Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Melyik politikus nyerte a vébét?

Bár hajlamosak vagyunk pusztán sporteseményként, esetleg turistalátványosságként gondolni a labdarúgó-világbajnokságra, egyúttal egy óriási reklámfelületről is beszélünk, ami rövid úton politikai kampányfelületté, diplomáciai csodafegyverré is változhat, ezt pedig számos alkalommal meg is tette az elmúlt hetekben. Az átpolitizáltság változó mértékben és formában ugyan, de története kezdete óta sajátja volt a focivébéknek, ahogyan nem egyszer alaposan bele is rondított a gyönyörű játékba. Összeszedtük, hogy mely prominens vezetők tenyereltek rá leginkább a vébék nyilvánosságára, és voltak hatással akár a pályán zajló történésekre is.

Orosz sikerek

Ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy melyik politikus profitált a legtöbbet a 2018-as globális futballfesztiválból, akkor mindenek előtt azt kell leszögezni, hogy mire ebben a versenyben a többiek a vébé rajtjánál felsorakoztak, Vlagyimir Putyin orosz elnök már a célvonalon túlról integetett mosolyogva. Korábban is írtunk arról, hogy a nyugattal ápolt viszonyát többek között a Krím 2014-es annektálása óta kifésülni próbáló vezető már a rendezés jogának elnyerésével eleve elvitte a jackpotot: ilyen mérvű világesemény rendezésénél keresve sem kínálkozik jobb alkalom az ország arculatának fényezésére és a közvélemény tematizálására. Magát az eseményt már nem is volt elemi érdeke szerepléseivel kisajátítani, főleg belpolitikai szempontból nem, miután egy, a demokratikus külsőségekre amúgy sem sokat adó választási procedúrát követően tavasszal negyedszer is beiktatták elnöknek.

Vlagyimir Putyin a vébé nyitóünnepségén mond beszédet (kép forrása: kremlin.ru)

Putyin, bár önmagához képest összességében visszafogottan mutogatta magát a világbajnokság folyamán, azért finoman szólva sem maradt teljesen észrevétlen: a nyitóünnepségen tartott beszédével jó nagyot fürdött a nemzetközi figyelemben, miközben aktívan építette az orosz országimázst “nyitott, barátságos és vendégszerető országként” aposztrofálva hazáját. Közvetlenül ezután a páholyban a szaúdi koronaherceg mellett foglalta el helyét a nyitómérkőzés során – párosuk önmagában egy spektákulum volt -, kettejükön pedig jószerével többet időzött a kamera az élő adás során, mint a labdán és a játékosokon.

Nem sokkal később jóságos Putyinként támogatta meg azokat az eltévedt argentin szurkolókat, akik Nyizsnyij Novgorod helyett véletlenül a 900 kilométerrel arrébb található Velikij Novgorodba érkeztek a Horvátország-Argentína mérkőzésre igyekezve. Az elnök segítő keze az argentinok utolsó, harmadik csoportmeccsére szóló ingyen jegyekkel ajándékozta meg az elkóborolt rajongókat, akik duplán örülhettek, mert míg az első szándékból célba vett találkozón csúfos vereséget szenvedtek a dél-amerikaiak, Nigéria ellen már győzelemnek örülhettek.

A torna előtt egyébként az oroszok – és persze Putyin – talán joggal tarthattak attól a nemzeti válogatott teljesítményének és képességeinek fényében, hogy csúfos bukás lesz a hazai rendezésű torna a Szbornaja számára, a csapat azonban több mint tisztes eredményt elérve végül csak a negyeddöntőben búcsúzott. Ez a tény további elégedettséggel tölthette el az orosz vezetést, akik az élsportból egyébként sem restek kampányfogást csinálni: gondoljunk csak Putyin sportjára, a cselgáncsra vagy éppen a jéghokira. A vébének mint orosz diplomáciai csodafegyvernek az egyik jelentős hozadéka volt, hogy messze nem csak az euro-atlanti világ figyelmének irányítására tudták használni, hanem olyan “apró”, történelmi jelentőségű fejlemények előmozdítására is, mint például a japán Takamado hercegnő látogatása a Japán-Kolumbia meccsen. Ezzel ugyanis több mint száz év után lépett orosz földre a japán uralkodócsalád valamelyik tagja.

