Több mint ezer tüntető tiltakozott a győri városháza előtt Borkai Zsolt ellen
A felszólaló ellenzéki politikusok szerint a győrieken az ország szeme, hogy vasárnap Borkai elküldésével megkezdjék a várva várt változást.
A felszólaló ellenzéki politikusok szerint a győrieken az ország szeme, hogy vasárnap Borkai elküldésével megkezdjék a várva várt változást.
Nehogy már találkozzon Karácsonnyal!
Egy erős vasárnapi Fidesz-győzelem esetén a Posta megszüntetheti lapterjesztési üzletágát, a kormányközeli médiaholdingba, a KESMA-ba tartozó Mediaworks pedig létrehozhat egy mindenható terjesztőcéget.
Gyurcsány is megjelent, pedig ő azért nem exponálta túl magát ebben a kampányban.
Nem tétlenkednek a kerület munkatársai.
Az ív hasonlít arra, amit az EP-kampányban posztolt egy fideszes képviselő.
A választás előtti utolsó nap tele volt eseményekkel.
Az antiorbánizmus azért nem lehet „tartalmatlan”, mert ha az lenne, akkor azzal azt állítanánk, hogy nincs semmilyen kifogásunk a jelenlegi hatalomgyakorlással szemben.
Az önkormányzati választásokra Budapesten a hivatalos ellenzék képtelen volt becsületes jelölteket hiteles programmal indítani. Pont ezért nem marad más nekünk, mint a harmadik utat választani.
A főpolgármester-jelölt szerint most egy karnyújtásnyira vagyunk attól, hogy „visszavegyük a városunkat”.