Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Milyen lehet egy baloldali populista utópia?

Az elmúlt években kevés kifejezés volt népszerűbb a politikai zsurnalisztikában, mint a populizmus. Sajnos a fogalmat többnyire minősítő, lefokozó jelzőként használják a médiában, sőt sok esetben még a baloldali gondolkodók körében is.

Holott a 19. század végi amerikai agrárpopulizmus és annak politikai szervezete, a Néppárt (Populista Párt) számos olyan reformot kezdeményezett az amerikai társadalomban (pl. gyermekmunka eltörlése, női választójog, minimálbér, progresszív adózás, monopóliumok korlátozása), amelyek az 1890-1932 közötti évtizedekben lassan átformálták az amerikai társadalom gondolkodását közjóról, igazságosságról, piacgazdaságról, és kikövezték az utat a New Deal előtt.

A baloldali populizmusnál nem volt népszerűbb gondolat az 1890-1908 közötti amerikai társadalomban. De miként is működött volna a baloldali populizmus, amennyiben megszerezte volna a hatalmat az Egyesült Államokban? Hogyan nézett volna ki az ideális populista állam? És ez mennyiben fért össze az európai típusú baloldallal?

Ha választ akarunk találni ezekre a kérdésekre, akkor érdemes leporolnunk egy amerikai utópisztikus szocialista, Edward Bellamy Visszapillantás, 2000-1887 című, 1888-ban írott utópiáját, amely a maga korában nagy hatást gyakorolt a közvéleményre, mára azonban sajnos elfelejtették. Bellamy követői, az ún. „bellemiták” csatlakoztak a populista mozgalomhoz. Maga Bellamy a saját társadalmi-politikai nézetrendszerét zavarba ejtő módon nem szocializmusnak, hanem nacionalizmusnak nevezte, amellyel arra kívánt utalni, hogy a közszolgáltatások és termelőeszközök nacionalizálásának a híve volt. Ez hasonlóság a szintén az 1880-as években megalakult Fabiánus Társaság programjával, amely elsősorban a föld és a termelőeszközök államosítását javasolta, bár azt nem tudjuk, Bellamy milyen mértékben hatott a fabiánusokra, és fordítva. Bellamy országos mozgalmat szervezett nézetei propagálására, és rövidesen több mint 160 bellemita klub hálózta be az Egyesült Államokat.

A regény utópiája

Bellamy hátteréhez tudnunk kell, hogy egy baptista lelkész fiaként látta meg a napvilágot. Az amerikai protestáns egyházak közösségszervezésben megnyilvánuló szociális tevékenysége tehát nem volt idegen a karakterétől. Ezek az egyházak, mivel nem államegyházként működtek, nem távolodtak el még a néptől. Nem véletlen, hogy az abolicionista (rabszolga-felszabadító) és a populista mozgalomban is annyi lelkész vett részt.

Az április 8-i választások újabb történelmi mélypontot hoztak a magyar baloldal számára, mely felerősíti a kiútkeresést. Új gondolatokra, új megoldásokra, új eszközökre van szükség a baloldal újjáépítéséhez. A jobboldali populizmusok korában sokan beszélnek egy baloldali populizmus szükségességéről is. Létezhet egyáltalán ilyen? Jó úton járunk, amikor a kortárs valóságunkat a populizmus fogalma által próbáljuk megérteni ahelyett, hogy visszanyúlnánk az olyan bevált fogalmakhoz, mint a fasizmus, autoriter kapitalizmus, szociáldemokrácia? Mi kell a baloldal 21. századi újjászületéséhez?

Baloldal és populizmus című sorozatunkkal, a benne lezajló vitákkal inspirálni szeretnénk a magyar baloldal útkeresését. (A szerk.)

Az 1850-ben született újságíró felnőtt fejjel érte meg a polgárháború utáni Amerika valódi átalakulását, az eredeti tőkefelhalmozás korszakát, nagy vagyonok keletkezését egyik oldalon (pl. Vanderbilt, Rockefeller, Morgan), az amerikai társadalom nyomasztó szegénységét, a proletariátus növekedését a másik oldalon. Nem volt forradalmár, és elhatárolódott a tengerentúli (marxista) baloldaltól. Alapvetően a morális javulásban, a társadalom felvilágosításában bízott, nem tagadva meg baptista gyökereit.

Regényének főhőse, egy West Julian nevű jómódú amerikai fiatalember elalszik 1887-ben Bostonban, és 2000-ben ébred fel. Vendéglátója – és egyben a szerző rezonőre –, dr. Leete készségesen megismerteti a 19. századból érkezett időutast az új amerikai társadalommal és gazdasági rendszerrel, amelyet Bellamy sokkal racionálisabbnak, igazságosabbnak és hatékonyabbnak lát saját kora Amerikájánál.

