Rétvári Bence szerint már szinte senkinek sem okoz gondot lakhatásának megfizetése
Az EMMI államtitkára az Eurostat adataira hivatkozott, de állítása ellenére nem a legfrissebbekre.
Az EMMI államtitkára az Eurostat adataira hivatkozott, de állítása ellenére nem a legfrissebbekre.
Az Alaptörvénybe való beleírástól az ég egy adta világon semmilyen társadalmi probléma nem oldódik meg.
A zuglói képviselő-testület MSZP-s és fideszes képviselői együtt szavazták le a kerület az Utcáról Lakásba Egyesülettel való együttműködést.
A hajléktalan emberek büntetése eddig is szerepelt az Alaptörvényben, de az utóbbi másfél évben a hatóságok sem éltek ezzel a lehetőséggel, annyira értelmetlen a szabályozás.
Tízből négy magyar (a lakosság 40,4 százaléka) él olyan lakásban, amelynek mérete nem felel meg a család méretének.
A közterületi hajléktalanság csökkentése magától értetődő erkölcsi kötelesség és alapvető közérdek. Ehhez azonban szociálpolitikára és lakáspolitikára van szükség, nem pedig büntetőpolitikára.
Az igazságügyi bizottság kormánypárti többsége leszavazta, hogy az MSZP által benyújtott javaslat eljusson a parlament elé.
Ez is beleférhet még az alkotmánymódosításba.
Ha gyerek is van az albérletben, nehezebb a családot kilakoltatni. Sokaknak az átmeneti otthon az utolsó remény, a Habitat for Humanity civil szervezet ezeken a családokon segít Második Esély projektjével.
Az önkormányzat határozott időre adott a családnak lakást, most, a szerződés lejártával nem kapnak másikat.