Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Életfogytiglanra ítéltek egy újságírót Törökországban

Ez a cikk több mint 2 éves.

Államrend és az ország függetlensége ellen elkövetett cselekményekért, terrorszervezetben való részvételért, terrorista propaganda terjesztéséért és gyilkossági kísérletért ítélték el pénteken Rojhat Doğru török újságírót, miután a törökországi főügyészség vád alá helyezte az ostromlott Kobanî városának megsegítéséért szervezett 2014-es tüntetésekkel kapcsolatban.

Az operatőrként dolgozó Doğru a délkelet-törökországi Diyarbakırban zajló tüntetésekről tudósított 2014 októberében.

Doğru a demonstrációkon készített felvételeiért elnyerte a Délkeleti Újságírók Szövetségének díját, ekkor került többek közt egy iszlamista szervezet célkeresztjébe. A közösségi médiában olyan vádakkal illették, miszerint fegyvert vitt volna a tüntetésekre, illetve valakit meg is sebesített.

Doğru ügyvédje cáfolja a vádakat, és fellebbez az ítélet ellen. Resul Temur szerint

„Teljesen életszerűtlen, hogy Rojhat Doğru egyik kezében kameráját tartja, másikkal pedig fegyveres támadást intézne.”

A rendkívül kemény és évek óta tartó politikai üldözés nyomán a politikai ellenzék azzal vádolja Recep Tayyip Erdoğan török elnököt, hogy politikai üldözés, és a tőle eltérő vélemények elfojtása céljából él vissza az ország szigorú terrorizmus-ellenes törvényeivel.

Hasonló vádakkal ítélték el az azóta Németországba disszidált Can Dündart, az ellenzéki Cumhuriyet korábbi főszerkesztőjét. Az ellenzéki újságíró még 2016-ban menekült Németországba, miután újságja lehozott egy sztorit arról, hogy Törökország szír lázadóknak küldött fegyverszállítmányokat, és ezért a tényfeltárásáért kémkedéssel vádolták meg.

A tényfeltáró munka megjelentetése után az újságírót maga Erdogan elnök fenyegette meg azzal, hogy „súlyos árat kell majd fizetnie”.

(Bianet)

 

Címlapkép: Bloomberg, Twitter