Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A centrista, a szélsőjobbos és az opportunista: akik megbuktathatják Netanjahut

Hosszas vajúdás után, úgy tűnik, hogy a választásról választásra bukdácsoló, de hatalomtechnikai manőverekkel ezidáig mindig felülkerekedni képes Benjamin Netanjahunak jó eséllyel búcsúznia kell a miniszterelnöki széktől. Az izraeli kormányfői posztot 2009 óta betöltő, és mára az izraeli politika origójává váló Netanjahu bukásához egy nagyon széles, és mindeddig elképzelhetetlen összeborulás vezethet el: a kormánytöbbséget alkotó Netanjahu-ellenes koalícióban centristák, radikális jobboldali telepesek és iszlamisták is részt vesznek. Kik vethetnek véget Netanjahu uralmának?

Izraelben 2019 tavasza óta négy egyértelmű győztes nélküli választást tartottak, a legutóbbit idén márciusban. Ugyan ezúttal is az Izraelt 2009 óta vezető Benjámin Netanjahu jobboldali pártja, a Likud kapta a legtöbb szavazatot, hagyományos szövetségeseivel együtt sem sikerült megszereznie a 120 fős Knesszet mandátumainak többségét. A második helyre az ellenzéki Van Jövő (Jes Atid) futott be, az egykori pénzügyminiszter, Jáir Lapid centrista pártja 16 képviselői helyet szerzett. A vallásos nacionalista Sász 9, a Beni Ganc vezette centrista-liberális Kék-Fehér szövetség 8, Naftali Bennett és radikális jobboldali telepes mozgalma, a Jamina pedig 7 mandátumot szerzett. 

A korrupciós vádak miatt bírósági eljárás alatt álló Netanjahunak egy valamit kellett volna mindenképpen elkerülnie: azt, hogy volt párttársa, Bennett és Lapid egymáshoz közeledjenek, a szándékra már március óta egyértelmű jelek utaltak. A május elején kirobbanó palesztin-izraeli összecsapások egy pillanatra meg is ingatták a formálódó szövetséget: a szélsőjobbos Bennett a konfliktus csúcspontján visszatáncolt a mérsékeltekkel kötendő megállapodásból. Az Izrael és a Hamász között két hete, egyiptomi közvetítéssel kötött fegyverszünet, valamint a feszültség mérséklődése után viszont gyorsan újra napirendre került az együttműködés a szélsőjobboldali Bennett és Lapid között. Annál is inkább kedvező lett a helyzet, mivel Egyiptom – többek közt az USA előtti imidzsének javítására – lendületes tempót diktál: az összecsapások leállítása után immár egy tartósabb fegyverszünet nyélbeütésén ügyködik.

Jair Lapid és a Van Jövő párt

A középosztály önjelölt prófétája, Jair Lapid voltaképpen csak 2012-ben szállt be  a politikába. Újságíró-klán sarjaként született Tel Avivban, 25 évesen már a Jediot Ahronot izraeli újság szerkesztője volt, több gyerekkönyv és kalandregény szerzője, és ismert televíziós személyiség. A 2011-es izraeli lakhatási tömegtüntetés-hullám idején érezte úgy, hogy az elszegényedő középosztálynak új politikai képviseletre van szüksége, és az amúgy akkorra már igen jómódban élő Lapid jelentkezett is a feladatra. Pártja, a 2012-ben frissen gründolt Jes Atid (Van Jövő) manifesztójaként is értelmezhető Lapid Hol a pénz? című írása, ami eredetileg a Jediot Ahronot internetes felületén jelent meg.

„(…) Hol van a pénz? Ez a nagy kérdés, amelyet Izrael középosztálya hajtogat, vagyis az a réteg, ami miatt politikai útra lépek. Hol van a pénz? Miért van az, hogy a termelő réteg, ami az adókat fizeti, teszi a kötelességét, tartalékos szolgálatot teljesít és az egész országot viszi a vállán, nem lát egy fillért sem?”

– írja egy jellemző bekezdésben az új pártelnök. Vájtfülűek kiérezhetik az utalásaiból az ultraortodox izraeli zsidóknak való odaszúrásokat, amivel a párt a vallástalan szavazókat célozza meg. De talán ennél is fontosabb a tömény centrizmus, ami a Jes Atidra oly jellemző: egyetlen ponton érdekes számára a politika, és az az, amikor már a középosztályt is eléri a vadkapitalizmus okozta társadalmi válság.

Manszúr Abbász és az Egyesült Arab Lista

A Jeruzsálemi Héber Egyetemen végzett fogszakorvos, Manszúr Abbász 2007-ben kapott először jelentős politikai pozíciót, ekkor lett ugyanis az Egyesült Arab Lista nevű iszlám konzervatív párt főtitkára. A kis párt részvételével alakult 2015-ben az Összevont Lista nevű választási koalíció, amelyet aztán 2019 őszén újra elindítottak. Az Összevont Lista tagpártjai és politikusai többségükben arabok, baloldaliak, a szociáldemokratáktól a kommunistákig és a mérsékelt iszlamista palesztinokig, de a cionizmust elutasító zsidók is helyet kaptak a formációban. Az Abbász által vezetett Egyesült Arab Lista tömörítette a koalíció konzervatívabb politikusait.

A 2019-es választásokon tört ki a politikai válság Izraelben, innentől fogva a Likud Netanjahu vezetésével képtelen volt stabil kormányzó többséget szerezni a néhány havonta ismétlődő választásokon. 2021 januárjában, a (mindezidáig) utolsó előtti ilyen választás előtt Abbász és az Egyesült Arab Lista kilépett az Összevont Listából, és külön indulva négy képviselői helyhez jutott. Az eredményt a márciusi választáson is meg tudták ismételni, ez a négy mandátum pedig áttolhatta a célvonalon a Netanjahu-ellenes koalíciót.

