Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Algoritmussal üldözi az állítólagos kormányellenségeket a katonaság Törökországban

Ez a cikk több mint 2 éves.

A StateWatch nemzetközi jogvédő szervezet jelentése szerint a török katonaság soraiban az állítólagos kormányellenségek kiszűrésére fejlesztett algoritmust használtak fel több ezer ember üldözésére- írja a BalkanInsight. A jelentés szerint a 2016-os törökországi puccskísérlet óta több, mint 20 000 katonasági alkalmazottat bocsátottak el a szoftver eredményei alapján.

A jelentés egyik szerzője, Ali Yildiz szerint az úgynevezett FETO-méter által az egyes személyekhez rendelt pontszámokra hivatkozva ezrek veszthették el állásukat, kerültek börtönbe vagy váltak üldözötté az országban. Yildiz szerint a török példa messze nem egyedülálló:

„Egy egyre inkább összekapcsolódó világban, ahol az államok egyre szélesebb körben veszik igénybe a terrorelhárításra használt megfigyelési eszközöket, egyre nagyobb az esélye, az algoritmus alapú üldöztetés áldozatává válásnak”

-nyilatkozta Yildiz a BalkanInsight-nak. Hozzátette azt is, a jelentés így Törökország példáján keresztül ráirányítja a figyelmet az algoritmikus elnyomás és üldözés pusztító hatásaira világszerte.

A FETO-méter 97 főkritériumot és 290 alkritériumot alkalmaz, amiből több megsérti a magánszféra szabadságát. A program neve Fetullah Gülen száműzött muszlim hitszónokra utal, akit a török kormány a 2016-os Erdogan elleni puccs megszervezésével vádol, és akinek állítólagos követőit Fethullahista Terrorista Szervezetnek (FETO) nevez. Gülen a terrorizmus vádakat tagadja.

Az algoritmus által vizsgált szempontok között szerepel a családi állapot, az iskolázottság, a bankszámla információk és a gyermekek iskolai eredményei is. A saját adatokon kívül a vizsgált személy rokonairól és szomszédairól is információkat gyűjt be a FETO-méter.

A jelentés készítőinek nyilatkozó volt magas beosztású katonai vezetők beszámolói alapján az algoritmust önkényesen használják és annak eredményeit bizonyítékként használták fel nem csak elsődlegesen vizsgált személyekkel, hanem azokhoz közel állókkal szemben is.

2016 óta 292 ezer embert tartanak fogva és 598 ezer ember ellen indítottak nyomozást a Gülenhez fűződő állítólagos kapcsolatok miatt. A török belügyminisztérium jelentése szerint eddig 21 ezer katonai, 3 ezer rendőrségi 5,5 ezer csendőrségi és 509 partiőrségi alkalmazottat bocsátottak el hasonló okokból.

Az Emberi Jogok Európai Bíróság kedden elítélte Törökországot 426 török bíró és ügyész önkényes fogva tartása miatt a 2016-os események után, mivel úgy ítéleték, hogy azzal az ország megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezménye által garantált „szabadsághoz való jogot”.

 

(BalkanInsight, Telex)