Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Amikor a nőügyek fontosak lesznek: hogyan válik a nemek egyenlősége a kirekesztés fegyverévé?

Sokak számára meglepőnek vagy éppen képmutatónak tűnhet, ha egy nacionalista politikus a nemek egyenlőségének elvében hirtelen védendő európai értéket lát, és hitet tesz amellett, hogy fontosnak is tartja azt. Miként lehetséges ez, ha a konzervatív nacionalizmus ideológiai alapjai a nők számára fő feladatként a nemzet biológiai és kulturális újratermelését tűzik ki, míg ugyanezen az alapon a férfiaknak inkább a haza (nők és gyerekek) védelmében kellene jeleskedniük? Miért és meddig fontos egy ilyen alapvetésben a nemek egyenlősége?

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió stúdiójában 2017. december 22-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Orbán Viktor nem először tett utalást arra, hogy hisz a nemek egyenlőségében, különösen akkor, ha azt védelmeznie kell valamivel szemben. 2016. március 15-ei beszédében utalt már arra, hogy a nemzetközi migrációval veszély fenyegeti az európai alapelveket, köztük férfiak és nők egyenjogúságát. 2017-ben hozzá intézett parlamenti kérdésre adott válaszában jelezte, hogy a nőkkel szembeni erőszak ellen tiltakozóknak inkább támogatnia kellene a magyar kormánynak az erőszakos migránsok elleni védekezését. Legutóbb pedig a Kossuth Rádióban fejtette ki a szokásos vasárnapi nyilatkozatában, hogy az egész európai kultúra alapja és sarokköve nők és férfiak egyenjogúsága, amit veszélyeztetnek a bevándorlók.

Ebből a rövid felsorolásból már látható, hogy ebben az érvelési keretben a nemek egyenlősége nem önmagáért fontos demokratikus alapérték, hanem egy megkülönböztetés és ellentétpár felrajzolásának alapjául szolgál: a nőket elnyomásban tartó muszlim migráns „ők” és a nemek egyenlőségét gyakorló és védelmező „mi” létrehozásában. Európainak, s benne magyarnak lenni annyi, mint hinni a nemek egyenlőségében, azok pedig, akik migránsok, lábbal tiporják azt.

Nem Orbán az első és egyetlen nacionalista politikus, aki a nemek egyenlőségét a kirekesztés eszközeként használja a bevándorlókkal vagy más csoportokkal szemben.

Talán nem is gondolnánk, hogy a jelenség olyan országokban is felütötte a fejét, mint a nemi esélyegyenlőségéről híres Svédország, ahol a szélsőjobb Svéd Demokraták érvelési keretét elemzők mutattak rá arra, hogy a nemek egyenlősége mint a svéd nemzet elvitathatatlan alapértékének hangoztatása egy célt szolgál: kirekeszteni a nőket elnyomásban tartó muszlim bevándorlókat a svéd nemzet fogalmából. Azzal ráadásul, ha a férfi politikusok a nemek egyenlőségét megvédendő értékként és ezzel egyidőben a nemzet női tagjait és a jogaikat is gyengébb, védelmezendő elemként mutatják be, a nacionalizmus tradicionális keretébe is tökéletesen illeszkedő férfiasság alakítására képesek.

Ugyanebben a keretezésben megbújik egy másik üzenet is, nevezetesen az, hogy az adott ország vagy éppen régió (itt: Európa) megvalósította női és férfi állampolgárai között a nemek egyenlőségét. Ez az értelmezés egyúttal partszélre sodorja a különféle feminista mozgalmak célkitűzéseit is, amelyek ugyan sokszor eltérő érvrendszerek mentén, de mind amellett foglalnak állást, hogy a nemek jogi, politikai, gazdasági, szociális egyenlősége a gyakorlatban számtalan területen a mai napig sem valósult meg maradéktalanul.

Mindeközben rengeteg indikátor mutatja azt, hogy nemhogy Magyarországon nem, de még a „bezzeg-országnak” kikiáltott Svédországban sem valósult meg nők és férfiak egyenlősége, és bőven akad tennivaló a kérdésben.

A nemek egyenlőségét a nemzet határvonalainak felrajzolásához felhasználó érvelés kiüresíti és depolitizálja a fogalmat, elvész az egyenlőségi elv eredeti értelme, amely  a nemek hierarchikus viszonyának átalakítását célozza.

Elveszi annak a lehetőségét, hogy ennek legnyilvánvalóbb megjelenési formáiról beszéljünk, így arról, hogy a nacionalizmus által is propagált tradicionális nemi szerepek (pl. a fizetetlen háztartási és gondoskodó munkák egyenlőtlen cseréje révén), vagy a speciális társadalmi csoportok női tagjaihoz rendelt alulfizetett munkák hogyan járulnak hozzá nők gazdasági kizsákmányolásához, és erősítik egymást a globális kapitalizmus működési logikájával.

Azt is megnehezíti, hogy értelmes társadalmi vita bontakozzon akár különféle feminista irányzatok képviselői között is arról,  hogy a gazdasági és más típusú  kirekesztés miként erősíthet fel olyan kulturális kódokat férfiakban, amelyek a tradicionális férfiasságot az elnyomás és hatalom gyakorlásában, például a nők elleni erőszakos viselkedésben látják megvalósíthatónak.

Nem esik szó arról sem, hogy vajon milyen gazdasági tényezők és élethelyzetek teszik fogékonnyá a lakosságot az idegenellenességre, ahol a választási hajrában a pártok egymásra licitálva űznek sportot a gyűlöletkeltésből, és jóléti politikák helyett a jóléti sovinizmus paklijából terítik a kártyáikat. A kérdések elfojtása csakis annak kedvez, aki fekete-fehérnek akar láttatni komplex társadalmi kérdéseket, és „jó -rossz” ellentétpárokban gondolkodik jelenségekről.

Ennek eredményeképpen bárki, aki azért emel szót a nemek egyenlőségét kirekesztő politikai célokra való felhasználás ellen, mert az egyenlőtlenségek nagyon is jelenlévő és sokszor szó szerint húsba vágó valóságára akarja felhívni a figyelmet, könnyen az ellenség soraiban találja magát. Ha viszont itt a lehetőség, hogy egy-egy ilyen kinyilatkoztatás reflektorfénybe hozza a nemek közti egyenlőtlenségek különböző megjelenési formáit, a mögöttük rejlő összetett okokat és ezek összefüggését más, látszólag távoli jelenségekkel, érdemes kihasználni a helyzetet, és megpróbálni kimozdítani a vitákat a szokásos keretekből.

Olvass tovább!