Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Rétvári Bence szerint itt az idő, hogy elárasszuk Európát a tehetségünkkel

Ez a cikk több mint 5 éves.

Ki gondolta volna, hogy még az oktatásra is rá lehet húzni a migrációt? Sok hajmeresztő összefüggéssel örvendeztetett már meg az Orbán-kormány, de személy szerint erre még nem gondoltam. Pedig bizony, van összefüggés.

Rétvári Bence az EMMI államtitkára a minap mutatott rá, hogy  Európának egyre nagyobb szüksége lesz azokra a tehetséggondozókra, akik egyre jobban, egyre több tehetséget tudnak kibontakoztatni, mivel a nyugat-európai oktatást ma leginkább a társadalmi integráció elősegítése köti le.

Szerinte mivel Európába az európai kultúrától teljes mértékben elkülönülő gyerekek érkeznek, az iskola korábbi tanító, nevelő és tehetséggondozó szerepe megváltozott, és most a társadalmi integrálódás elősegítése köti le.

Magyarország, ahol a közoktatás barátok közt sem nevezhető jónak, ahol a tanárok túlterheltek és elégedetlenek, a diákok nem teljesítenek túl fényesen a felméréseken, miközben egyre nehezítik a felsőoktatásba való bejutást. Magyarország, ahol a felsőoktatás annyira forráshiányos, hogy a tehetségek kitermelésére hivatott intézmények nem képesek az alapvető eszközöket biztosítani egy kísérlethez (és akkor az egyetemi oktatók fizetéséről ne is beszéljünk). Magyarország, ahol ha nem vagy átlagos vagy annál jobb tanuló, ha rászoruló vagy, vagy épp valamilyen tanulási nehézséggel küzdesz, mehetsz a levesbe. Az ország, ahol épp atomjaira hullik a tudomány fellegvára, mert a kormány úgy akarja.

Az államtitkár szerint ebben az országban nagyonis versenyelőnyben vagyunk a fiatalok tehetséggondozását illetően azokhoz az országokhoz képest, ahol minden segítséget megadnak azoknak a külföldi gyerekeknek (köztük egyébként több százezer magyar családnak is) a beilleszkedésben, akik hozzájuk érkeznek.

Rétvári igyekszik elhitetni, hogy különleges helyzetben vagyunk.

Pedig ideje lenne belátni: a közoktatás, a felsőoktatás és a tudományos élet totális szétbarmolásából aligha születik majd annyi nagy tehetség, amennyi születhetne – vagy ha születik is, talán még időben lelép az országból, hogy valahol máshol integrálódjon, mert ugyebár a nyugat-európai országokban ehhez értenek csak igazán…

Azért próbáljuk pozitívan szemlélni a dolgot: ha Magyarország tényleg tehetséggondozó nagyhatalom, és hamarosan elárasztja Európát ifjú tudósokkal, még  bármiről kiderülhet, hogy világelsők vagyunk benne.

Címlapkép: MTI Fotó / Koszticsák Szilárd