Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Iszlamista párton múlhat Netanjahu kormánytöbbsége

Ez a cikk több mint 3 éves.

Ugyan az Izraelt 2009 óta vezető Benjámín Netanjahu jobboldali pártja, a Likud kapta a legtöbb szavazatot a kedden lezajlott választásokon, hagyományos szövetségeseivel együtt sem sikerült megszereznie a 120 fős Knesszet mandátumainak többségét. Izrael történetében először azonban egy iszlamista arab párt is bejutott a törvényhozásba, és rajtuk múlhat, hogy két éven belül ötödjére is ne kelljen választásokat tartani.

A szavazatok 87,8 százalékának feldolgozása után most már valószínűnek tűnik, hogy sem a nacionalista blokk, sem a Netanjahu ellenzékét alkotó töredezett tábor nem szerezte meg a kormányalakításhoz szükséges 61 mandátumot.

Első helyen a Likud végzett, 30 mandátumot szerezve. A második helyre az ellenzéki Van Jövő futott be, az egykori pénzügyminiszter, Jáir Lapid centrista pártja 16 képviselői helyet szerzett. A vallásos nacionalista Sász 9, a Beni Ganc vezette centrista-liberális Kék-Fehér szövetség 8, Naftali Bennett és radikális jobboldali telepes mozgalma, a Jamina pedig 7 mandátumot szerzett.

A szintén vallásos Egyesült Tóra Zsidóság, a centrista Jizsráél Béténu és a Munkáspárt is 7-7 képviselőt küldhet a Knesszetbe. Gideon Szaár Új Remény pártja, mely a Likudból szakadt ki 6 mandátumot szerzett, ahogyan a szekuláris-baloldali arab pártok Közös Listája és vallásos cionisták is. A szociáldemokrata Cionista Merec 5 képviselői helyhez jutott.

Ugyanilyen eredményt ért el a Ra’am (Egyesült Arab Lista) is, és ezzel Izrael történetében először egy iszlamista párt is bejutott a Knesszetbe. Ahogy arról az Azonnali beszámolt, a párt vezetője, Manszúr Abbász régi motoros az izraeli politikában, korábban a Közös Listán jutott már törvényhozási mandátumhoz, ám azóta szakított a többi arab párttal, és saját szélsőséges mozgalmat alapított.

A csaknem végleges eredmények értelmében tehát úgy tűnik, a választások újbóli megismétlése csak Abbászék támogatásával kerülhető el. Bár látszólag a zsidó és palesztin nacionalisták között mély ellentét húzódik, mégsem kizárt, hogy Netanjahu és Abbász egyezségre juthat és az arab iszlamisták szélsőséges-konzervatív zsidó pártokkal lépnének szövetségre.

Manszúr Abbász a választások előtt nem zárta ki, hogy bármelyik táborral szövetségre lépjen, akkor is ha az soviniszta formációkat is tartalmaz. A friss eredmények láttán a Likud egyik képviselője a úgy nyilatkozott, nem tart ideálisnak egy szövetsége pártja és a Ra’am között, ám egy ötödik választás kiírásánál ez is jobb forgatókönyv.

Bár a végleges eredményre még pár napig várni kell, közel félmillió levélszavazat feldolgozása miatt, az már most látszik, hogy a kormányalakítás nem lesz könnyű De még mindig Netanjáhunak áll a zászló, hagyományos szövetségeseivel közösen 59 mandátumon áll, kettővel elmaradva a többségtől. Igaz, Naftali Bennett a kampányban arra utalt, nem bánná, ha a miniszterelnök bukna, radikális jobboldali pártja mégis inkább a Likud természetes szövetségesének tűnik.

Az is világos, hogy az ország továbbra is erősen megosztott Netanjahu személye mentén, sőt a választók durván megbüntették azt a pártot, amely tavaly márciusban még az ellenzék vezetője volt, ám később rövidéletű kormányzásra lépett Netanjahuval: Beni Ganc kék-fehérei 33 mandátumról 8-ra estek vissza.

(Haaretz)