Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nem tört meg a népi erők ellenállása Afrinban

Ez a cikk több mint 6 éves.

Százezres felvonulást tartottak vasárnap Afrin szíriai kurd kantonban, hogy tiltakozzanak a kantont ért január végi török agresszió ellen. A PKK-közeli ANF hírügynökség szerint az Afrin városában található Newroz (Holdújév) térről százezres tömeg vonult át a Forradalom Kórháza elé, kezükben sokan olajágakat hoztak, hogy a békét követeljék. A felvonuláshoz a szíriai kurd népállamot megalapító PYD párt mellett az összes demokratikus erő és szervezet is csatlakozott.

A felvonulás mottója az volt: „A nép akaratából visszaverjük a török állam és a bandák inváziós támadásait Afrinból.”

A törökök, és – főleg turkomán nemzetiségű – szövetséges szabadcsapatai január 20-a óta képtelenek áttörést elérni Afrin elleni offenzívájukban. Recep Tayyip Erdogan török elnök ugyan megígérte, hogy rövid idő alatt „kisöprik a terroristákat” a kantonból, és a kézivezérelt török média egymás után publikálja a hadsereg győzelmi jelentéseit, a helyzet valójában viszont sokkal keserűbb a támadók számára.

A vasárnapi harcok folyamán például egy nap hét török katona vesztette életét az Agence France Presse jelentése szerint. Ez a január 20-i bevonulás óta elszenvedett legnagyobb mértékű török vérveszteség.

Az elesett török katonák számát a hadsereg vezetése is elismerte a sajótnak. Úgy nyilatkoztak, az áldozatok közül öt katona akkor halt meg, amikor a Népi Védelmi Egységek (YPG-YPJ) gerillái kilőttek egy török páncélost.

Számbeli és nagymértékű technikai fölénye ellenére a törökök és szövetséges szabadcsapatai eddig hivatalos adatok szerint 25 embert vesztettek az offenzívában. Ahogyan azt Robert Fisk, a brit Independent helyszíni tudósítója alig titkolt felháborodással írt riportjában is hangsúlyozta, a törökök eközben nehéztüzérséggel, aknákkal és légierővel számos polgári célpontot is támadtak, és fegyvertelen lakosokat öltek, vagy sebesítettek meg a támadásaik során.

Egy másik helyszíni jelentéseket is gyűjtő, a dubaji Al-Aan arab televíziónak tudósító újságíró, Dzsenan Músza a Twitteren eközben sikeresen árnyalta a török hadsereg problémáit is. Mint Twitter posztjaiban írta, a törökök délről, a szíriai lázadók által ellenőrzött Idlib tartományból is el kívántak juttatni egy jelentős hadoszlopot Afrinba, a dzsihadista szabadcsapatok által biztosított konvoj azonban később beragadt, mivel az orosz légierő épp az orruk előtt kezdett el lázadók által ellenőrzött arab falvakat bombázni.


Ugyancsak Músza forrásai szerint egy másik idlibi török konvojt autóra szerelt bombával romboltak szét ismeretlenek.

A jelentésekből valószínűsíthető, hogy a Szíriában állomásozó orosz csapatok titokban továbbra is védelmezik a nem-hivatalosan szövetséges Afrin kantont a külső fenyegetésektől.

Tiltakozunk Észak-Szíria török megszállása és általában a háború ellen!

A Szem folyóirat felhívásához a Mérce is csatlakozott.

(ANF, Hawar, AFP-Guardian // Kép: ANF)