Pert nyert a tankerülettel szemben a veszélyes munkakörülményeket elutasító tanár
Két éven át tartott a pereskedés, mire kiderült, hogy a munkavédelmi előírásokat be kell tartani akár veszélyhelyzet van, akár nem.
Két éven át tartott a pereskedés, mire kiderült, hogy a munkavédelmi előírásokat be kell tartani akár veszélyhelyzet van, akár nem.
Nagy Erzsébet felszólította a kollégákat, hogy lássanak hozzá a sztrájkszervezéshez, mivel aligha kapnak elfogadható ajánlatot a kormánytól a nyár folyamán.
A szakszervezet szerint a kormány ezzel elismeri, hogy a sztrájkolók követelései jogosak voltak.
Elsősorban energetikai kérdésekről esett szó.
Ezért fegyvereket sem szállítanak.
Amíg nincs béremelés, nincs jövőkép és jelentkezők sem.
A tanárok szigorúan csak annyit dolgoznának, amennyit a szerződésük előír, hogy az oktatási kormányzat is lássa, mennyire kevesen vannak és mennyire túlterheltek.
A tanév utolsó napján hétszázzal kevesebb álláshirdetés szerepelt a minisztérium honlapján, mint most.
A kormányzatnak csak ígérgetésre és a szakszervezetek ignorálására futja, ezért már helyi vállalkozásoknak kell segítséget nyújtania az anyagi nehézségekkel küzdő pedagógusoknak.
A mai napig nem volt képes a kormány rendszerszinten kialakítani olyan óvodákat és iskolákat, ahol ezek a gyermekek is megkaphatják a megfelelő oktatás-nevelést, hogy a társadalom aktív, egyenjogú tagjai legyenek.