Abbász hangsúlyozottan a kétállami megoldásban hisz az izraeli szélsőjobboldallal szemben, akik visszautasítják, hogy lemondjanak a palesztin területek fölötti szuverenitásról. A konzervatív araboknak ugyanakkor nem okoz gondot együttműködni az izraeli politika olyan nacionalista alakjaival sem, mint Netanjahu, vagy Abbász jövendőbeli koalíciós társa, Naftali Bennett. 

„Ha Netanjahu ad nekem képviseletet és költségvetést, kit érdekel, hogy neki mi kell?”

hangzott reálpolitikusi mondata még tavaly, amikor éppen a Likud felé tapogatózott. Abbász jól érezte, hogy a mély strukturális változtatásokon dolgozó Összevont Lista progresszív balos formációi elfogadhatatlanok lennének Bennettnek, de még Lapidnak is. Előbbi számára azok nem-cionista jellege, utóbbi számára elsősorban a társadalom alsóbb rétegeinek következetes képviselete vörös posztó. Abbász viszont elég rugalmas ideológiai szempontból: számára elsődleges az izraeli palesztinok tárgyalási pozícióinak javítása a képviseleti szerveken belül, minden egyéb ráérhet.

Naftali Bennett és a Jamina

Az amerikai családba született Bennett karrierjét az Izraeli Védelmi Erők speciális egységeinél kezdte, majd leszerelése után szoftverfejlesztő céget alapított, amely jelentős vagyonhoz juttatta. 2006-ban tűnt fel a politikai életben mint Benjamin Netanjahu kabinetfőnöke. Még likudosként választották ki a ciszjordániai zsidó telepesek ernyőszervezetének, a szélsőjobboldali Jesa Tanácsnak az élére. A szervezet a nyugati parti zsidó telepek bővítését szorgalmazza, és erőteljesen küzd a telepbővítések befagyasztása ellen, a 2010-2011-es, még Obama elnök alatt tető alá hozott palesztin-izraeli tárgyalások során is ők képviselték leghangosabban a telepesek érdekeit.

Bennett korábbi kabinettársával, Ajelet Sakeddel közösen 2010-ben megalapította az Én Izraelem nevű civil szervezetet, amely az interneten terjesztette a cionista nézőpontot, „cionista szerkesztési elveket” propagáltak többek közt a Wikipédián, de több demonstrációt is szervezetek általuk anticionistának titulált személyek, csoportok vagy események ellen.

Bennett a Likudban 2012-ig maradt formálisan, ezután kilépett és átült a Zsidó Otthon nevű szélsőjobboldali pártba, amelynek vezetését is gyorsan elnyerte. 2018-ban innen is távozott, és volt párttársaival megalapították az Új Jobboldal nevű pártot, ami viszont a 2019 áprilisi választásokon nem jutott mandátumhoz a Knesszetben. Az őszre összehívott rendkívüli választás előtt azonban az Új Jobboldal koalícióra lépett néhány más szélsőjobboldali párttal, így megalakult az Egyesült Jobboldal nevű formáció, amelyet később Jaminának (Jobbra!) neveztek át. A Jamináról az elmúlt év során sorra váltak le a kisebb pártok, így gyakorlatilag mára már egyenlő a formáció az Új Jobboldallal.

A koalíció fenntarthatóságával kapcsolatban kérdéseket vet fel Bennett szélsőjobboldali telepes-politikája, amely szerint Izraelnek egyoldalúan be kellene kebeleznie Ciszjordánia több mint hatvan százalékát. Ez a nézőpont valószínűtlen, hogy hosszú távon megfér majd Abbász és Lapid kétállami megközelítésével.

A jelen helyzetben még mindig nem lehet persze egyértelműnek venni az új, Netanjahu nélküli kormány megalakulását: Jaariv Levin, a Knesszet házelnöke és bizalmasa megpróbálhatja minél jobban kihúzni az új kormány megszavazását, hogy a Likud vezetője nyerhessen még pár napot a a koalíciós megállapodás felrobbantására. Erre válaszul már mozgásba lendült az ellenzék, és jelenleg igyekeznek elmozdítani Levint, hogy minél előbb össze lehessen hívni a Knesszet plenáris ülését. De a felállni készülő kormánykoalíciónak ennél nagyobb gondja is van: Abbász személye nem tűnik elfogadhatónak a baloldal és a palesztin adminisztráció intézményeinek, Bennett vallásos cionizmusa aligha fér meg Lapid világi centrizmusával, és akkor még a kisebb koalíciós partnerekről nem is beszéltünk. Így hát jelen állás szerint aligha kerülhető el, hogy az izraelieknek rövid idő alatt ötödjére is az urnákhoz kelljen járulnia, a Netanjahu nélkül felálló kormány megalakulása azonban valószínűbb, mint korában.

Annyi viszont biztosan kijelenthető, hogy Netanjahu bukásával aligha várható, hogy jelentősen javulna a helyzet Izraelben, ami a kétállami megoldás előmozdítását, a palesztinok emberi jogainak érvényesülését, az illegális zsidó telepek felszámolását, vagy akár csak bővítéseinek leállítását illeti. Bár Netanjahu szélsőjobboldali kleptokráciája valószínűleg kevéssé fog nekünk hiányozni, a jelenleg esélyes kormánykoalícióval szembeni baloldali álláspontot a közös arab-zsidó Új Párt fogalmazta meg:

„Nem foglalkozunk személycserékkel. Mi politikacserével, azaz a rasszizmus kigyomlálásával és a megszállás leállításával foglalkozunk.”

Címlapkép: Paul Kagame/ flickr