Felcsapott a #MeToo hulláma az orosz kormánykritikus médiában
Több prominens személyiséget vádoltak meg kollégáik szexuális zaklatással, sőt, erőszakkal is.
Több prominens személyiséget vádoltak meg kollégáik szexuális zaklatással, sőt, erőszakkal is.
Szemléletváltásra van szükség, és nem csak büntetőjogban és törvényalkotásban kell gondolkozni. Ahhoz, hogy a bűnismétlés lehetőségét minimalizálni tudja a rendszer, elkerülhetetlen, hogy terápiás segítséget kapjanak az elkövetők is.
„A kormány az erőszaktevő” – ez volt az egyik szlogen.
Amíg az egyház nem ismeri el, hogy ebben a súlyos kérdésben nem csupán egyéni elkövetőkről, hanem rendszerszintű problémáról, strukturális bűnről van szó, addig semmilyen valós változás nem fog történni.
„Az nagyon rossz, ha az az irány, hogy a magyar állam nem felelős, különösen az áldozatsegítés évében” – mondta el az egyik áldozat.
Ha a nő aznapról megtartott ruháján lévő DNS megegyezik Trumpéval, az egyből meg is oldaná az ügyet.
A református egyház felfüggesztette a kunágotai lelkészt.
Az Internet Watch Foundation 37 ezer gyerek szexuális tartalmú szelfijét vizsgálta meg, ebből 30 ezer 11-13 évesektől származott.
A atlanti szövetségesek nem igazán szeretnek szembenézni az általuk elkövetett bűnökkel.
Így hát nem is válaszolt a fideszes média kérdéseire közös sajtótájékoztatójuk után.