Újra tüntetnek az MTA-ért vasárnap
Augusztus 1-jén erővel venné el a kormány a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteit és vagyonát.
Augusztus 1-jén erővel venné el a kormány a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteit és vagyonát.
Pénteken tartották a II. Globális Klímasztrájkot, vidéki városokban és külföldön is az utcára vonultak.
Törökszentmiklóson jelenleg a város központjában az út egyik oldalán a szélsőjobboldaliak, másik oldalon pedig az ellenük tüntetők rendezvénye zajlik.
Alapvető társadalmi szemléletváltásra van szükség, el kell várnunk és támogatnunk kell az előremutató döntéseket, miközben egyéni felelősségünket is vállalnunk kell!
A „Nagymamák a jobboldal ellen” csoport is jelen volt a kölni tüntetésen.
Többen azt mondták, hogy már most elvitték gyermekeiket más rokonokhoz, mások pedig bezárkóznak a házukba.
Lemondásra szólították fel a házelnököt.
Már harmadik hónapja tartanak Albániában a kormányellenes tüntetések, amelyen a résztvevők a korrupcióval és választási csalással megvádolt miniszterelnök, Edi Rama távozását követelik.
Nem hajoltak meg Palkovics akarata előtt, kérdés, lesz-e foganatja.
Reggel kilenctől szolidaritási demonstrációt tartanak az akadémiai közgyűlés előtt.