Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Így újulhatnak meg a szakszervezetek

Egy fiatal munkavállaló vagy munkavállalás előtt álló egyik leggyakoribb válasza a szakszervezetekről szóló ismereteit firtató kérdésre, hogy „miért, van még ilyen?” Pedig a dolgozók közel 10 százaléka szakszervezeti tag, de a 35 év alatti korosztályt egyre nehezebben éri el az érdekvédelem eszméje.

A parlamenti választások után számos felmérés készült a szavazók pártpreferenciáit illetően. Ennek egyik megállapítása, hogy a fiatal, 35 év alatti szavazók kisebb arányban élnek szavazati jogukkal, mint más korcsoportok. Az is megállapításra került, hogy a vidéki állampolgárok kevésbé aktívak, mint a nagyvárosokban, illetve fővárosban élők és a közügyekben való tájékozottságuk is alacsonyabb, mint a budapesti lakosoké. Ennek számos oka van, amit sok kutató elemzett már.

Számunkra viszont azért érdekes, mert mutatja, hogy a fiatal munkavállalók közügyekre való nyitottsága, általában a társadalomban a politikai vagy civil aktivizmus alapvetően alacsony szinten van.

Ez az a kiindulópont, amellyel minden társadalmi szervezetnek szembe kell néznie és meg kell küzdenie.

A kutatás háttere

A Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség (SZISZ) és a Policy Agenda egy nem reprezentatív kérdőíves kutatás keretében mérte fel a 35 év alattiak − dolgozók és tanulók − munka világával kapcsolatos tájékozottságát. A felmérés tartogatott érdekes eredményeket, amelyek egyben azt is felszínre hozták, hogy milyen eltérő megközelítési lehetősek is vannak arra, hogy népszerűbb legyen a munkavállalói érdekképviselet. Legalábbis erről árulkodott, amikor az adatokat szociológusok, szakszervezeti ifjúsági, illetve szakkollégiumi vezetők segítségével értékeltük.

Ennek a szövegnek az eredeti változata az Új Egyenlőség oldalán jelent meg.

Az Új Egyenlőség rendszeresen közöl olyan társadalom-, politika-, gazdaságelméleti írásokat, amelyek hasznos szempontokat, kereteket nyújtanak a közéleti gondolkodáshoz, vitákhoz. A lap öndefiníciója szerint „a gazdasági demokrácia alapértékeit – egyenlőség, szabadság, igazságosság és szolidaritás – képviseli”. A Mérce – az Új Egyenlőség szerkesztőivel egyeztetve, olykor szerkesztve – rendszeresen közli újra a magazin szövegeit.

Mielőtt az eredmények konkrét ismertetésére térnénk rá, még egyszer ki kell hangsúlyoznunk, hogy a felmérés nem reprezentatív. A kutatásban részt vevők egyrészt szakszervezeti rendezvények – így például a budapesti majális – résztvevői közül kerültek ki, másrészt internetes felületeken volt lehetőség válaszadásra. Legtöbben a felmérésről különböző szakszervezetek Facebook oldalain és hírlevelekből értesültek. Ezen okok miatt azzal a feltételezéssel kell élnünk, hogy a kitöltők az átlagosnál jobban értesültek a szakszervezetekkel, illetve a munka világával kapcsolatban.

Emellett szintén fontos megemlíteni, hogy a válaszok viszonylag alacsony száma miatt keresztelemzések készítésére nem volt lehetőség. Ezen okokból az eredményeket óvatosan kell kezelnünk, és a következtetések levonásának lehetőségei is korlátozottak, illetve azok során folyamatosan tekintettel kell lennünk a fentiekre. Gondolatébresztésre, az eredmények okainak továbbgondolására viszont így is alkalmas a kutatás, illetve arra is, hogy a – szakszervezet-közeli – fiatalok gondolkodásához közelebb kerüljünk.

