Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Radikális kormányzati lépésekre radikális válaszok kellenek

Szja-mentesség négy gyerekért, családi autó, középosztályi fogyasztás a rasszista és szexista rendszerkonformitásért cserébe. Ez a régi-új üzenet, amire megint felkapjuk a fejünket, meg a világ is. Utóbbi ideig-óráig egy-egy felületes orbánozás erejéig, majd újabb sztori, újabb ámuldozás felé fordul.

Az ellenzék meg vagy ideológiátlanul matekozgat, vagy a morális aggodalmait ismételgetve diktátorozik a sajtóban, és „Európáért” sápítozik. Kétségtelenül kevésbé idő- és energiaigényes, mint alapjaiban felforgatni a rendszert és organikusan kitermelni azt a politikailag aktív és megalkuvásmentesen egalitárius többséget, ami valóban hitelesen és nem elitista módon képes újfajta, egyenlőbb és igazságosabb politikai kötéseket megalkotni. Ami tényleg ki akar lépni a hegemón vidékizésből és polgári virtuskodásból, amit a politikacsinálás egyetlen lehetséges módjának képzelnek.

Orbán kirekesztő rendszerét nem a jogi-intézményi kritikák és nem is az európai „integráció” és „felzárkózás” fetisizálása fogja megdönteni. Politikai megfontolásokból azon siránkozni a jelenlegi ellenzéki politikusoknak, hogy a fiatalok elhagyják az országot, téves kiindulópont. Több röghöz kötő tényezője van ma Magyarországon az emberek többségének, mint azt a jelenlegi ellenzék gondolja, a legtöbben egyáltalán nem mobilak. Elsősorban pont ez mutatja, hogy a jelenlegi Orbán-ellenes hangok nincsenek tisztában a társadalom nagy részének valóságával, korlátozott lehetőségeivel.

Azon poénkodni például, hogy mennyire béna az, hogy kétszer kéthetes külföldi tanfolyamra mehetnek a diákok, azt mutatja, hogy a politikai és társadalmi elit egyáltalán nincsen azzal tisztában, hogy sok gyereknek és a szüleiknek önmagában hatalmas lehetőség, hogy nyolc hétből kettőt nem otthon, a négy fal között unatkozva tölthetne el a gyerek a nyári szünetben.

Nyilván nem ennyi idő alatt fognak megtanulni angolul, de egy ilyen élmény mentálisan és a rezsimhez való viszony szempontjából sokat számíthat azoknak, akik egy külföldi útról amúgy csak álmodni tudnának. Ezt azok nem tudhatják, akik nyaranta táborokba küldik a gyerekeiket, meg külföldre drága nyelvtanfolyamokra.

Ez a cikk a Mérce napi véleményrovatának, az AMércének a mai cikke. A rovat célja, hogy naponta tudjunk nektek adni egy olyan véleménycikket, ami kitekint a mindennapi megszokott nézőpontokból, új dinamikákat ad a gondolkodásunknak, leveri azokat a falakat, amiket a politika körénk épít. A rovat többi cikkéért kattints ide!

A probléma nem azzal van, hogy az állam ösztönzi az iskolások nyelvtanulását. A probléma ott van, hogy ebből melyik 9. 11. osztályosok fognak tudni majd érdemlegesen részesülni, melyik iskolákban, mely településekről. Bódis József, az EMMI oktatásért felelős államtitkára szerint az elosztás valószínűleg csoportos és egyéni pályázati jelentkezési rendszerben fog majd megvalósulni.

Épp ezért azt fontos megemlíteni, hogy miután a tankötelezettség korhatárát 16 évre szállították, a 11. osztályig sokan már el sem jutnak. Ha az iskoláknak és egyéneknek erre külön pályázniuk kell, akkor a kapacitások eltéréséséből következően nem minden olyan diák fog majd tudni külföldre jutni, aki amúgy anyagi okokból másként nem tudna, tehát ez lehetne a kevés elérhető lehetőségek egyike.

A pályáztatási rendszerbe, akárcsak a jelenlegi felsőoktatási felvételi rendszerbe, bele van építve annak a lehetősége, hogy újratermelje az egyenlőtlenségeket és azok mennek majd külföldre nyelvet tanulni, akik eleve nagyobb városokból, iskolákból és módosabb családokból érkeznek.

Zéróösszegű biopolitikai játszma

Többen írtak az elmúlt napokban arról, hogy az új, úgynevezett „családvédelmi akcióterv” pontjai alapvetően tovább fogják növelni a társadalmi-gazdasági igazságtalanságokat és különbségeket, azok ugyanis elsősorban a középosztályi réteget, annak produktív és reproduktív kapacitását növelik és priorizálják.

A hetero-fehér középosztály ösztönzőket kap, a romaellenes jóléti sovinizmus ugyanakkor továbbra is virágzik. A nemzeti együttműködés rendszerében csak bizonyos emberek biológiai kapacitása van ösztönözve, nem minden szülés van ugyanúgy kezelve.

Az állam már a szülésnél eldönti, hogy ki hova, melyik támogatási csoportba kerül, kit bélyegez meg.

Van, akit biopolitikailag „megajándékoz” az állam, van aki társadalmi teherként van elkönyvelve, a gyerek után vagy adót engednek el, vagy a gyerek van adóteherként kezelve, köztes politikai kategória nincs.

Nem fog megvédeni senki

Az orbáni csapdából csak az általa meghatározott kategóriák elutasításával lehet kilépni. Minél inkább a nemzetközi intézményekben, jelentésekben, politikusokban, nemzetközi szervezetek erejében bizakodunk, annál mélyebbre kerülünk a csapdában. Minél inkább elhisszük, hogy Orbán polgári virtuskodásokon keresztül megdönthető, annál messzebb kerülünk tőle.

Minél kevésbé látjuk az olyan kormányzati intézkedéseknek mint a szegények szegénységben tartását szolgáló közmunkaprogramnak a rezsim formálásában betöltött szerepét, annál kevésbé értjük a választói viselkedéseket és azok részleges, torzított racionalitását és azokat a lokális függési viszonyokat, amiket az autoriter államkapitalizmus kitermel.

A rendszert nem lehet úgy megdönteni, hogy Orbánról panaszkodunk másoknak.

Nem Orbánról kell panaszkodni és külföldi empátiára várni, hanem Orbán politikájával kell farkasszemet nézni, és kezet nyújtani azoknak, akiket történetileg-politikailag lényegtelennek és feláldozhatónak könyveltek el a kirekesztő rezsimek és biopolitikai megfontolásaik.

Csak új narratívák és kapcsolódási pontok felállításával van lehetőség arra, hogy az igazán lényeges sztorik kerüljenek felszínre és a baloldal közösségteremtő ereje csillanjon meg az orbáni politika egyenesági tagadása helyett és annak ellenében. Másként marad a messiásvárás és a sokadik körömrágó eltemetése a magyar demokráciának.

Címlapkép: Mérce / Markoszov Szergej
Olvass tovább!