Novák Katalint szilveszterkor meglegyintette a valóság, mi pedig segítünk neki az eszmélésben
Összegyűjtöttünk pár témát, amellyel a köztársasági elnök 2023-ban foglalkozhatna.
Összegyűjtöttünk pár témát, amellyel a köztársasági elnök 2023-ban foglalkozhatna.
Szociális katasztrófa fenyeget, a kormányzat pedig a felelősségét letagadva hátrébb lép egyet.
Úgy néz ki, a szociális intézményeknek válságban nem kell betartaniuk a személyi, illetve tárgyi követelményeket.
A parlament ma tárgyalta azt a múlt héten benyújtott salátatörvény-javaslatot, amelyben rend- és határvédelmi kérdések mellett azt is rögzítenék, hogy az állam csak akkor segít a rászorulók szociális ellátásában, ha már minden kötél szakad.
Kedves szociális munkás kollégák, húzzatok légyszi a gyártósorokra Nyugat-Európába – ha a javaslatot elfogadja a kormány, kérdésessé válik, hogy mi történik a szociális ellátásokkal Magyarországon.
Nem sírt fel. Nem sírt fel, de az orvosok mindent megtettek. Összefutottak, újraélesztettek.
Idősotthonok, támogató szolgálatok, gyermekjóléti intézmények állhatnak le a 3-4-szeresére emelkedett rezsiköltségek miatt.
Az igazi szolidaritás nem válogat. Nem válogathat.
A főváros súlyos költségvetési nehézségekkel kell szembenéznie.
Bár Magyarország már 2007-ben ratifikálta és törvénybe iktatta a fogyatékos emberek jogairól szóló ENSZ-egyezményt, a szervezet friss jelentése is megállapítja, hogy még ma sem működik hatékonyan a fogyatékos polgárok társadalmi befogadása.