Meglepő válaszok

A felmérésre adott válaszok alapján rögtön az elemzés elején beszámolhatunk néhány – talán nemcsak számunkra – érdekes eredményről. Egyrészt

a kitöltők több mint fele, pontosan 58 százaléka úgy véli, jól ismeri az őt megillető munkavállalói jogokat.

Ez a megállapítás visszaköszön egy későbbi kérdésre adott válaszokban is, amely arra kereste a választ, hogy mi a két legnagyobb probléma a fiatalok számára a munka világában. Itt ugyanis, a munkavállalói jogok hiányának problémája a legutolsó helyre került, amit úgy is értelmezhetünk, hogy a válaszadók szerint a foglalkoztatás ezen területén többnyire rendben vannak a dolgok. Itt meg kell említenünk, hogy az általános tapasztalat szerint az emberek gyakran jobbnak ítélik meg ismereteiket a ténylegesnél, és utalhat az elmélyültebb tudás hiányára is akár az, hogy valaki úgy vélekedik, az adott terület szabályozása kielégítő.

Összegezve tehát mégis azt tudjuk mondani, hogy a kitöltők többsége ezt a területet érzi a legkevésbé problémásnak és úgy gondolják, ismerik jogaikat.

Ezzel egyidőben a szakszervezetek gyakran a munkavállalói jogok hiányára, csorbítására hivatkozva kampányolnak a munkavállalókért. Érdemes lenne ezt a kérdést célzottan és alaposan megvizsgálni, egy kutatás keretében felmérni a dolgozók munkajogi jártasságát, illetve véleményüket a magyar törvényi szabályozásról.

Azon ugyanakkor mindenképpen érdemes elgondolkodni, hogyan lehetséges a szakszervezetek által propagált témák körét tovább bővíteni,

amikor potenciális szakszervezeti tagokat igyekeznek megszólítani egy-egy munkahelyen, vagy a már meglévőket aktivizálják egy-egy üggyel kapcsolatban.

Egzisztenciális félelmek a mindennapokban

Maguk a kérdőívet kitöltők szolgálnak válasszal arra, mi lehet olyan téma, amire a szakszervezeteknek még nagyobb figyelmet kell szentelniük. Az első egy olyan kérdés, amit a szakszervezetek be is csatornáztak tevékenységükbe, és mondhatni, hogy első helyen szerepel a napirendjükön.

A válaszolók legnagyobb problémaként az alacsony béreket emelték ki

(a kitöltők 78 százaléka jelölte meg ezt a választ). Itt érdemes megemlíteni a Policy Agenda és a Friedrich Ebert Stiftung nemrég megjelent kutatási eredményeit, amelynek témája a munka világával kapcsolatos félelmek voltak. Ez a − reprezentatív − kutatás is megerősíti, hogy az egzisztenciális félelmek sajnos erősen jelen vannak a munkavállalók életében. Az egyetlen, amitől még jobban tartanak ma a dolgozók, az a nyugdíjas korral esetlegesen együtt járó anyagi problémák. Erre azonban az ifjúságkutatás nem tért ki, így kijelenthetjük, hogy

az anyagi problémáktól és mindennapi megélhetéstől való félelmek a munkavállalók többsége mindennapjainak része,

még ha eltérő mértékben is.

Kapcsolati tőke, mint az előrejutás záloga?

Egy talán kevesebbszer megvitatott, – bár azt nem lehet mondani, hogy a szakszervezetek számára ismeretlen – de kiemelt probléma a fiatalok számára, hogy a munkahelyeken nem a tudás és a szorgalom számít az előrelépésben, hanem a kapcsolati rendszer. Ezt 49 százalékuk gondolja így, ami a második legtöbb említést jelenti. Szakszervezeti szempontból ez egy izgalmas kérdés és itt érdemes azon elgondolkozni, vajon

a szakszervezetek hogyan tudnak segíteni az igazságos előrejutásban és hogyan lehetne a közösség erejét arra felhasználni, hogy a kinevezések és előléptetések az elvégzett munka alapján történjenek, és az arra érdemesek legyenek elismerve.

