A több, mint négy éve tartó kelet-ukrajnai háború remek alkalmat nyújt az Amerikai Egyesült Államoknak egy kis kelet-európai terjeszkedésre. Félreértés ne essék: miután Ukrajnában megdöntötték a Janukovics-féle orosz bábkormányt, Oroszország mindenféle nemzetközi jogra fittyet hányva, emberéletek ezrei árán szállta meg helyi oroszbarát szakadárok közreműködésével nagyrészt Donyeck és Luganszk területét – ráadásul folyamatosan tagadta, hogy fegyveresen részt venne a konfliktusban. Emellett eleinte hivatalosan nem orosz katonai erővel, de később teljesen nyílt jelenléttel elfoglalta és magához csatolta a Krímet, amit a nemzetközi közösség a mai napig nem ismer el.
Obama elnöksége alatt az USA nem adott Ukrajnának halálos fegyvereket, félve a konfliktus esetleges eszkalálódásától, ugyanakkor jelen volt szakértőkkel a helyszínen, akik a hadsereg továbbképzésében vettek részt, valamint egyéb haditechnikával támogatta az ukrán hadsereget (pl. terepjárók, radarok).
Donald Trump az elnökválasztási kampány során többször utalt arra, hogy elnökké választása esetén az USA passzívabb külpolitikát fog folytatni – ehhez képest ennek ellenkezőjét látjuk jelenleg. Szíriában fegyveresen avatkozik be az évek óta dúló, véres polgárháborúba, izmozik Iránnal, és tavasszal leszállították Ukrajnának a Javelin páncéltörő rakétákat, melyeket a kongresszus korábban már megszavazott, de az Obama-adminisztráció blokkolta határozat végrehajtását.
Kurt Volker, az USA ukrajnai különleges követe a Guardiannak azt nyilatkozta, hogy a jövőben az ország légierejére és haditengerészetére koncentrálnának, mivel „a haditengerészetet tulajdonképpen elvitték az oroszok (…) és légierejük képességei is erősen korlátozottak”. A fejlesztésnek odahaza nem lesz akadálya, tekintve hogy a Kongresszus 2019-re kétszázötvenmillió dollár értékű katonai támogatást szavazott meg Ukrajnának, aminek keretében halálos fegyvereket is átadhatnak.
A szakadár területeket továbbra is ismeretlen (valószínűleg fegyver) jellegű szállítmányokkal támogató Oroszország persze nem örül ezen fejleményeknek, és ez várhatóan még tovább fogja halasztani a nemzetközi megegyezést az – egyébként kétséges hatékonyságú – ENSZ békefenntartó erők kelet-ukrajnai bevetéséről, bár e tekintetben eddig sem volt kilátás gyors megállapodásra.
Azonban a fegyver-segélyszállítmányoknak csak az egyik oldala a konfliktus további kiélezése: Ukrajna hosszútávon príma piacot jelenthet az amerikai hadiiparnak, amennyiben az ő technológiájukra állnak át – ami egybevág a hadiiparral közismerten bensőséges kapcsolatot ápoló Trump elképzeléseivel a fegyverexport felpörgetéséről.
Az ukrán légierő jelenlegi felszerelése javarészt szovjet/orosz eredetű, ami egyrészt nem kompatibilis az amerikai haditechnikával, másrészt az üzemeltetésükhöz szükséges tudás és kiszolgálóipar is eltérő – és míg egyik rendelkezésre áll Ukrajnában, a másikat
kemény bankókért kell majd megvásárolni, ha üzemben is akarják tartani az Egyesült Államoktól kapott fegyvereket,
ami az ukrán gazdaság jelenlegi helyzetét ismerve nem biztos, hogy főnyeremény. Kétséges, hogy a korrupciótól mélyen átitatott ukrán állam felelős és elhivatott tisztviselőkre fogja-e bízni a jövőben a nyugati hadiipari cégekkel folytatott tárgyalásokat. De hát ilyet láttunk már itthon is.
