Nem nézhetjük ködnek a magyar történelem cigány hőseit!

Az a cigány, aki lop, aki koszos, aki nem dolgozik, aki sok gyereket szül a szegénységbe. A cigánysághoz kapcsolódó állítások szinte kivétel nélkül negatív tartalmúak. Azt az egyet kivéve, hogy tudnak zenélni. A negatív előítéletek kiemelkednek, pedig cigány a buszsofőr, a pék, sőt az újságíró, az orvos, a kutató, az ápoló és a tanár is. De az nem marad meg bennünk.

puczi.jpg

Pedig lehetne máshogy emlékezni: cigányok haltak meg Magyarországért az első és a második világháborúban, és cigányokat gyilkoltak meg a magyar állam közreműködésével a gázkamrákban. Van olyan kutatás, amely szerint ‘56-ban számarányuk fölött vettek részt a forradalmi harcokban Budapesten cigány honfitársaink. Azt is tudhatjuk, hogy a rendszer ‘56 után a legtöbb cigány muzsikus családot megbüntette a forradalomban való részvétele miatt.

És tanulhatnánk arról is a gyerekeink, ami cikkünk témája: a marosvásárhelyi pogromról, amikor a román rendszerváltás idején a feltüzelt és leitatott románokat küldték szétverni a marosvásárhelyi magyar értelmiséget, és ahol a környékbeli magyar cigányok jöttek megmenteni a városban lévő magyarokat, és verték szét a románokat, azt kiáltva: Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok!

Már csak azért is lenne érdemes erről tanulni, és elismerni a cigányságot így is, mint a magyar történelem részét, elszenvedőjét, akárcsak hőseit, mert a negatív előítéletek a kisebbségnek és a többségnek is rossz cselekvéseket irányoznak elő. Ha az az előítéleted, hogy a cigány lop, nehezebben fogod felvenni dolgozni, nehezebben adod ki neki az albérletet, kevesebb pontot adsz tanárként a dolgozatára, letöröd az önbecsülését, elveszed tőle a munkát, a lakhatását, a tanulást. Így pedig nagyobb esélyt adsz neki arra, hogy ne is legyen munkája, lakhatása, tudása, amivel ő belekényszerül a szegénységbe, és alkalmasint egy minden mindegy helyzetbe, ahol például a bűnözés is, ha nem is egyenes, de könnyebb úttá válik az életben maradásra.

Pont ezért lenne felelőssége a mindenkori döntéshozóknak, a mindenkori politikusoknak, hogy hogyan és mit beszélnek a cigányságról, milyen sztereotípiákat, negatív jelzőket ragasztanak a cigányok mellé. De ebben a cikkben most nem a Jobbikról van szó, és nem is Orbán Viktorról, aki a kvóták kapcsán jegyezte meg, hogy mi is kérhetnénk a cigányság szétosztását, és nem is Balog Zoltánról, aki nem tudja eldönteni, hogy tehertétel-e a határontúli magyar cigányság.

Hanem a MÁV-ról.

Ugyanis a fent említett marosvásárhelyi pogrom egyik hősének, Puczi Bélának akartak emléktáblát avatni a Nyugati Pályaudvarnál. Azért ott, mert Puczi élete végén ott élt hajléktalanként.

Puczi Bélát, miután Marosvásárhelyen szétverték a románokat, számtalan magyar ember életét megmentve, a román hatóságok elfogták és bebörtönözték. A börtönben megverték. Amikor kiszabadult, Magyarországra jött, de a magyar állam nem fogadta őt be. 10 éven keresztül élt hontalanként Magyarországon, egy rövid francia kitérőn kívül munka nélkül, az útszélén hagyva, végül egy igazoltatás során tudta meg, hogy egyáltalán menekültstátuszt kapott, de a magyar állampolgárságot csak halála után, 2009-ben kapta meg.

A magyar állam sose ismerte el a hőstettet, amit véghezvitt. Végül a Nyugati Pályaudvarnál hajléktalanként halt meg 2009-ben. Abból élt, hogy parkolóhelyeket foglalt. Halála után viszont a Bajnai- és az Orbán kormány is kitüntette poszthumusz.

Most a Roma Sajtóközpont, aminek egykor az irodájában is élt egy évig, akart egy emléktáblát elhelyezni a Nyugatinál Puczi Béla emlékére. Előbb a MÁV azt kérte egy levélben, hogy szerezzék be az ehhez szükséges engedélyeket, majd miután ezek meglettek, közölte, hogy nem lehet kirakni a táblát, mert nem kapcsolódik a MÁV tevékenységhez Puczi Béla személye.

Csak morfondírozni tudunk azon, vajon tényleg a bürokrácia akadályozza-e meg, hogy egy magyar cigány hős emlékművet kapjon, vagy pont az az akadály, hogy egy hajléktalan cigány embernek akarnak emléktáblát avatni.

Azt viszont tudjuk, hogy Puczi Béla élete, tettei és szenvedései, amit a román és a magyar állam egyként rótt a magyar közösség hősére, ennél többet érdemelnek.

A Slejm legfrissebb adása a marosvásárhelyi pogromról szól, sorra veszi, milyen érdekek és történések vezettek a tragikus eseményekhez, és hogy a következmények is milyen tragikusak voltak – mind társadalmi, mind egyéni szinten. Puczi Béla és más marosszentgyörgyi cigányok története, és egy Puczi Bélával készült interjúrészlet a 44. perc után látható.

Hát rakják ki azt a emléktáblát. Ismerjük már el a hősünket, mutassuk már meg a jelenlegi és következő generációknak, hogy igenis vannak közös cigány hőseink.

Szimbolikus, hogy épp amilyen hosszú és taposós munka árán, a mélyből kell feltörnie Puczi Béla emlékének és hőstettének, az azt ápollóknak ugyanúgy kell feltörnie, és tízsszer annyit dolgoznia az elismertségen, mint ahogy egy cigánynak is tízszer annyit kell ma dolgoznia, hogy elismerjék.

Pont ezért lenne fontos ez az emlékezet, és ennek az elismerése. Mert ez egyben a magyar cigányság elismerése is, amit nem szabad elfelejtenünk, kihagynunk, vagy kitörölnünk a történelmünkből. Mert Magyarország akkor lesz erős, ha a cigányság is erős tud benne lenni, ehhez pedig sok minden mellett szükség van a negatív előítéletek legalább ellensúlyozására is, a valósággal, a magyar történelemmel, saját múltunkkal.

Ez a cikk a ti támogatásotokból készült el.

A Mérce cikkeit ingyen olvashatjátok, de nem ingyen készülnek, hanem a ti támogatásotokból és a mi munkánkból! A Mércét nem támogatják pártok, oligarchák, hanem 100%-ban az olvasók hozzájárulásából működik, ez biztosítja a függetlenségünket, és pont ezért csak akkor maradhatunk fenn, ha te is beszállsz!

Kattints és támogasd a Mércét rendszeres havi 2000, 5000 vagy 10 000 forinttal, hogy tovább működhessen és még jobb lehessen!

Támogass minket egyszerűen bankkártyával:

Támogatom!

Más támogatási lehetőségekért és több infóért kattints ide.

Olvass tovább!