Dr. Leete őszintén elcsodálkozik az 1880-as évek amerikai társadalmának viszonyain, amelyet vendége szájából megismert. Szegénység, tőkekoncentráció, kizsákmányolás, válságok – ilyen nem létezik 2000-ben. Piszok, nyomor, bűnözés – ismeretlen a 2000. év Bostonjában. Hogyan láttatta a szerző a várost?

„Lábaimnál nagy város terült el, kilométernyi hosszú, fákkal beárnyalt és díszes épületekkel szegélyezett, széles utcák húzódtak minden irányban. Minden városrésznek fákkal beültetett, nyílt, tág terei voltak, melyeken szobrok és szökőkutak a lemenő nap sugaraiban ragyogtak.”

A 20. század végi Amerika egy magasan fejlett ipari civilizáció, mely kiküszöböli a nyerészkedést.

Az erőforrások és iparágak állami tulajdonban vannak (ezt a kifejezést Bellamy nem használja, annyit mond, hogy minden a nemzeti közösségé): ahogyan a szerző fogalmaz, „a nemzet lett az egyetlen vállalkozó”.

Technológiai értelemben az utópia Verne fantáziájához közelít: minden hálószoba telefonnal ellátott, amelyen keresztül mindenki olyan zenét hallgathat, ami neki tetszik, ha esik az eső, egy ponyva feszül ki a járdák fölé stb.

Gazdaságpolitikai tekintetben a Bellamy-féle utópia – ha valós történelmi rokonságot keresünk – keveréke a hadikommunizmusnak és egy magasan fejlett skandináv típusú jóléti államnak. Az előbbi vonásokat erősíti, hogy pénz nem létezik, helyette hiteljegyet használnak, amelyet a központi áruraktárban lehet beváltani. Így a piac is megszűnt, azonban arról, hogy mi lett a kereskedő réteggel, és hogyan fogadták el a változtatást, a szerző nem ír. Annyit megtudunk, hogy a külkereskedelmet kereskedők látják el, de ők egy központi hatóság felügyelete alatt állnak.

Az sem lehet túl megnyugtató a mai olvasónak, hogy az ipar katonásan szervezett, és mindegyik hivatási közösség élén egy-egy tábornok áll. Egyébként utóbbiak közül választják az Egyesült Államok elnökét. A tábornokok kiválogatódása erősen meritokratikus, lényegében hosszú évek alatt válhat valaki tábornokká, és aztán elnökké. Bellamy semmit nem ír arról, a területi föderális szerkezet hogyan illeszthető bele ebbe a keretbe, de vitathatatlan, hogy maguk a hivatási közösségek is leképezik a föderalizmus elvét.

A jóléti állammal a szociális szolgáltatások magas foka és az erőforrások ellenőrzése rokonítja Bellamy utópiáját. Az Egyesült Államok polgárai 21-45 éves koruk között dolgoznak, mindenki szükség esetén még munkára rendelhető, az oktatás általános és ingyenes, a tananyagban nagy szerepet kap a testnevelés. Talán a testi és szellemi fogyatékossággal élő emberekkel való regénybeli bánásmód illusztrálja leginkább, milyen változáson ment át a társadalmi felfogás. Bellamy természetesnek tekinti – saját kora divatos szociáldarwinizmusával vitatkozva -, hogy a gyengéket segíteni kell. Ezért őket külön munkaosztályokba szervezik, ennek révén ők is kiveszik részüket a termelésből, és azt érezhetik, hogy munkájuk révén ők is hasznos és egyenlő tagjai a társadalomnak.

Nemcsak Amerikában, hanem a világ többi részében is a regénybeli társadalmi modell épült ki. Bellamy pontosan diagnosztizálta, hogy az amerikai utópia csak akkor lehet életképes, ha valamilyen szinten a világ többi része, de legalábbis az Egyesült Államokkal kereskedelmi kapcsolatban álló országok hasonló fejlődésen mennek át. Így egy érdekes paradoxon következik be: miközben Bellamy az amerikai modellt nacionalizmusnak nevezi, valójában egyúttal egy internacionalista testvéri közösséget is vizionál.

Európa nagy része, Dél-Amerika és Ausztrália belső viszonyai hasonlatosak Amerikáéhoz. Hadsereg és haditengerészet nincs, hiszen a testvéri köztársaságok állnak kapcsolatban egymással. A külkereskedelmet akadályozó vámok megszűntek.

Szellemesen kezeli a szerző a kivándorlás problémáját, amelyre olyan megoldást ad, ami – talán – napjaink globális migrációjának fényében érdekes lehet (ne feledjük, a regény megírásának idején az Egyesült Államok népe az ország történetének legnagyobb bevándorlási hullámával szembesült). Ha valaki Angliából Amerikába költözik, Amerika kártalanítja Angliát, amely elveszített egy munkáskezet. Ám ha valaki szolgálati ideje után, inaktívként telepedik le, akkor a befogadó országot kártalanítja az az ország, ahonnan az illető érkezett. Magyarán, a cél az, hogy mindenki jól járjon: aki egy dolgozót veszít, kártérítést kap a fogadó országtól, melyet egy munkavállalóval gazdagított, ezzel viszont önmaga szegényebb lett – ám ha az illető nem volt aktív dolgozó, akkor a fogadó ország kap pénzt, hiszen egy nem dolgozó emberrel többet kell eltartania.

