Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Elbocsátották a Márki-Zay mellett kampányoló beteghordót a hódmezővásárhelyi kórházból

Ez a cikk több mint 5 éves.

Saját állítása szerint koholt vádakra hivatkozva szüntették meg a hódmezővásárhelyi kórház egyik beteghordójának munkaviszonyát. A férfi – aki tagja az egyik ellenzéki párt helyi szervezetének – arról számolt be a Mércének, hogy szerinte a kórház vezetése nem nézte jó szemmel politikai tevékenységét, ez állhat elbocsátása hátterében.

Az érintett beteghordóként dolgozott a hódmezővásárhelyi kórházban, ahol elmondása szerint egészségügyi dolgozókhoz méltatlan, sok esetben szakadt, kopott munkaruhát biztosított az intézmény a számukra.

Ezért – miután a kórház vezetése által ígért jobb minőségű munkaruha hosszabb idő után sem állt rendelkezésükre – a kollégáival közösen, negyedéves rendszerességgel külföldről rendeltek maguknak munkavégzéshez szükséges ruházatot.

Miután ez szeptember végén az intézmény vezetésének tudtára jutott, a férfinek azonnal „részletes, írásbeli igazoló jelentésben” kellett megmagyaráznia azt, hogy nem folytat „üzletszerű tevékenységet” munkaidő  alatt. Az érintett erre azzal tisztázta magát, hogy bár a ruhák rendelését ő maga bonyolítja le, neki csak a ruházat ellenértékét fizetik ki, a ruhákat nem értékesíti, és semmilyen anyagi haszna nem származik a rendelésből. Mint a Mércének elmondta, erre a levelére nem is reagált a kórház a továbbiakban.

Októberben aztán azzal vádolta meg a kórház vezetése a beteghordót, hogy az intézmény neurológiai osztályán saját elhatározása alapján helyezett el egy beteget anélkül, hogy erről értesítette volna az osztályos főnővért. (A beteg állapotának felmérése szükséges ugyanis az elhelyezése előtt, ebben az esetben pedig különösen az volt, mivel a páciens állandó oxigenizációra szorult.)

Ezt a beteghordó tagadja: mint mondja, a beteg elhelyezése előtt az osztályon tartózkodó egyik doktornővel konzultált, mivel a személyzet többi tagját nem találta a közelben.

Az utasításának megfelelően elhelyezte a beteget, és távozott az osztályról , de mivel távozása közben előkerült egy nővér is, így neki is referált a betegről.

Elbocsátásakor ezeket az információkat nem voltak hajlandók meghallgatni, és a doktornőt sem kérdezték meg az esetről – mondta a Mércének a férfi.

A beteg vélt felelőtlen elhelyezése miatt, illetve azért, mert „a jól láthatóan elhelyezett ez irányú tiltás ellenére” a beteghordó egy alkalommal munkaidőben „fényképfelvételeket készített” (a férfi szerint egy, a kórház előtt parkoló, cirill betűs mentőautó tetszett meg neki, és lőtt róla egy fotót saját célra, amely sehova nem került fel , valamint személyek  és rendszám sem látszik rajta),

jogviszonyát rendkívüli felmentéssel megszüntették.

A beteghordó saját bevallása szerint lelkiismeretesen végezte munkáját, és ha erről a közvetlen főnökeit kérdeznék – eltávolítása az ő tudtuk nélkül zajlott le –, szintén nem tudnának benne hibát találni.

Úgy gondolja, amiatt, hogy beteghordóként belülről láthatta, mennyire rossz személyzeti állapotok uralkodnak az intézményben, valamint vállalt ellenzéki tevékenysége miatt  – többször szerepelt Márki-Zay Péter mellett nyilvános eseményeken is – elbocsátása érdekében állt a kórház vezetőségének.

Az esetről csütörtökön a kórház vezetőségét is megkérdeztük, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Frissítés 2018.10.19.: A Csongrád Megyei Egészségügyi Központ a mai napon a következő választ küldte arra a kérdésünkre, tudnak-e a posztban vázolt esetről, meg tudják-e erősíteni vagy cáfolni a leírt állításokat azzal kapcsolatban, hogy az érintett dolgozót elbocsátották a kórházból:

„2018.október 18.  napján elektronikus adatátviteli úton hozzánk intézett újságírói kérdésében foglaltakra való hivatkozással elő kívánom adni, hogy azok nem közérdekű adatokra vonatkoznak.

Tisztelettel:

Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó”

Címlapkép: Pexels.com