Verses tüntetésen álltak ki az SZFE egyetemfoglalása mellett
Több mint ezer ember hallgatta a írók és diákok szavalatait a Vas utcában.
Több mint ezer ember hallgatta a írók és diákok szavalatait a Vas utcában.
Alföldi Róbert nyílt levélben fordult Rátótihoz, 160 író nyilatkozatban tiltakozott, több színházban is a hallgatók zárták a tegnap esti előadásokat.
A hétfői tüntetés és a keddi egyetemfoglalás után a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új fenntartójának kuratóriumi elnöke, Vidnyánszky Attila rendező volt az ATV Egyenes Beszéd c. műsorának vendége.
Volt kaposvári színművész hallgatókat és tanárokat kérdezünk, hogyan emlékeznek vissza arra az időszakra.
A kedd délutáni hallgatói fórum után hirdették ki követeléseiket az egyetem bejárata előtt.
Az SZFE kuratóriumi elnöke azt hitte, együtt tudnak majd dolgozni a modellváltás után is – mondta el hétfő este az M5 Híradóban, miközben az egyetem előtt ezrek tüntettek az intézmény átalakítása ellen.
Holnaptól magántaulajdonba kerül az intézmény, addig még gyorsan megünnepelték az SZFE elmúlt 155 évét.
Upor László és gyakorlatilag a teljes vezetőség is feláll.
Az egyetem szenátusa szeptember 1-től már nem dönthet a működési szabályzatról, a költségvetésről, és nem választhatja meg a rektort sem.