A katonai junta, amiről csak néhány éve mernek beszélni a törökök
Az 1980-as puccsot követő katonai junta legalább olyan véres és kegyetlen volt, mint az erőszakos káosz, aminek pontot tett a végére.
Az 1980-as puccsot követő katonai junta legalább olyan véres és kegyetlen volt, mint az erőszakos káosz, aminek pontot tett a végére.
Afelől ugyanakkor biztosak lehetünk, hogy nyertesei így is lesznek a Földközi-tenger keleti medencéjében zajló eseményeknek, méghozzá a nagy energiaipari cégek személyében.
Hulusi Akar az Anadolu állami hírügynökségnek reagált így azután, hogy kutatóhajójuk elhagyta a ciprusi vizeket.
Egyre feszültebb a hangulat a Földközi-tengeren, amióta a török Oruç Reis kutatóhajó Ciprus és Kréta szigetei között kezdett földgázmezők után kutatni, egy olyan területen, amit Görögország és Törökország is saját kizárólagos gazdasági övezetének tekint.
Erdogan megpróbált kinevelni egy vallásos nemzedéket – nem sikerült.
Joseph Biden demokrata elnökjelölt még decemberben beszélt erőteljesen a kurdok támogatásáról, most lett feszültség belőle.
Idén eddig nem kevesebb, mint 205 nő lett családon belüli erőszak áldozata, de kormányközeli lobbierők szerint káros az egyezmény, mert nyugati értékeket és LMBTQ-életstílust propagál.
Az eljárás kritikusai szerint a német bíróság a török kormány kottájából játszik.
A – görög nevén – Hagia Sophiában tartott első ima során a vallásügyi miniszter régi ottomán hagyományt elevenített fel, amely a török közvéleményt is megosztotta.
Szerdától hétvégéig több demonstrációt is megzavartak török szélsőségesek, az osztrák kancellár besokallt.