Életfogytig tartó börtön várhat 53 letartóztatott hongkongi ellenzékire
Ellenzéki politikusokat és aktivistákat tartóztattak le szerdán Hongkongban a nemzetbiztonsági törvény megsértéséért.
Ellenzéki politikusokat és aktivistákat tartóztattak le szerdán Hongkongban a nemzetbiztonsági törvény megsértéséért.
A georgiai szenátori választás másik demokrata jelöltje, Jon Ossoff sorsa még nem dőlt el, de ő is vezet a republikánus David Perdue-val szemben.
A georgia-i szenátusi választáson múlik, hogy meglesz-e az 50+1-es demokrata többség az amerikai Szenátusban, miután a Képviselőházban már szűk, 18 fős többségre tettek szert.
A Google dolgozói azért alapítottak szakszervezetet, mert kifogásolták a munkahelyi szexuális zaklatást, a rendszerszintű rasszizmust, a munkavállalói diszkriminációt és azt is, hogy a cég katonai célokra fejleszt szoftvereket és autoriter kormányokkal működik együtt.
A hangfelvételek szerint a KGB ügynökei 2012-ben kitervelték Palev Seremet, újságíró meggyilkolását. Seremet autója 2016-ban robbant fel Kijevben.
Több ezer iraki megemlékezéssel egybekötött demonstrációt tartott vasárnap Bagdadban, de Libanon fővárosában és a jemeni polgárháborús fronton is megemlékeztek az iráni katonai vezetőről.
A bíró szerint Assange depressziós és kétségbeesett ember benyomását kelti és attól tart, hogy Assange öngyilkosságot követne el az USA-ban.
A korábbi miniszterelnök, Matteo Renzi kihívások elé állította Conte kormányát.
Az Európai Unió küldötte is egyre türelmetlenebb, miután legalább 900-an töltötték szabad ég alatt vagy sátrakban az ünnepeket.
A Palesztin Hatóságnak még akár hónapokat is kell várnia a lakosságának mintegy 20 százalékának beoltására.