Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nem Trump az első államfő, akinek bejött az észak-koreai személyi kultusz

A nemrégiben lezajlott szingapúri találkozó Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai diktátor között kétségtelenül történelmi pillanat volt, amely jelzi a geopolitikai rendszer átalakulását.

A találkozó utóéletéhez hozzátartoznak Trump pénteki nyilatkozatai is, amelyeket kedvenc tévécsatornájának, a jobboldali Fox News-nak adott. Az amerikai elnök elismerő szavakkal nyilatkozott Kim Dzsongun rendszeréről, „erős vezető”-nek nevezte az észak-koreai diktátort.

„Amikor ő beszél, a népe figyelmesen hallgatja. Azt akarom, hogy az én népem ugyanezt tegye” – mondta Trump.

Az észak-koreai személyi kultusz világszerte híres/hírhedt. A gigantikus parádék és megalomániás felvonulások mind a Kim-dinasztia épp hatalmon lévő tagjának dicsőítését szolgálják. A rezsim elnyomó jellegének ez a látványos oldala. A kevésbé látványos oldalon pedig az emberi jogok szisztematikus lábbal tiprása áll. Az Amnesty International és a Human Rights in North Korea nevű civil szervezetek szerint 2017-ben 200 ezer politikai fogoly volt elzárva és kényszermunkára fogva a rezsim internálótáboraiban, és kb. 400 ezer ember pusztult el eddig ezekben a táborokban.

Az, hogy egy demokratikus ország vezetője elismerően nyilatkozzon a személyi kultuszról, elképzelhetetlen lett volna Trump színre lépése előtt, de kevésbé demokratikus államfők már estek szerelembe az észak-koreai felvonulások láttán.

Közkeletű hiedelem, hogy Nicolae Ceaușescu román diktátort is az 1971 június 9-e és 15-e között lezajlott észak-koreai látogatása fordította a személyi kultusz és a megalománia irányába. 1965-ös hatalomra lépése után néhány évig a Ceaușescu-rezsimet a liberalizáció jellemezte, sőt ezekben az években a szovjetekkel szembeni függetlenségi politikájával a nyugati hatalmak rokonszenvét is kiváltotta. 1968-ban a román csapatok nem vettek részt a Varsói Szerződés haderőinek csehszlovákiai beavatkozásában sem.

Arról vita van, hogy milyen tényezők okozták a hetvenes évek elején a rezsim átfordulását egy brutális sztálinista rendszerbe, hiszen az ilyen léptékű politikai folyamatok nem vezethetők vissza csupán a diktátor személyes rögeszméihez. Kétségtelenül szerepet játszottak a világgazdaság ’70-es évek elején tapasztalt átalakulásai, például az 1973-as olajválság, amely a felfedte a keleti blokk gazdaságainak gyengeségeit is. Miközben Magyarország egyre jobban eladósodott, Románia épp ellenkezőleg, egy nagyon durva belső kiaknázási modellre állt rá, amely a gyakorlatban a lakossági fogyasztás minél alacsonyabb szintre csökkentését jelentette, és minden mozdítható erőforrást a hiteltörlesztés szolgálatába állított.

Ez eredményezte a fogyasztási termékek teljes hiányát, a nyomort, az elektromos áram kimaradását, és így tovább.

És a rezsim egyre erősödő autoriter, elnyomó jellegét, a vaduló nacionalista retorikáját ezek a folyamatok is magyarázzák.

De az is tagadhatatlan, hogy az észak-koreai látogatás fordulópontot jelentett a Ceaușescu-rendszer történetében. Pár héttel a távol-keleti körút után hozza nyilvánosságra a román állampárt az ún. „Júliusi téziseket”, amelyek megalapozták a sztálinista fordulatot. Az augusztus 23-i nemzeti ünnepen pedig sor került a 150 ezer résztvevős, több mint három órás felvonulásra is, amelyet sokan szintén a személyi kultusz kiépülésének egyik fontos állomásaként tartanak számon.


Korabeli felvételek Ceaușescu második észak-koreai látogatásáról
Olvass tovább!