Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Még mindig nem tudni, miből működnek majd a kórházak

Ez a cikk több mint 5 éves.

„Mit miért tesz a kormány” – állt a mai Kormányinfó beharangozójában.

Gulyás Gergely és Kovács Zoltán azonban leginkább talányos megfogalmazásokkal és a törvénydömpinghez képest meglehetősen kevés magyarázattal állt elő, a jövő évi költségvetésről például nagyjából csupán annyi derült ki, hogy „a biztonságos növekedés költségvetése”, de a „külső kockázatok” – az eurózóna általános eladósodottsága, az Egyesült Államokkal kialakult és egyre élesedő kereskedelmi háború és az ukrán biztonsági helyzet – miatt 360 milliárd forintnyi tartalékot azért elkülönítettek.

Szó esett többek közt Orbán Viktor németországi és az izraeli látogatásáról (mindkettő sikeres volt, mindkét ország fontos partnere hazánknak), az induló Magyar Faluprogramról (melynek keretében az 5000 fő alatti településeken növelik majd a CSOK összegét), és természetesen a kötelezettségszegési eljárásról is.

Ez utóbbival kapcsolatban Gulyás hangsúlyozta, hogy elfogadhatatlannak tartják, hogy az Európai Bizottság egy alkotmánymódosítás miatt indított eljárást Magyarország ellen, ami egyben jelzi, hogy az EU migrációbarát politikát kíván folytatni a jövőben is, illetve hogy nem Magyarország számára lenne a legfenyegetőbb, ha a határon nem tranzitzónákban állítanák meg az illegális határátlépőket, hanem Nyugat-Európa számára, ahová a menekültek minden bizonnyal „tömegesen mennének”, ha szabadon mozoghatnának (amiben leginkább az az érdekes, hogy a Stop Soros törvényt idehaza leginkább azzal magyarázza a kormány, hogy ha nem fékeznék meg a migránsokat, akkor azok Magyarországot özönlenék el…).

Gulyás újságírói kérdésre beszélt a kórházak eladósodásáról is. Illetve leginkább megkerülte a kérdést.

A költségvetési intézmények gazdálkodásáról szóló jogszabály értelmében ugyanis a kórházak sem költhetnének többet, mint amennyit az éves keretükből ki tudnak gazdálkodni. És bár az egészségügyi intézmények ez alól a szabály alól felmentést kaptak az elmúlt 4 évben (adósságaikat pedig a kormány év végén rendre kipótolta), a Népszava információi szerint ennek a moratóriumnak vége, sőt, az Állami Számvevőszék is szót emelt már az egészségügyi intézmények növekvő kötelezettségei miatt.

Azt az Állami Egészségügyi Ellátó Központ határozottan cáfolta, hogy emiatt kórházak zárnának be, viszont az is tény, hogy a magyar kórházak adósságállománya júniusig közel 35 milliárd forintra duzzadt.

Gulyás Gergely a Kormányinfón újságírói kérdésre válaszolva mindössze annyit közölt:

„a kórházi ellátást a kormány biztosítja”.

Ám arra a kérdésre nem válaszolt, hogy a kórházak kapnak-e mentességet a költségvetési fegyelem betartása alól, mindössze annyit jelzett, hogy minden kórházban biztosított az ellátás. Ebből azonban nem derül ki, hogy mégis miből tudják az egészségügyi intézmények egyre növekvő adósságaikat törleszteni.

A kórházi adósságokról itt írtunk korábban.