Az világos, hogy a szakszervezetek számára az esélyegyenlőség megteremtése prioritás. Ez pedig abból a szemszögből nézve is fontos lehet, hogy napjaink egyre erősödő problémája a társadalmi mobilitás alacsony szintje, hogy az egyén jövőjét döntően az befolyásolja, hova született, milyen anyagi körülmények közé. Az esélyegyenlőségre való igény az, ami itt a válaszokban megfogalmazódik, és ahol találkozni látszanak a fiatalok elvárásai és a szakszervezetek követelései.

Az alacsony bérek problémája, az egzisztenciális félelmek egy későbbi kérdés során is előkerülnek:

a munkahelykeresésénél a legfontosabb szempont egy fiatal számára a jó fizetés, hogy ne kelljen anyagi gondok miatt aggódnia (31%).

Majd közvetlenül ezt követi a biztos munkahely megléte 28 százalékkal. Itt meg kell említeni, hogy a már idézett, félelmeket felmérő kutatás eredményei is megerősítették, hogy azokon a munkahelyeken, ahol van szakszervezet és a dolgozók megtapasztalták az érdekképviselet meglétét, esetleg erejét is, alacsonyabb félelemfaktorral rendelkeznek, mint az olyan munkahelyeken dolgozók, ahol nincs szervezett érdekvédelem.

Fiatalok és a kollektív érdekvédelem

Ami az aktivitást, illetve érdekérvényesítést illeti, fontos kiemelni, hogy a kérdőívet kitöltők több mint fele, pontosan 53 százalékuk a bejelentett sztrájkot választaná jogai megvédése érdekében, szemben az egyéni megoldásokkal, illetve az „enyhébb” (tiltakozó levél megírása), illetve „keményebb” (nem bejelentett, azaz vadsztrájk) közül. Ez azt jelenti, hogy

a többség jobban hisz a közösség erejében, mint az egyéni érdekérvényesítésben.

A magyarországi sztrájkokat ismerve ez sokkal jobb arány, mint amit a gyakorlat mutat. Ugyanakkor, ha tekintetbe vesszük a kérdőív fent említett „hátterét”, hogy a kitöltők alapvetően közel állnak, de legalábbis szimpatizálnak a szakszervezetekkel, akkor ez az arány már nem is tűnik kifejezetten magasnak. A fent említetteken túl annyi látszik csak, hogy a sztrájkhajlandóság alapvetően megvan bennük.

Szintén a kitöltés körülményeire, a válaszolók szakszervezeti kötődésére utalnak azok a válaszok, amelyekben azt igyekeztünk felmérni, mennyire bíznak az emberek az egyes intézményekben, szervezetekben. A válaszokból az derült ki, hogy a kérdőívet kitöltők a szakszervezetekben és a civil szervezetekben bíznak leginkább, a kormányban azonban szinte egyáltalán nem. A politikai pártok szinte ugyanazon a szinten vannak bizalmi skálán, mint a kormány, ki lehet jelenteni, hogy egy kalap alá veszik őket a fiatalok.

Bár más felmérések is hasonló eredményeket szoktak mutatni – tehát a civil szervezetek megelőzik az állami, kormányzati szerveket −, a szakszervezetek kiugróan magasra értékelésére a válasz valószínűleg nem a szakszervezetek legutóbbi időkben folytatott tevékenysége, hanem a kitöltők háttere adja a választ.

Különböző nézőpontok

A felmérés eredményeit kiértékelő workshop megmutatta, miért volt érdemes különböző területről hívni embereket, hogy megvitassák az eredményeket. A találkozó ugyanis szintén hozott érdekes okfejtéseket.