Volt azonban olyan oroszországi politikus, aki Putyinnál kevésbé volt visszafogott, bár ezt pont róla nehezen is tudtuk volna elképzelni: Ramzan Kadirov, Csecsenföld számos emberellenes bűncselekménnyel vádolt kiskirálya talán a vébé legszemérmetlenebb politikai performanszát követte el, amikor a Groznijban elszállásolt egyiptomi válogatottat díszvacsorára invitálta. Aztán emelte a tétet, amikor a vacsorán az egyiptomiak ünnepelt sztárját, Mohamed Szalahot tiszteletbeli csecsen állampolgársággal ajándékozta meg, aminek a túlnyomórészt muszlimok lakta térségben egyértelmű politikai üzenete volt. A csatár, akinek az arcáról ekkor nehezen lehetett eldönteni, hogy udvarias próbál-e maradni, vagy a csapattársaira pislog segélykérően, később érthető módon annyira a szívére vette Kadirov nyomulását, hogy majdnem lemondta a válogatottságot.

Sebek a Wilkommenskulturon

A világbajnokság legtrükkösebb politikai haszonszerző műveletét valószínűleg Recep Tayyip Erdogan török elnök hajtotta végre, akinek egyedülálló módon úgy sikerült kiviteleznie az akciót, hogy Törökország nem is kvalifikálta magát a tornára. Erdogan elnökválasztási kampányába még jóval a vébé kezdete előtt, májusban szállt be Mesut Özil és Ilkay Gündogan, a német válogatott két török származású játékosa, amikor az elnök Angliába látogatott. A közös fotózkodás és vendégeskedés Erdogan lakosztályában rögtön kiverte a biztosítékot a német labdarúgó-szövetségénél, amely értékalapon ítélte el, hogy a játékosok együtt mutatkoztak az autoriter vezetővel.

A botrány egy hónap alatt sem csengett le, és a német csapat játékosainak utólagos nyilatkozatai alapján – még ha egzakt ok-okozati kapcsolatot nehéz is lenne kimutatni – egyértelműnek tűnik, hogy Erdogan PR-akciója alaposan bekavart a rémesen gyengén muzsikáló, és a csoportkör után búcsúzó válogatottnál folyó munkába. Özil és Gündogan bűnbakok lettek, a kiesés felerősítette a bevándorló felmenőkkel rendelkező játékosok elleni indulatvezérelt hangokat, míg Erdogan a vébé tizedik napján – még ha nem is kellett ehhez két kézzel a német focistákba és az ő népszerűségükbe kapaszkodnia – újra választást nyert. És ami szintén nem elhanyagolható: elérte, hogy a világbajnokság első két hetében róla beszéljenek, miközben a török nemzeti tizenegy egyetlen percet sem játszott Oroszországban.

Elnök asszony pepitában

A horvát válogatott végső – egyébként immáron mindenképpen bravúrosnak nevezhető – eredményétől függetlenül a világbajnokság egyik legnagyobb nyertese kétségtelenül a délszláv állam elnöke, Kolinda Grabar-Kitarovic. A politikus már a Vatreni első egyeneses kieséses szakaszban vívott, Dánia elleni mérkőzése után is felhívta magára a figyelmet, amikor a drámai körülmények között megnyert párharc végén bement a csapat öltözőjébe, és egyesével végigölelgette a – nem ritkán félmeztelen – játékosokat. Az ünneplésről természetesen videó is készült, amelyet az államfő stábja sebtében posztolt is a Facebookon.

Később azt is megtudta ország-világ, hogy az elnökasszony nem magánrepülővel, hanem a szurkolókkal együtt, egy charterjárattal utazott a soron következő Oroszország elleni negyeddöntőre. Az igazán fajsúlyos médiapillanatok azonban még csak ezután következtek Grabar-Kitarovic számára, amikor a végsőkig kiélezett, fordulatokban gazdag orosz-horvát meccs során a tévéközvetítés nézői lassított, közeli felvételeken csodálhatták meg, ahogyan a gólváltások közepette az orosz kormányfővel, Dmitrij Medvegyevvel parolázik a VIP-páholyban.

