Három éve “bunkerben” – a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni támadás utóélete

2015. január 7-én 12 embert gyilkolt meg a Kouachi-testvérpár, közülük kilencen a Charlie Hebdo szerkesztőségének tagjai vagy az újság közreműködői voltak, de 2 rendőr és az épületben dolgozó takarító is áldozatul esett a támadásnak, a tucatnyi sebesültön kívül. A január 7 és 9 között lezajlott merényletsorozat, amelynek másik fontos helyszíne egy kóser vegyeskereskedés volt 2 nappal később, összesen 17 embert fosztott meg életétől, és sokkolta, Franciaországon túl a nemzetközi közvéleményt is.  Világszerte óriási hullámokat vetett a szolidaritás, és január 10-én illetve 11-én a közelmúlt legnagyobb utcai demonstrációit tartották a francia nagyvárosokban, a becslések szerint több mint 4 millióan vonultak utcára.

Deomstráció a megtámadott Charlie Hebdo szatirikus újság mellett a párizsi palce de la Republique-on, 2015. január 11-én / Kép: Sébastien Amiet, Wikipédia

Mára vajon mi lett ebből?

2015 óta egyes újságírókat a rendőrség tagjai védenek, a szerkesztőség helyszínét magánemberek is őrzik (ez egyébként már a merénylet előtt is részben így volt, az egyik karikaturista, Charb, az őt védő rendőrrel együtt halt meg január 7-én). Az óvintézkedések feltehetően szükségesek, ám rendkívül költségesek: évi 1-1,5 millió euróba kerülnek. Senki nem tudja, meddig lehet ezt finanszírozni.

Normális, hogy egy demokratikus országban két eladott példányunk bevételéből több mint egynek árát a biztonságunkra kell fordítani? – fejezte ki aggodalmát Riss, a lap karikaturistája és jelenlegi igazgatója a Marianne hetilap hasábjain.

A három éve történt események máig tartó hatásáról készített felmérést az IFOP, amely kimutatta, hogy az újság szellemiségével szembehelyezkedők továbbra is kisebbségben vannak, de nőtt a számuk – ők azt gondolják, hogy a hetilap annak idején “túl messzire ment”.

Persze fontos kiegészítés, hogy az alapvetően baloldali gyökerű, de egy vérbeli szatirikus laphoz méltóan mindenféle tekintély ellen lázadó médiumnak számos ellensége volt, de számos kritikusa is.

A híres Mohamed-karikatúrák újrapublikálása, és a szerkesztőséget ért több támadás és fenyegetés már korábban jelképpé emelte az újságot, de a Charlie hosszú évek óta rendszeresen került fontos ideológiai viták középpontjába, és már jó ideje nincs konszenzus baloldalon sem arról, hogy a hetilap progresszív lenne.

Ezzel együtt is igaz, hogy a lap számos munkatársának életműve zseniális, január 7-én a francia nyilvánosság fontos gondolkozóit és a karikatúra virtuózait ragadta el a brutális öldöklés, amelynek célja persze a jelkép lerombolása is volt. Alap, hogy a sajtószabadság, az emberi élet szentségének és az újságírók mindenkori bátorságának védelme megkérdőjelezhetetlen, de a Charlie Hebdo sokféleképpen megosztó jellegét az azóta eltelt évek sem írták felül.

A franciák még mindig azonosulnak az áldozatokkal – je suis Charlie (azaz Charlie vagyok): szólt a szlogen – a kérdezettek 61%-a most is ezt mondaná.
2016 januárjában is volt egy hasonló kutatás, ami 71%-ra mérte ugyanezeket.
Még mindig a hatása alatt vagyunk – mondta Frédéric Dabi, az IFOP elnöke. Ugyanakkor kevesebben vannak ezen a véleményen a fiatalok és a munkások körében.

Ma is igaz,  hogy ‘Charlie balra billen’. Leginkább az szimpatizál a ‘je suis Charlie’ mozgalommal, aki Mélenchonra szavazott, Hamonra vagy Macronra, aki pedig Fillonra, Le Penre, vagy Dupont-Aignan-ra, az kevésbé.

A felmérés legaggasztóbb része az, hogy a Charlie-t ellenzők 39%-a a feledékenységet hozta fel ürügyként, azzal magyarázva távolságtartásukat, hogy már nincsenek annyira érintve. Ezzel szemben 38%-uk szerint az újság túl messzire ment a karikatúráival, sőt, 19%-uk azt mondja, hogy a vallások ilyetén kigúnyolását tiltani kéne blaszfémia miatt, míg 4%-uk egyszerűen kijelenti: a Charlie Hebdo iszlamofób.

2018 januárjában Charlie-nak lenni nagyobb küzdelem, mint eddig. Ez mindenek előtt a véleménynyilvánítás szabadságáért folyó küzdelmet jelenti.
Ezért Mindig Charlie címmel rendeztek megemlékezést tegnap Párizsban – de az újság nincs a szervezők között, akik egyébként szintén vitatott szereplői a francia közéletnek. Sőt, a szombati napnak olyan műhelyprogramja is volt, amelyet a népinek nevezett negyedek, a többségében bevándorló gyökerű lakosság stigmatizációjával vádoltak meg.

Félő, hogy a “Charlie” akarva-akaratlanul, önmagán jóval túlmutatva, a megosztottságot szolgáló viták középpontjában marad a jövőben is.

Olvass tovább!