Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 2-3 legfontosabb cikkéről. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Vásárlás helyett szeretetteljes kiszolgáltatottság

A fekete pénteken tort ül a konzumidiotizmus. Beindul a nagy harácsonyi rohanás. A plázák népe felpörög, és a zombihadként csap le azokra a tíz százalékkal leértékelt termékekre, amelyeknek éppen előtte nap emelték meg az árát húsz százalékkal. Tegnap öt komolyabb sérülést okozott a fekete pénteki vásárlási hisztéria, most szerencsére nem volt halálos áldozat. Nem csak a vásárlási őrület okoz nekem olyan fizikai fájdalmat, hogy öt percnél tovább nem tudok egy plázában meglenni ilyenkor, hanem a túlfogyasztásunk hatása a bolygónkra is pszichikai nyomást fejt ki rám. Ilyenkor mindig kiújul a klímadepresszióm.

Ennek egyéni kúráját találtam ki. Mint azt tegnap jeleztem, karácsonyi szezon fogyasztási őrülete elleni csendes tiltakozásként pénteken nem vásároltam semmit. Azt gondolhatnánk, hogy ez nem olyan nagy dolog egy nonkomformistától, de azért volt néhány kőkemény pont ahol farkasszemet kellett néznem a konzumálási vágyammal.

Reggel 6:30 vendégségben keltünk Flokival. Ajándék fél, tej nélküli kávé a reggeli nekem, neki egy tál rizses zöldség. Már a villamosmegállóban irtóra korgott a gyomrom, és a testem is éhezte a nikotint. Az idegrendszer sem bootolt be, mert fél kávé, nem kávé. Villamosra felszállva jutott eszembe, hogy nekem van bérletem, de Floki gyűjtőjegye elfogyott. Bliccelni kezdett, de ráfogtam, hogy polgári engedetlenség.  Mióta a Kossuth téren is tüntet, ahová tilos kutyáknak menni, igazi törvényen kívüli.

Átszálláskor a Móriczon szemben velem egy Nemzet Dohánybolt. Zsizseg a fejem, kávé, cigi, kaja, gyümölcslé, pörögnek a szemem előtt a dolgok, amiket azonnal megvennék. A hét mesterlövész párbaj jelenete játszódik le: vagy a konzumálás, vagy én. Jön a villamos, ez megment. Teljesen lefoglalja az elmém a túlburjánzó vágyakozás, főként a a nikotinfröccs iránt. Nem adom át neki magam, megfigyelem, és valamit oldódik. Lerobban az előttünk lévő villamos, leszállítanak minket. Mire mindenki leszáll, elindul a villamos, és ott hagy mindenkit. A BKK megoldotta az elmémmel való küzdelmet, mert a következő tíz percben csak az megy a fejemben, hogy MOCSKOSBÉKÁVÉSÁLÁLÁLÁ.

Jön az értesítés, hogy az elempések pogácsát osztanak a Moszkva téren. A sajtos pogácsa rendszereket mozdít meg (komcsik, ne merjétek emelni a sajtos pogi árát, mert baj lesz!), mert az újságírók státuszszimbóluma, médiatápszer. Éhező újságírónak ellenállhatatlan mágnes. Személyesen Szél Bernadett, a zöld miniszterelnök-jelölt nyomta a kezembe a zacskó pogit. Amíg elmajszolom, és kérek egy újat, addig haverkodom a rég nem látott arcokkal.  

Tegnap még megrendeltem neten a vonatjegyem, irány Kecskemét! Okmányiroda, egyéni vállalkozás hatósági ellenőrzése, oh jee. Az ellenőrzés még ingyen van. Kiderül, hogy az a baj, hogy a lakhelyem és székhelyem, amely 73/4 címen van mióta az az épület létezik, a földhivatali rendszerben 73 földszint 4. Ezért nem hibátlan a működés. Mintha egy húsz emeletes toronyházban élnék, és nem egy földszintes sorházban. Az én és a magyar bürokrácia közötti meccs sem tud kibillenteni, már majdnem egy dohányboltba vezetett az első utam.   

Dél elmúlt, éhes vagyok, inkább elmegyek anyukámhoz, ahol ott van a húgom a fél éves unokaöcsémmel. Én etetném a kicsit. Krumpli-répa-sütőtök pép az ebédje, de hálistennek nem eszi, az egy a babának, egy a Gabának játékból, 3-43 kanál ide. A kicsi aludna, nekem le kell lépnem, találkozom nagybátyámmal és apukámmal. Étteremben találkozunk, így alap, hogy fogyasztunk valamit. Általában körforgóban fizetnünk amúgy is, és most nem én vagyok a Soros.

Vissza a vasútra, van még húsz perc vonatindulásig. Megnéztem az első világháborúról szóló ingyenes utazókiállítást, és gondolkodtam, hogy a száz éve a lövészárokban nem a nem-fogyasztás volt a legnagyobb bajuk a bakáknak.

Örülhetek, hogy luk van a seggemen.

Ennek ellenére majdnem öntudatlanul belecsúsztam a konzumálás pöcegödrébe. Az állomáson rutinból befordulok a restibe, ahol mindig veszek egy üdítőt meg egy újságot az útra.

A pult előtt megállok és tágra nyílt szemekkel pislogok, mint a hal a szatyorban.

A pultos: Mit szeretne? Kérdésére csak annyit tudok mondani, hogy: Jó napot!

Vissza Pestre, ahol a szerkesztőségben már vár a mobiltöltőm. Az ország legbalosabb főszerkesztője már előre kérdi, hogy vegyen-e nekem valamit. Majd viccesen elkér 5 forintot az öt deci vízért , és tíz forintot a kávéért, amit szerkesztőségben elfogyasztottam. Némi munka után, – azért még nem kell fizetni, hogy dolgozhass-, a főnökkel elindulunk a Momentum aláírásgyűjtés indító estjére. Jámbit a politikai mondanivaló érdekli, hátha lehet közvetíteni, engem meg az ingyen sajtos pogi. Vannak a Gödörben összesen tizenheten. Se politikai mondanivaló, se sajtos pogi. Némi belső feszültség támadt bennem a pogácsa hiánytól, és majdnem kitör belőlem a NOmentumus. Szerencsére a főszerk meghív egy körtelére, így a fogyasztás illúziójába ringatózhatom. A körtelével lekenyerezve még azt is elnézem neki, hogy arról kezd fejtegetésbe, hogy valójában úgy vagyok momofób, mint a homofóbok, akik látens homokosok, és én is látens momentumos vagyok. Jobbnak láttam elbúcsúzni.

Éhhalál szélén buszozok haza, ahol a nagymama által küldött lekváros derelye utolsó öt darabja menti meg a gyomrom a kilyukadástól. Mivel a telefonom a szerkesztőségben hagytam, ezért nem hagyhatom ki a sörözést a kollektívával, vissza a városba. Sör nélkül uncsi a sörözés, nem hívatom meg magam, mert az mégiscsak csalás. Időközben az ország legcukibb minioligarchája is italozásra csábít, nem tartatom ki magam vele sem. Otthon az interneten azért még rákattintok egy-két szuperleárazott laptop hirdetésre, de annak biztos tudatában hajtom nyugovóra a fejem, hogy ma nem vettem semmit.

Nem volt rossz nap, de kicsit ki voltam szolgáltatva szeretteimnek.

Olvass tovább!