A Financial Times pénteki száma a magyarországi tüntetések kapcsán az egész, bevándorlóellenességgel fűszerezett német-közép-európai gazdasági modell válságáról ír. A lap idézi Milan Nicet a Német Külügyi Tanácstól, aki szerint az egész, a német gazdaságot kiszolgáló, olcsó közép-európai munkaerőn alapuló rendszer elérte a korlátait.

Magyarországon – teszem én hozzá, az alacsony bérek miatti elvándorlás következtében is – a munkaerőhiány olyan mértéket öltött, hogy egyszerűen a fejlődés akadályává vált. De a többi régiós országban is, ha messze nem is a magyar szinten, de korlátozza az országok gazdasági lehetőségeit. A bevándorlásellenességnek a politikai identitás középpontjába állításával pedig kizárták a helyzet vendégmunkások útján való enyhítését – bár ebben nagy különbségek vannak, Lengyelország például éppen ebbe az irányba nyitott, és ma már 1-2 millió ukrán vendégmunkás dolgozik az országban.

Ebben a helyzetben szerintem nyilvánvaló, hogy a magyar kormány előtt alapvetően három út áll.

1. Felülbírálni a bevándorlással kapcsolatos, a Fidesz-tábort alapvetően összetartó álláspontot, véget vetni a hangulatkeltésnek, és Lengyelországhoz hasonlóan külföldről érkező munkaerővel megerősíteni a magyar gazdaságot. Ennek politikai kockázata óriási, az elmúlt három év teljes politikai programját kéne kukázni, ráadásul a legtöbb valódi kérdésben, pláne a rabszolgatörvény ügyében a Fidesz-tábor nagyon megosztott, és jelentős része kormánykritikus állásponton van. Csupán azért tart ki Orbán mellett, mert benne látja a garanciát a fenyegetőnek gondolt bevándorlás megfékezésére. Ha ezt megkérdőjelezik, a tábor menthetetlenül porladni kezd, és mind nagyobb és nagyobb darabjai hasadnak le. Ennek az irányváltásnak a lehetőségét a Fidesz maga zárta el maga elől.

2. Kisajtolni mindent a meglevő munkaerőből. Ha a gazdasági modell alapja az olcsó és kiszolgáltatott munkaerő, a kaszárnyakapitalizmus, amit cinikus módon „munka alapú társadalomnak” kereszteltek el, akkor ideológiailag és gyakorlatilag is beleillik a képbe ez a fajta kényszerdolgoztatás. Annál is inkább, mert ezzel a modellel soha nem fogjuk tudni hazahozni a már távozott több mint félmillió embert, sőt további veszteségekre kell számítanunk.

Ha pedig se hazahozni nem tudjuk a távozottakat, sem befogadni nem akarjuk a külföldieket, akkor egyetlen tartalék maradt: a meglevő munkaerő fokozódó kizsákmányolása.

Ez történik most, és ezért helyes, amikor az ellenzék épp a rabszolgatörvény ügyét választotta a rendszerrel szembeni ellenállás kiindulópontjának, mert ez valóban a rendszer lényegéhez tartozik hozzá, eltörlése pedig a rendszer alapjait kezdené ki.

3. Végül persze van egy harmadik út is. A gazdasági modell felülbírálása, magasabb hozzáadott értékű, magasabb jövedelemtermelő képességű munkafolyamatok meghonosítása, a tudásalapú, innovációvezérelt gazdaság és társadalom felé való elmozdulás. Csakhogy ezt az irányt ismét politikai kockázatok teszik járhatatlanná Orbánék számára.

Egy ilyen berendezkedés elsősorban az oktatásba és a humán tőkébe való intzenzívebb befektetést igényelne, amely magasabb béreket eredményezve az elvándorolt honfitársaink hazacsábítását is elhozhatná. Csakhogy ami gazdaságilag egy tudáson, vállalkozókedven, autonómián, cselekvésen alapuló modell, annak tagjai politikailag is ilyen igényeket fognak megfogalmazni.nAz autokratikus, a hatalom társadalom feletti teljes kontrollján alapuló politikai modell csak egy hasonló struktúrájú gazdasági berendezkedésre támaszkodva tud stabil maradni.

Orbán autokratikus rezsimje elválaszthatatlanul függ össze a hasonlóan elnyomó, futószalag-kapitalizmussal.

Mindebből világosan következik: a rendszerrel szembeni ellenállásnak a gazdasági berendezkedéssel, a gazdasági elnyomással szembeni ellenálláson kell nyugodnia.

Az elhibázott politikai döntések által kikényszerített rabszolgatörvény a politikai rendszer kikezdésének is legfontosabb talapzata és támadási felülete kell hogy legyen, és ezen keresztül lehet a politikai jogok korlátozásával szemben is eredményesen harcolni. Az ellenzéknek továbbra is rabszolgatörvényt kell a fókuszban tartani, és – az egy ponton túl egyébként elkerülhetetlen – választástechnikai egyeztetések, vagy – az egyébként maradéktalanul indokolt – jogállamisági kritika előtt ennek mentén kell szerveznie az ellenállást. Ez a rendszerrel szembeni igazi harc. Erről kell beszélni a társadalomnak, ennek kell az üzenetnek lennie. És aztán persze meg kell állapodni a választásokon való együttes fellépésről és helyre kell állítani a jogállamot. De a sorrendet nem lehet megfordítani.

A szöveg eredetileg Jávor Benedek blogján jelent meg.