Egy kurd politikusnő meghalt a börtönben, miután jelentette, hogy őrei megerőszakolták
Gezeréhez hasonló vagy lényegesen enyhébb vádakkal jelenleg kurd politikusok ezrei vannak börtönben Törökországban.
Gezeréhez hasonló vagy lényegesen enyhébb vádakkal jelenleg kurd politikusok ezrei vannak börtönben Törökországban.
Az infláció már közben közel 20 százalékos az országban.
A FETO-méter eredményei alapján több tízezer katonát, rendőrt és állami alkalmazottat bocsátottak el.
A török-görög politikai feszültség idején a görög Dimokratia című újság címlapján a „B*zd meget” jelentő „Siktir Git” kifejezéssel jelent meg egy cím.
A Lengyelországban is népszerű török harci drónt Recep Tayyip Erdoğan elnök veje fejlesztette.
Törökország egy ideje fenyegetőzik egy újabb kurdellenes hadművelettel, éppen Kobanî környékén.
Pénteken két török tisztviselő is megerősítette a lehetséges inváziós tervet.
Több európai országban betiltották, vagy szankcionálják a török szélsőségeseket.
A kínai tulajdonú Salcomp gyára csak márciusban nyílt meg, de máris kőkeményen próbálják ellehetetleníteni a szakszervezeteket.
A török gazdaság az éhbérért, feketén dolgoztatott munkásoknak köszönhetően tartja még magát.