Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A budapesti segédpüspök szerint semmi köze ahhoz, hogy molesztálási ügyek történtek az egyházmegyéjében

Ez a cikk több mint 4 éves.

„Ha agyonütnek, sem fogok visszaemlékezni, hogy pontosan mi volt…”

– így válaszolt a most hetvenéves Snell György esztergom-budapesti segédpüspök annak a fiatalembernek, aki évek óta próbálja elérni, hogy a magyar katolikus egyház végre tegyen valamit az őt és sok más embert gyermekkorában, egy bizonyos katolikus pap által ért molesztálási ügyben.

Snell határozottan közli a felindult áldozattal, hogy a mind fiúkat, mind lányokat molesztáló pap tettei, az ő nevét nem fedik fel a felvételen, egyáltalán nem tartoznak rá, és „jogi ügyekben nem illetékes.”

„Úgy szerettél, mint a saját gyerekedet, és hagyod, hogy keresztülmenjek mindezen! […] addig nem jutottatok el, hogy bárkitől bocsánatot kérjenek!”

-reagált az áldozat az elhangzottakra.

A felvétel maga az egyik első, egyértelmű bizonyíték arra, hogy tömeges gyermekmolesztálás a magyar egyházban is történt, és minderről Snell és Udvardy György püspökök is tudomással bírtak.

Az ügyet még 2016 októberében írta meg az Index, hogy az akkor 30 esztendős A.-t 1999-től fogva ministránsként több fiúval, illetve kislánnyal együtt molesztálta az egyházmegye egyik papja.

A beszámoló szerint akkor a pap a 12 éves fiút „csikizte, a földre húzta (ezt a játékot „belezésnek” nevezte), a pólója alatt a hasát simogatta, majd benyúlt a nadrágjába, megérintette a nemi szervét és nyomkodta.”

A., aki eredetileg papnak készült, de csak 16 évesen,2003-ban, a gimnáziumban tudatosodott benne az, hogy amit az idősebb egyházi férfi művel vele, az zaklatás. Elment a plébánoshoz is, ahol A. könnyek között vallott a papra, aki idősebben, ott már mindent el is ismert.

Azonban a kánonjog értelmében intézkedéshez A.-nak a Budapest-Esztergomi Főegyházmegye helynökéhez, Udvardy Györgyhöz kellett fordulnia a jogi lépések megtételéért. Ő ezt meg is tette, A. Úri utcai, várbeli irodájában találkozott Udvardyval. A találkozó bizonytalan eredménnyel ért véget:

„Azzal váltunk el, hogy majd jelentkezem, de annyira megijedtem és ki voltam borulva, hogy magamban azt mondtam, ezt nem csinálom. Úgy voltam vele, hogy megpróbálom eltemetni a dolgot, rendbe hozni az életemet. Ráadásul miután voltam az Úri utcában, másfél évig akárhova mentem, mindenhol felbukkant ugyanaz a fekete Volkswagen.”

-mesélte el az áldozat akkor az Indexnek. Hozzátette, később, 2008-ban A. ikertestvére, akivel a teljes történetet megosztotta, zsarolni kezdte az érintett elkövetőt, aki még fizetett is neki. Ekkora A. kapott szakvéleményt is, amelynek értelmében a pap ellen büntetőeljárás indult, de az akkor hatályos Btk. szerint az öt éve történt események akkorra már elévültek.

A. pszichés problémái ettől még nem múltak el, mély nyomot hagytak, ezért 2015-ben úgy döntött, végleg az események végére jár. Találkozott is Süllei Lászlóval, Erdő Péter bíboros-érsek volt irodaigazgatójával, aki egyébként 2008-ban azzal küldte el,

„a bíboros urat semmiféle szakértői vélemény nem érdekli”.

Süllei később 2015-ben, már általános helynökként ismét fogadta A.-t, megeskették, és három órán át faggatták, de a jegyzőkönyvből nem adtak át neki egy kötelező példányt.

Végül vizsgálatot indítottak a kérdéses pap ellen, de véglegesen csak az Index-cikk után kapott eltiltást. A molesztált férfi az egyházi hatóságokon kívül többször kereste atyai jó barátját, és bizalmasát, Snell Györgyöt is, sem bocsánatkérést, sem pedig beismerést nem tudott belőlük kicsiholni.

Egészen addig, amíg a most nyilvánosságra hozott, a személyiségi jogok miatt szerkesztettt hangfelvétel végül nyilvánosságra nem került.

A mostani események azután kerültek újra felszínre, hogy Lengyelországban a Sekielski-testvérek filmjében köztiszteletben álló papok tucatjai ismerték el saját áldozataik előtt, rejtett kamerán, hogy évtizedekig zaklattak, molesztáltak és erőszakoltak meg kisgyermekeket pályájuk során.

A Ne mondd el senkinek! című filmet a lengyeleknél már 30 millióan látták a YouTube-on, és még a mélyen katolikus lengyel jobboldali kormányzat is komoly lépésekre kényszerült a kibontakozó botrány nyomán.

Címlapkép: MTI Fotó: Sóki Tamás