A cionizmus vége
A minden állampolgárának egyenlő politikai és szociális jogokat nyújtó állam az egyedüli realitás. Ez az állam lehet két nemzetre alapuló, föderális, konföderális vagy éppen teljesen újszerű.
A minden állampolgárának egyenlő politikai és szociális jogokat nyújtó állam az egyedüli realitás. Ez az állam lehet két nemzetre alapuló, föderális, konföderális vagy éppen teljesen újszerű.
Vége az 1993-as oslói megegyezés utáni se hús – se hal helyzetnek: a megszállók annektálnak.
Az izraeli miniszterelnököt vesztegetés és a közbizalom megsértésének ügyében vádolják, mentelmi jogáról az utolsó pillanatban lemondott.
Az izraeli biztonsági kabinet szerint 43 millió dollárt adott a Palesztin Hatóság bebörtönzött militánsoknak, ezért nem adják oda az adójukat.
A korrupciós botrányba keveredett jelenlegi miniszterelnökkel fut neki a konzervatív Likud a márciusi, egy éven belül harmadszorra megtartott választásoknak.
Kalocsai Kinga mindenképpen tenni akart valamit, mert háborús bűnösnek tartja az izraeli elnököt.
21 napja van bárkinek, hogy kormányt alakítson, miután az ország történetében először két próbálkozás is kudarcba fulladt.
Új szintet lépett az izraeli hatóságok brutalitása az alapjogaikért harcoló palesztin diákokkal szemben.
Nehéz dolga van a volt vezérkari főnöknek. Több mint tíz év után próbálkozhat más a kormányalakítással, mint Netanjahu.
Egy tavalyi Gázai-övezetről szóló konferencia miatt akarják büntetni az egyik egyetemet szerintük.