Az már önmagában figyelemre méltó lehet, hogy mennyire máshogy közelíti meg a szakszervezetet, érdekképviseleti szervezetet egy ezzel foglalkozó szakszervezeti fiatal, egy egyetemi szakkollégiumi vezető vagy egy szociológus.

Szakszervezeti tagok és még inkább a tisztségviselők számára egyértelmű, hogy a szakszervezet egy olyan közösség, amely a munkavállalói jogok szélesítéséért, érvényesítéséért, a jobb bérekért és munkakörülményekért harcol.

Ugyanakkor kiderült a beszélgetés során, hogy magának a közösségnek az értelmezése is mutathat eltéréseket attól függően, hogy az érdekvédelem mely szegmensét vizsgáljuk.

Érdekes információ volt az is, hogy szakiskolásokkal folytatott fókuszcsoportos beszélgetések eredményei alapján – többek között a szakszervezetekről is – a fiatalok számára az olyan szavak, mint a szakszervezet, illetve önmagában a szervezet inkább negatív érzelmeket kelt. Azt lehet tudni, hogy ez a vélemény nem kifejezetten a szakszervezeteknek szól, hiszen azokról a legtöbben nem tudtak sokat. Inkább arról van szó, hogy általában bizalmatlanok szinte minden intézménnyel szemben, a szakszervezet szóról emellett valami régimódi, „avítt” dologra asszociálhatnak. A jelenség egyik legfőbb oka, hogy az iskolában egyáltalán nem tanulnak vagy hallanak a szakszervezetekről, nemhogy találkoznának fiatal tisztségviselőikkel. Ennek azért is van nagy jelentősége, mert

ha valaki még fiatal korában nem találkozik a szakszervezettel, például az iskolában (ami szinte biztos) vagy első munkahelyén (ami a szakszervezeti jelenlétet bemutató statisztikák alapján valószínű), akkor később, 40-50 évesen már teljesen másképp fog rá tekinteni és szinte kizárt, hogy érdeklődni fog vagy taggá válik.

Továbbgondolásra érdemes kérdés az is, hogyan lehet a szakszervezeteket még jobban láttatni ott, ahol már jelen vannak. Elhangzott ugyanis, hogy ahol van szakszervezeti iroda a munkahelyen – a konkrét említett esetben egy egyetemen -, ott is előfordul, hogy a tevékenységük szinte láthatatlan. Pedig aktív jelenléttel, kitelepülésekkel, rendezvényeken történő megjelenésekkel a szakszervezetek megismertetéséért sokat tehetnének. A konkrét példa azért is érdekes, mert a szakszervezetek számára ma az egyetemisták, a későbbi „fehérgalléros” munkavállalók, különösen a magánszektorban dolgozók jelenleg fekete folt, egy kiaknázatlan terület, szervezettségük alacsonyabb az országos átlagnál, holott ők is értékes célcsoportjai lehetnének a szakszervezeteknek.

Konklúzió

Az eredmények értékelésekor, a következtetések levonásakor tehát azt szem előtt kell tartanunk, hogy a felmérés nem volt reprezentatív, illetve feltételeznünk kell, hogy az azt kitöltők valamilyen szinten elfogultak voltak a szakszervezetekkel, azok munkájával szemben. Azonban így is tanulságul szolgálhatnak számunkra az egyes megállapítások. Azt régóta tudjuk, hogy a szakszervezeteknek megújulásra van szükségük, mert taglétszámuk folyamatosan csökken reprezentativitásuk sok ágazatban alacsony, megosztottak és a magukról kialakított kép sem elég vonzó a fiatalok vagy az új belépők számára.

Azt elmondhatjuk – illetve szintén erről tanúskodnak az azt követő beszélgetésen levont következtetések is −, hogy kisebb lépésekben is érdemes gondolkodni. Jelenleg is számos olyan lehetőség áll rendelkezésre, amelyek nem igényelnek se komoly tervezést, se erőforrásokat, mégis könnyebbé teszi a munkavállalók megszólítását, a jelenlegi tagok megtartását. Így például

fontos lenne kilépni a munkahelyekről, láttatni a szakszervezetet a szűkebb közösségekben, felvállalva akár olyan ügyek képviseletét is, amelyek nem kötődnek egyértelműen egy-egy munkahelyhez, de a helyiek számára fontosak.

