Nem az volt a kérdés, hogy Putyin megnyeri-e a választást, hanem hogy mihez kezd a következő hat évével
Azért megnyerte, nem is kicsit.
Azért megnyerte, nem is kicsit.
Úgy tűnik, nem a bojkott uralja az orosz választásokat.
Putyinon kívül még hét másik jelöltre voksolhatnak az orosz állampolgárok, mégis kizárt, hogy ne az immár negyedszázada hatalomban lévő elnök nyerje a vasárnapi választást.
Erdogan január 20-a óta támadja a szíriai kurd népállam egyik kantonját, hogy elfojtsa a kurdok nemzeti törekvéseit. De eddig nem bizonyult túl sikeresnek.
Mi kell ahhoz, hogy egy rendszert diktatúrának nevezzünk? A pártok betiltása? Bebörtönzések? Az ellenzéki sajtó ellehetetlenítése? Fontos kérdések, de amíg ezt kérdezgetjük, egész nyugodtan fel lehet számolni a szabadságjogainkat, el lehet nyomni a polgárokat.
A miniszterelnök kijelentette, a gázösszeköttetés magyar része már megépült, a román rész most épül, a megállapodás pedig már csak az aláírásra vár.
A szíriai kurdok százezrei tartottak olajfás vonulást, hogy kiálljanak forradalmuk mellett és a török-szabad szír invázió ellen. A török haderő közben továbbra sem jutott túl a határvidéken és komoly veszteségeket szenvedett el az ellenálló gerilláktól.
Tüntetők csaptak össze a rendőrökkel kedden Kijevben a parlament előtt, miközben a törvényhozás a Donyec-medence szakadár ellenőrzés alatti részeinek Ukrajnába történő visszaintegrálásáról szóló törvényjavaslatot tárgyalta.
A brit politikus szerint a hidegháborús eszközökhöz hasonló elrettentési doktrínát kell létrehozni az orosz és észak-koreai állami kiberbűnözés ellen. De Wallace adót is kivetne a globális netes multikra, mert szerinte azok nem segítik se a terrorizmus, se a kiberbűnözés, se a demokratikus rendszer megvédéséért folytatott harcot.
230 fogva tartottat küldtek haza Donyeckbe, 74 túszt kaptak vissza. Ez az első komolyabb fogolycsere a két oldal közt, de az elemzők szerint nincs ok optimizmusra.