszönetét és tiszteletét (…) a magyar ápolók áldozatos és elhivatott munkájáért”, de arra is kitért, hogy helyzetük jelen pillanatban méltatlan.
A párt két esetet hozott fel ennek alátámasztására: A Honvédkórházét, illetve az ajkai Szent Imre Kórházét. Előbbivel kapcsolatban az LMP azt írja, a szakemberhiány miatt kétmillió páciens ellátása kerülhet veszélybe.
„A munkaerőhiányt pedig tovább rontja, hogy hivatásos katonák jogkorlátozásait kényszerítették rá a civil alkalmazottakra, és csak emiatt további 54 fő – ápolók és orvosok – hagyja el az intézményt. Határozott meggyőződésünk, hogy nem elhallgattatni kell az ápolókat és orvosokat egy új jogviszony rájuk kényszerítésével, hanem azonnali bérrendezés szükséges, illetve minden eszközt biztosítani kell a munkájukhoz. Mint ismert, az LMP ombudsmani eljárást is kért az ügybe” – írja közleményében a párt.
Az LMP szerint olyan egészségügyi rendszert kell létrehozni, amelyben nem betegednek meg és halnak meg a páciensek „pusztán azért, mert az állam által fenntartott egészségügyi intézményben próbálnak gyógyulni.” Ebből a célból 300 milliárdos forrásbevonást és 50 százalékos azonnali béremelést szorgalmaz, illetve 4 év alatt az átlagfizetés fölötti szintre emelné minden ápoló bérét.
A Demokratikus Koalíció szerint az ápolóknak a folyamatos túlórázás és túlterheltség miatt ünnepelni sincs esélyük: a párt szerint jelenleg legalább 25 ezer szakdolgozó hiányzik az ágazatból.
„Az egészségügyből jelenleg mintegy 25 ezer szakdolgozó hiányzik. És bár Nagy Feró szerint minden a legnagyobb rendben van, és nyakon kéne vágni aki mást állít, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere pedig úgy véli, számos intézkedés történt az ápolók érdekében, a valóság kiábrándító”
– írja a DK, és egy „semmitmondó” ünnepnap helyett valódi intézkedéseket követel.
Nem csupán az ellenzéki pártok kijelentései, de a tények sem nagyon támasztják alá Kásler Miklós kincstári optimizmusát. Az elmúlt években valóban történt béremelés ebben a szektorban, ám ez sokszor olyan trükközésekkel valósult meg, amelyek végén az egészségügyi szakdolgozók kézhez kapott bére nem emelkedett.
Az egészségügyből érkező folyamatos vészjelzések ellenére az EU-s tagállamok közül Magyarországon költjük szinte a legkevesebbet az egészségügyi kiadásokra. Ráadásul a közel 8 százalékos GDP-arányos ráfordítást sem a megfelelő módon költjük el: az egészségügyi ellátórendszer fenntartására és működtetésére mindössze a GDP 2,9 százaléka jutott, és még ennek az összegnek is több mint 30 százaléka az adók és járulékok kifizetésére fordították – elnézve a kórházi adósságok folyamatos felhalmozódását és az intézmények egyéb nehézségeit (például a munkaerőhiányt) még bőven lenne hova fejlődni.
Ráadásul tudjuk, hogy az egészségügyhöz való hozzáférés rettenetesen egyenlőtlen hazánkban: a legszegényebb társadalmi réteg számára az orvosi ellátások finanszírozása jelentős megterhelést jelent anyagilag, gyógyszereit például tízből 6 magyar csak nehezen tudja megfizetni, de a háziorvos– és fogorvoshiány miatt is sokaknak nagy megterhelést jelent (vagy akár elérhetetlen is) egy egyszerű vizsgálathoz való hozzáférés is, miközben a magánegészségügyi szektor folyamatosan terjeszkedik.
