Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A lakástakarék-pénztárakról, avagy hogyan adjunk el még több lakossági állampapírt?

A lakástakarék-pénztár (LTP) sokak szerint és sokak számára nem volt rossz dolog. A cél, vagyis az, hogy állami támogatással ösztönözzék a jövőbeni lakásvásárlást vagy -felújítást megalapozó hosszú távú megtakarításokat, széles körben népszerű és elfogadott volt.

Én, épp ellenkezőleg, nem értek egyet ezzel a célkitűzéssel. Szerintem ugyanis ideje lenne szakítani a magántulajdonban lévő lakás ideáljával, és az államnak nem a magánvásárlást kellene ilyen-olyan eszközökkel ösztönöznie, hanem el kellene végre kezdenie bérlakásokat építeni és építtetni.

Ebből kiindulva még akár örülhetnék is a lakástakarék támogatás felszámolásának. De nem örülök. Nem örülök, mert továbbra sincsenek állami bérlakás építési programok, és ebben a helyzetben sokak számára ez a forma volt az egyetlen, amely esélyt adott a lakáshoz jutásra. Igaz ez akkor is, ha a konstrukció szakmailag több sebből vérzett.

Nem értek egyet ugyanakkor Jámbor Andrással sem, aki éppen az LTP-k beszántását hozza fel a demokratikus működés végének példájaként (vita nélküli villámbeterjesztés-szavazás-kihirdetés), sem Zsiday Viktorral, aki a pénzügyi rendszer stabilitását félti. A gyorsaság és a vita hiánya a dolog természetéből fakad. Bármely kormányzat, még a világ legdemokratikusabb kormányzata is, ha egyszer döntést hozott egy ilyen jellegű ügyben, akkor azt hasonló gyorsasággal kell, hogy végrehajtsa, különben nincs értelme az egésznek [1]. Van elég példánk arra, hogy nem olyan rendszerben élünk, amely tiszteletben tartaná az emberi jogokat, az eltérő nézeteket és a demokratikus értékeket, de az LTP-ügy nem erre példa.

A lakástakarék-pénztárak története arra példa, hogy egy kormány hogyan változtat korábban vitt gazdaságpolitikáján, ha céljai azt megkövetelik. Az eddig született elemzések, amelyek az okokat próbálták feltárni, azaz értelmet próbáltak adni a történteknek, nagyjából két dologra összpontosítottak. Voltak, akik az LTP-k kiszárítását a CSOK és a mutyiszagú lakáslottó erősítése összefüggésében értelmezték.

Részben igazuk van, hiszen a kormány be is jelentette a CSOK felhasználás bővítését, illetve a CSOK erősítése egybevág az Orbán-éra hangsúlyos népességnövelő (megtartó) demográfiai programjával. Valóban van ilyen üzenet is: az kap állami támogatást, hogy lakáshoz jusson, aki sok gyereket vállal. Más értelmezés szerint a megnövekedett költségvetési hiány miatt zárta el a kormány a lakástakarékokba öntött közpénz-csapot.

Ezt az értelmezést erősíti, hogy Brüsszel mostanában elég nehezen fizeti ki, „ami jár” (furák ezek az eurokraták: nem tetszik nekik a sok pályázati csalás, felülárazás), márpedig az EU-támogatások előfinanszírozása miatti hiánynövekedés akkor kezelhető, ha Brüsszel fizet. Az évi 70 milliárdos megtakarítás (ki nem fizetett támogatás) nem tűnik sok pénznek (pláne 2018-ban), de sok kicsi sokra megy – mondják, akik az állami spórolást látják az LTP-ügy mögött.

Szerintem más okok és célok vannak a lakástakarék típusú megtakarítások állami támogatásának megszüntetése mögött.

Én nem az évi 70 milliárdos közpénzt látom, amit meg lehet spórolni, hanem a megtakarítások teljes összegét, azt a 200-250 milliárdot – 200 milliárd, ha feltételezem, hogy mindenki a támogatást maximalizáló havi 20 000 forintos megtakarítási szintet választja.

A költségvetésben megspórolható 70 milliárd sem kevés, de az igazi cél – már évek óta – a lakossági megtakarítások állampapír-piacra terelése. Ez van a (szakmailag egyre nehezebben védhető) alacsony szinten tartott jegybanki alapkamat, vagy az MNB egyéb, a kereskedelmi bankok 3 hónapos jegybanki betétszintjét szabályozó intézkedései mögött is.

forrás: portfolio.hu

Az új gazdaságpolitika eredményeit sorolva Barcza György [az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója –BF] arra is kitért, hogy az államadósság devizaaránya megfeleződött, a külföldi befektetők kezében lévő állampapírok aránya kétharmadról egyharmad közelébe csökkent, kiépült a lakossági állampapírpiac, amelyről korábban azt állították sokan, hogy nem lehetséges, az ország pedig visszakerült a befektetésre ajánlott kategóriába” – írja honlapján az ÁKK.

A lakosság által birtokolt államkötvények aránya az összes államadósságon belül ma már eléri 25%-ot, és Barcza György szerint nincs akadálya a további növekedésnek. Nagy Márton, az MNB alelnöke egy közelmúlt béli konferencián pedig azt mondta, hogy ha még 3000 milliárdot költenének el a magyar háztartások az állampapír piacon, akkor a magyar állam önfinanszírozóvá válna (értsd nem lenne szükség külföldi forrásbevonásra).

A háztartások megtakarítása a fejlettségünkhöz képest sokkal nagyobb, ez kiaknázatlan lehetőség, ezek a források nem hatékonyan vannak kihasználva – véli Nagy Márton. Hozzátette: a háztartások nettó pénzügyi vagyona tíz év alatt több mint megduplázódott, 18 ezer milliárd forintról 42 ezer milliárdra nőtt” – idézi Nagyot a portfolio.hu.

A cél tehát szerintem elsősorban a lakossági megtakarítások állampapírok felé terelése, minden lehetséges eszközzel. Ennek fényében kell értelmezni nem csak a lakástakarék-pénztárakkal történteket, de azokat a híreket is, miszerint az állam beszállna az önkéntes magánnyugdíj-pénztárak piacára.

Amely javaslat (nem meglepő módon) az ÁKK felől érkezett: „Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a kormány asztalán fekvő javaslata szerint az állam beléphet a hosszú távú nyugdíjcélú megtakarítások piacára – erről beszélt Barcza György a Portfolio.hu öngondoskodási konferenciáján kedden.

 

[1] – Persze csak akkor, ha a hatásosság maximalizálása a cél. A konkrét esetben a cél az, hogy az emberek ezentúl ne kössenek lakástakarék szerződéseket (vegyenek helyette államkötvényt). A cél eléréséhez elengedhetetlen a gyors változtatás, ugyanis ha időt ad a jogalkotó, akkor az egyének előre hozzák szerződéskötéseiket.

Olvass tovább!