Ilyen lenne például az erősebb felsőoktatási jelenlét, vagy rendezvényekre (például különböző expókra, diákok által szervezett vagy látogatott fesztiválokra, más eseményekre) való kitelepülés, amelyek sokat adnának hozzá a szakszervezet láthatóságához, így munkájának, fontosságának megismeréséhez. Amellett tehát, hogy a szakszervezetek fő üzenete a munkavállalói jogok szélesítése, illetve a meglévő jogok érvényesítése és védelme (bár láttuk, hogy a kutatásban résztvevők elégedettek a jelenlegi helyzettel),

érdemes lenne elmozdulni a közösségi jelenlét felé, az élmény-alapú szakszervezeti tevékenység irányába.

Ilyen lehet egy-egy fesztiválon való részvétel, ahol kötetlen és jó hangulatú keretek között lehet tájékoztatni az érdeklődő fiatalokat az érdekvédelmi tevékenységről. A továbbképzések mellett az aktív állampolgárságra nevelés is kiemeltebb szerepet kellene, hogy kapjon, hiszen a szakszervezeti tagság és az aktivizmus egyik alapfeltétele maga a tudatosság.

Fontos lenne azt is kihangsúlyozni, hogy amellett, hogy az érdekvédelmi munka egy komoly tevékenységet jelent és jogi kötelezettségekkel is jár, sok pluszt is jelenthet az aktív tagoknak. Fejlesztheti kompetenciáit a képzéseken, kipróbálhatja magát különböző – akár vezetői − szerepekben, olyan kapcsolatokra tehet szert, amelyekre egyébként nem lenne lehetősége, információkhoz juthat, hazai és külföldi tapasztalatokat szerezhet, véleményt cserélhet, illetve egyszerűen csak jól érezheti magát a szakszervezet által szervezett rendezvényeken.

A szakszervezeti tevékenységben való aktív részvétellel olyan kompetenciákat szerezhet egy-egy tag, amelyeket az élete más területén is tud kamatoztatni, legyen az egy egyéni bértárgyalás, vagy egy munkahelyváltás. Képzések tekintetében pedig olyan tréningeken is van lehetőségük részt venni teljesen ingyenesen, amelyek piaci alapon meglehetősen drágák, így azokon részt venni sokak számára teljesen elérhetetlen lenne.

Manapság a legtöbb cég az élményalapú szolgáltatásokat helyezi előtérbe. Ezzel szemben a szakszervezeteknél továbbra is inkább az anyagi jellegű juttatások kapnak sokszor túlzottan nagy hangsúlyt, így a tagsággal járó kedvezményes vásárlási lehetőségek, a különböző segélyek, tehát a szolgáltató típusú szakszervezet erősítése a trend ma is. Ezek fontosságát természetesen nem akarjuk és nem is lehet eltagadni, de mozgalmat nem szabad és lehet erre építeni, hiszen aktív tagok azokból lesznek, akik a szakszervezet alapvető értékeivel, mint a szolidaritás, valamint céljaival, vagyis az érdekvédelemmel azonosulnak, azt fenntartások nélkül képviselik a közösségeikben a saját, és természetesen a társaik érdekében.

Mindezeken túl, gyakran maguk a szakszervezeti tagok is elfelejtik, hogy a szakszervezet nem egy távoli, tőlünk független valami/intézmény, amire nincs ráhatásunk. A szakszervezet mi magunk vagyunk és ezt nagyon fontos tudatosítanunk. A szakszervezet olyan, amilyenné mi magunk tesszük.

(Nyitókép: MTI, Marjai János)

Olvass tovább!