Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Utolsó kísérlet a sztrájk előtt: az egészségügyi dolgozók Orbán Viktorhoz fordultak

Ez a cikk több mint 6 éves.

Decemberben derült ki, hogy a kormány gyakorlatilag átverte az egészségügyi dolgozókat, méghozzá egy technikai trükkel.

„Az egészségügyben dolgozók egy része érzékelhető béremelést kapott, például az orvosok. Ugyanakkor a szakdolgozók is kaptak béremelést, de korántsem olyan mértékű ez az emelés, mint amilyen indokolt volna ahhoz képest, amilyen sok szempontból hátrányos körülmények között dolgoznak. Ez azért komoly probléma, mert az itt dolgozók úgy érzik, hasonló bérért pluszmunkákat, éjszakai munkát kell vállalniuk, és meglehetősen nagy egészségügyi kockázatokat”

– nyilatkozta akkor Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) vezetője, kilátásba helyezve az egészségügyi bdolgozók sztrájkját.

A helyzetet pedig azóta sem sikerült rendezni, így a FESZ és a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége most Orbán Viktorhoz fordult nyílt levélben.

„Mivel a munkavállalók a végsőkig el vannak keseredve, ezért kérjük a Kormányt, hogy mielőtt kénytelenek lennénk a nyomásgyakorlás legkeményebb eszközeihez folyamodni, tegyen intézkedéseket az egészségügyi és az egészségügyben dolgozók bér- és jövedelemhelyzetének olyan mértékű javítására, amely ellensúlyozza mindazokat a munkához kapcsolódó terheket és kockázatokat, amelyek az itt dolgozók számára adottságok” – áll a levélben.

Az érdekvédő szervezetek jelezték, hogy az ágazatban továbbra sem szűnt meg az elvándorlás, a még maradó munkatársak terhelése pedig tovább nőtt, ami meglehetősen aggasztó helyzetet körvonalaz – főleg a betegek szempontjából.

Az érdekvédelmi szervezetek levelük zárásaként jelezték, hogy az egyelőre nem tekinthető a sztrájktárgyalások elindításának, de „ha a dolgozók bérhelyzetében február közepéig nem történik a jelenlegihez képest jelentős kedvező változás”, úgy követeléseiket sztrájk követelésként fogják eljuttatni a kormányhoz, és megkezdik a sztrájk szervezését.