Ilyen volt gyereknek lenni a Családok Évében
2018 a családok éve lesz – jelentette be Orbán Viktor 2017 májusban a Családok Budapesti Világtalálkozóján. De mennyire volt valójában a családok, és ezen belül is a gyerekek éve 2018?
2018 a családok éve lesz – jelentette be Orbán Viktor 2017 májusban a Családok Budapesti Világtalálkozóján. De mennyire volt valójában a családok, és ezen belül is a gyerekek éve 2018?
Kudarcba fulladtak a tárgyalások a kománnyal, az egész országban beszünteti a tanárok munkáját a szakszervezet.
Gondban az utánpótlás, egyre kevésbé vonzó a rendőri pálya.
Hogy a miniszterelnök úr is megértse.
A március 14-ei szolidaritási sztrájk miatt alakult ki a konfliktus.
Amíg a nyugat-európai országok az idegen gyerekek integrciójával lesznek elfoglalva, mi szépen csendben beokoskodjuk magunkat mindenhová.
A diákok követelése egyszerű: fizessék meg a gyakornoki munkát ugyanúgy, mint minden más munkát.
Tanulók tízezreire érvényes e pillanatban is egy olyan törvény, amiről már elfogadása előtt tudtuk, hogy káros lesz, és amiről most éppen már papírunk is van, hogy kiélezi az egyenlőtlenségeket az oktatási intézményekben.
Amíg az ország minden iskolájában nem elérhető a minőségi nyelvoktatás, addig ne vezesse be a kormány az egyetemi felvételihez kötelező nyelvvizsgát – ezt kérik a diákok azon az április 26-i tüntetésen, amelyre a Kossuth téren kerül sor.
A már jogerős ítélet szerint a kormány úgy sértette meg a piaci kiadók jogait, hogy azzal sem a diákok, sem a szülők nem jártak jól.