A meccsek alatt tetőtől talpig horvát zászlóba öltözött Grabar-Kitarovicnak tehát minden kiemelt fontosságú körre jutott legalább egy, őt pozitív színben feltüntető szereplés a világbajnokságon. Az államfő – noha valószínűleg nem kellett mosolyt erőltetnie az arcára, hogy úgy tűnjön, őszinte boldogsággal éli meg a “pepiták” történelmi sikerét – azért feltehetően gondol a jövőre is: egy év múlva ugyanis elnökválasztást tartanak Horvátországban, ő pedig láthatóan beszállt a világbajnokság küzdelmeibe, hogy megharcoljon minden egyes százalékpontért a népszerűségi versenyben.

Komoly politikai haszna lehet abból, hogy elődei közül nem mindenki járatta csúcsra a PR-motort a különböző nemzeti sportcsapatok szerepléseinél, bár egyes vélemények szerint pont az ő hiperaktivitása tántorít el sok horvátot még ilyen hihetetlen sportteljesítmény láttán is attól, hogy valóban magáénak érezze a a focicsapat sikereit. Ugyanez a réteg tartja azt a horvát elnök mostani alakításáról, hogy nem több, mint Angela Merkel hasonló célzatú, de valamivel elegánsabban, vagy legalábbis visszafogottabban kivitelezett  2014-es gesztusának utánzása, amikor a német kancellár az akkor dicsőbb napokat élő Nationalelfet látogatta meg az öltözőben.

Amit szabad Jupiternek

Végigtekintve a mostani vébé nyilvánosságát leginkább elfoglaló politikusok névsorán, a Putyinhoz ilyen-olyan módon közel álló vezetők csalóka mintázata rajzolódik ki – beleértve az orosz elnökkel igen jó viszonyt ápoló Grabar-Kitarovicot is -, ugyanakkor azt is érdemes leszögezni, hogy az ilyesfajta imázsépítés (kiváltképp a rendező ország részéről) messze nem csak az ilyen rendszerek sajátja. Nem tett máshogyan 2006-ban az akkor egy éve hivatalban lévő Angela Merkel, ahogyan 1998-ban Jaques Chirac sem. A FIFA – az a szervezet, amelyik a következő vébét képes lesz télen, az európai bajnoki szezonok kellős közepén szervezni, hogy néhány hivatalnok megtömje a zsebeit –  pedig mindehhez hallgatólagosan biztosítja is a kampányfelületet. Amikor persze csinos nőket látunk néhány másodperc erejéig a stadionokban készült közeli képeken, a szövetség (egyébként helyesen!) a közvetítőtársaság orrára koppint, de azzal semmi baj nincs, hogy a kétórás műsoridőből alsó hangon legalább 10 percet a FIFA elnökén, és két oldalán helyet foglaló politikuson időz a kamera.

Mindemellett az is meglehetősen álszent dolog némiképpen a FIFA részéről, hogy miközben helyzetbe hozza a világ vezető politikusait a jókora ingyenes reklámfelülettel, a politikai véleményt nyilvánító játékosokat – mint az albán származású svájci duót, Shaqirit és Xhakát, valamint az oroszok legyőzése után szabad Ukrajnát emlegető horvát védőt, Domagoj Vidát – eltiltással fenyegetik, és súlyos pénzbírsággal sújtják.

Azok a politikusok pedig, akik csapatuk korai kiesése miatt, vagy saját szemfülességük hiányában – bár Erdogant láthatóan ez sem akadályozta meg a szereplésben – elszalasztották a nagy lehetőséget, hogy a vébé spam-embereiként teleszemeteljék a nevükkel és a róluk készült képekkel a foci ünnepét, négy év múlva újra próbálkozhatnak (már persze, ha nem érik be a tokiói nyári olimpiával). Hétfőtől mindenesetre már a világbajnokság nagy nyertesei is a stadionoktól távol vívják tovább a saját meccseiket.

Olvass tovább!