A budapesti segédpüspök szerint semmi köze ahhoz, hogy molesztálási ügyek történtek az egyházmegyéjében
Sőt, a 444 által publikált felvétel szerint nem is érdekli az egész.
Sőt, a 444 által publikált felvétel szerint nem is érdekli az egész.
Az áldozat a háború után – számos más nőhöz hasonlóan – az ENSZ koszovói missziójához és az EU koszovói jogállamisággal foglalkozó missziójához fordult, sikertelenül.
A társadalomban igen elterjedt nemi erőszak mítoszok egymással összekapcsolódva kirajzolják „az igazi nemi erőszak”, „az igazi áldozat” és az „igazi elkövető” sztereotípiáit, ezáltal erős hatással vannak bármilyen hasonló ügy megítélésére.
Több városban is tízezrek vonultak utcára, hogy felhívják a figyelmet a nemek közötti egyenlőtlenségre.
„Ha elmesélném, hogy az apám hároméves koromtól kezdve heti-havi rendszerességgel használt szexuálisan, akkor valószínűleg azt gondolnátok, hogy pedofil lehetett… Azt gondolnátok, hogy szerencsére ti nem ismertek senkit, aki ilyen súlyos erőszakot élt át, olyat meg pláne nem, aki elkövette.”
Akár nagyon különbözőnek tűnő szexuális visszaélések is mind összekapcsolódnak valahogy: nem véletlen, hogy a beszólásoktól a közel halálra verésig mindenféle történet megjelent a metoo-címke alatt.
Viktorija Marinova oknyomozó újságírót szombaton ölték meg Ruszéban.
A ruszei kikötőben fedezték fel holttestét, gyakorlatilag felismerhetetlen állapotban. Utolsó munkája során korrupciós ügyeket felderítő újságírókkal készített riportot.
A testület 51-49 arányban áldását adta arra, hogy a Trump embereként számon tartott bíró főbírói jelöltségét zárószavazásra bocsássák.
Szó szerint a nemi erőszak elleni harc frontvonalából érkezett a két kitüntetett.