Bellamy könyvének ez a része alighanem előbb lesz aktuális globális méretekben, és főleg a harmadik világgal folytatott kétoldalú kapcsolatokban, mint ahogyan az őt nem olvasó politikusok várnák.

A populizmus hajnala

Bellamy egyértelműen tézisregényt írt, amely a közösségi szellem, együttműködés és társadalmi igazságosság képviseletének programját ajánlotta a korabeli közvélemény számára. Utópiájában szerepelnek mai tudásunkkal nézve riasztó vonások is (mindenki az ipari hadsereg tagja, általános munkakötelezettség), valamint megmosolyogtató naivságok (nincs szükség ügyvédre, mert mindenki bevallja a bűnét a közösség iránti szégyenérzettől vezérelve).

Az is érdekes, hogy Bellamy mennyire csak a szociális igazságosságra összpontosít, és egyáltalán nem foglalkozik például a saját kora talán legégetőbb kérdésével, az amerikai őslakosok sorsával.

Az afroamerikai lakosság életkörülményei sem jelennek meg a regényben. Talán azért, mert Bellamy számára – ahogyan sok amerikai kortársa számára –, valljuk meg őszintén, a szegény ember elsősorban a fehér szegényt, a fehér proletárt és farmert jelentette (holott Délen a proletárok jelentős része fekete volt). Ez a fajta színvakság lehet természetesen véletlen is, vagy utalhat arra: Bellamy összességében kevés ismerettel rendelkezett a Dél viszonyairól. A nők viszont mintaszerű függetlenséget élveznek, és a szerző nem győzi kifejezni értetlenségét saját kora túlzott szemérmessége fölött. A 2000. év amerikai lányát sokkal bátrabbnak, öntudatosabbnak és önérzetesebbnek látja.

Összességében Bellamy utópiája kifejezte az amerikai populizmus és az angolszász szocializmus fő elvét: semmi olyat nem kíván, ami ne lenne pragmatikusan indokolható.

Ebből a pragmatikus attitűdből vezethető le, hogy, kissé furcsa módon, az új amerikai állam ideológiájáról semmit nem tudunk meg, azonkívül, hogy az uralkodó nemzeti párt a közösség valamennyi tagjának jólétét tartja szem előtt. Mint a legtöbb utópia, ez sem foglalkozik azzal a kérdéssel, hogyan bánik a közösség azzal, aki megsérti a lefektetett normákat, illetve a politikai ellenzékkel, amely esetleg sokallja az állami beavatkozást (ilyen persze egy utópiában nem fordulhat elő, hiszen mindenki boldog, vagy annak hiszi magát!).

West Julian az álom után nem is képes visszailleszkedni teljesen saját társadalmába és társadalmi osztályába. Amikor prédikálni kezd a társadalmi problémákról, és ezzel szembeállítja a 2000-es év látomását, az úri társaság szörnyülködik, és egyszerűen kidobják maguk közül.

A fentiek ismeretében mindenki eldöntheti maga, szeretne-e Bellamy utópisztikus társadalmában élni. Kétségkívül sok olyan vonása van ennek az utópiának, amely a mai baloldal szemszögéből nézve már naiv vagy egyenesen tarthatatlannak tűnik. A mai nyugati civilizációban például a robotizáció és automatizáció folyamata fölöslegessé teszi nagy, ipari hadseregek létét és a három évig tartó fizikai munkát (amely azért kényszeren alapul), amelyeket Bellamy vizionált. A szerző nem láthatta előre a fizikai munka devalválódásának a tendenciáját. A ma emberét bosszanthatja a kulturális különbségek negligálása is.

Látható, hogy Bellamy – akárcsak Jules Verne – egy becsületes, humanista, népbarát polgár szemével nézte a társadalmi és gazdasági problémákat, és a morális javulásban, valamint filantróp emberek társadalomszervezésében bízott. Olyan nyelven, modorban írt, ahogyan a megcélzott közönség – az amerikai középosztály – gondolkodott. Bellamy őket kívánta megnyerni ügyének. A maga korában százezrekre hatott az Egyesült Államokban, és reményt adott azoknak, akik hittek egy igazságos amerikai társadalom kialakításában.

Kép: Az amerikai agrárpopulista Grange szövetség plakátja, Strobridge & Co. Lithography, Cincinnati, O. : J. Hale Powers & Co., c1873. / Egyesült Államok, Kongresszusi Könyvtár Fotó- és Nyomtatványtára, Washington DC, Wikipédia
Olvass tovább!